Profil: Kerékgyártó Attila - búvároktató a hiperbár kamrában

A UEF új Safety Diver specialitás kapcsán beszélgettünk Kerékgyártó Attila búvároktatóval, akitől azt is megtudtuk, hogy mit csinál egy hiperbár kamratechnikus.  

UEF: Hol laksz és mivel foglalkozol még a búvárkodás mellett, Attila?

K.A.: Magyarszombatfán, egy őrségi faluban élek a családommal. A merülés a kenyéradó, fő foglalkozásom. Csak az én légzőkészülékem 14 tonna. Jó, bocs nem volt egy nagy poén, komolyra fordítva hiperbár kamratechnikusként dolgozom Lentiben.

UEF: Beszélnél erről kicsit bővebben? Mit csinál egy hiperbár kamratechnikus? 

K.A.: Oké, először nézzük a megnevezéseket. A hivatalos tulajdonképpen hiperbár (emelt nyomású, túlnyomásos) oxigén kamra. Valószínűleg többen ismerik úgy mint keszonkamra, dekókamra. Ez az a szerkezet, melyben a dekompressziós beteg búvár gyógyulásra lel, ahol a dekompressziós betegség egyedüli oki terápiája zajlik. (Oki terápia az, amikor a betegség kiváltó okát szüntetjük meg, tehát nem tüneti kezelés csupán) Mindezt úgy, hogy a centrumba bekerülő búvárt hiperbár orvos vizsgálatát követően túlnyomásra visszük (ez jellemzően 18 méteres vízmélységnek megfelelő nyomást jelent a kezelés első szakaszában) majd ott 100 %-os tisztaságú oxigént lélegzik. Ez a nyomás és oxigénlégzés több oldalról „támadja” az inertgáz buborékot, látja el oxigénnel az amúgy ettől aktuálisan elzárt szöveteket, és a regenerációt is indukálja. A folyamat meglehetősen összetett, de a lényeg tulajdonképpen ez. Amúgy az ilyen centrumokban világszerte egyéb terápiát folytatnak elsősorban, mint például nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló sebek kezelése, stroke rehabilitáció, szén-monoxid mérgezés kezelése, post-COVID, long-COVID tünetek mérséklése, megszüntetése és így tovább. 

A kezelések szakmai irányítója, vezetője természetesen a hiperbár szakorvos, a személyzet további tagjai még a szakasszisztens, aki a kamra túlnyomásos belterében kíséri, segíti a bent oxigént lélegzőket, gyógyulni vágyókat és a kamratechnikus, aki a kezelésekhez szükséges műszaki feltételeket megteremti. A kamra nyomásnöveléséhez szükséges középnyomású levegőellátásról gondoskodik, az oxigénellátást biztosítja, az egyéb műszaki paramétereknek megfelelteti a kamrát, beállítja az orvos által meghatározott kezelési görbét, majd természetesen elvégzi magát a kezelést, felügyeli a rendszer tökéletes működését, a szakmai protokollnak megfelelően. Felelősségteljes és érdekes munka és persze újra és újra megújuló örömöt ad, hogy része lehetek emberek gyógyulásának. Mindezt úgy, hogy a kezelésünkön nem szúrunk, nem vágunk meg senkit, semmilyen fájdalmat, még kellemetlenséget sem okozunk. Csak lélegezni kell a gyógyuláshoz. Ez azért elég klassz, nem?

Hiperbár kamra kívül és belül

Annyit érdemes talán még elmondanom, hogy a személyzet minden tagja búvár végzettségű, ez alapfeltétel, hiszen „egy nyelvet” kell beszélnünk. A kamrában ülők utcai ruhában vannak, nem kell hozzá légzőkészülék, vizet nem látunk, csak annyit, amennyit megiszunk és így tovább. Viszont ugyanúgy süllyedünk, emelkedünk, merülünk, egyenlítjük a középfülünket, esetleges áramszünet esetén a kamra ablakain keresztül búvár kézjelekkel kommunikálunk. 

UEF: Mi volt a legelső búvár élményed?

K.A.: Nem tudom. Az biztos, hogy amióta az eszemet tudom, nem tudok úgy elmenni víz mellett, hogy minimum bele ne nézzek. Az élővilág is nagyon vonz, de a titok is piszkálja a fantáziámat. Mi van odalent? Szóval a legelsőt nem tudom, de az elsők között lehetett a szőnyi Kis-Duna, egy holtág. A használt felszerelés egy fürdőgatya volt, én meg 10-12 éves. A látás nulla volt, tapogattam odalent. Izgalmas volt, felfedezőnek éreztem magam. Persze hülyeség volt ilyen körülmények között le-lemerülni, lehetett volna belőle baj. De nem lett, kaptam újabb és újabb lehetőségeket a sorstól, hogy benőjön a fejem lágya. 

UEF: Hogyan lettél azután búvár?

K.A.: Légzőkészülékes búvár úgy lettem, hogy a metrón olvastam egy búváriskola ajánlatát. Addig csak szabadtüdőzgettem és anélkül, hogy utánamentem volna, úgy képzeltem, hogy a készülékkel merülők olyan zárt közösséget alkotnak, ahová tuti nem engem várnak. Ez a hirdetés tudtomra adta, hogy részben rosszul gondolom. Másnap bementem a boltba érdeklődni, a következő tanfolyamon pedig már ott ültem én is.

UEF: Te mit szeretsz a búvárkodásban?

K.A: Azt, hogy ott lehetek, ahol - szárazföldi élőlény lévén - tulajdonképpen nincs is keresnivalóm. Viszont a levitt légzőgáz időt ad, hogy a mi van odalent kérdésre legalább időnként részbeni válaszokat kapjak. Ha úgymond eseménytelen is egy merülés, mindig ott van az a várakozás, mint mondjuk a horgászatban. Oké, már egy órája nem mozdul az úszó, de ez bármelyik pillanatban változhat.

UEF: Melyik a kedvenc búvár specialitásod, vagy merülési formád?

K.A: Nincs ilyen. Tényleg. Ha lenne egy raklap pénzem és időm, akkor a kevertgázos merüléseket tanulnám nagyon szívesen. Nem vágyom extrém mélységekbe, de az nagyon vonz, hogy 70-80 méteren körülnézhessek. Ahol a mélység okán még nem sokan jártak előttem, nincs „lelakva” a merülőhely, még természetes fény is van. Az nagyon klassz lenne, de nem vagyok kicsit sem boldogtalan, hogy nekem ez nem adatott meg. Legalább van miről ábrándozni, nem?

UEF: Emlékezetes búvár sztorid?

K.A: Fúúú, az nagyon sok van. Mint mindenkinek. Hol ezért, hol azért. Nem rangsorolva, de egyet kivéve a csokorból: Egyiptomi hajós szafarin voltunk, és az egyik nap hajnalhasadáskor ereszkedtünk vízbe öten, vagy hatan, barátaimmal, kik mind gyakorlott búvárok. Igen, ereszkedtünk, mert nem akartuk nagy „A”-lépéssel felébreszteni a többieket. Elmerültünk, az aljzat lejtését követve haladtunk nagyon gyenge szembeáramlásban, majd amikor visszafordultunk, függőleges testhelyzetben „lógtunk” a vízben, és vitettük vissza magunkat. Annyira meditatív hangulatú, nyugodt merülés volt, hogy hirtelen nem is találok rá megfelelő hasonlatot. Olyan mértékben tökéletesen együtt állt minden tényező, ami ha nem is példátlan, de ritka. Ennek a merülésnek a tökéletes harmóniája megmaradt bennem.

UEF: Van kedvenc merülőhelyed, tereped?

K.A.: Nem tudok ilyet említeni. Melyik a szebb? A Hévízi-tó forrásbarlangja, vagy a dahabi Canyon? Egyik sem „veri” a másikat, csak máshogy szép, másképp fontos számomra. Nem „píszí” választ akarok adni, csak tényleg nincs kedvenc helyem, nincs egyértelmű rangsor. Ha nagyon megerőltetem magam, hogy mégis kiizzadjak némi konkrétumot, akkor azt mondanám, hogy jelentős méretű sziklaformációk, leszakadások, nagy falak, kanyonok, illetve hajóroncsok azért erősen meg tudják dobogtatni a szívemet.

UEF? Bakancslistás úticélod?

K.A.: Lehet az interjú terjedelme pár száz oldal? Akkor kezdhetjük a felsorolást, mert bárhová szívesen elmennék a finn fjordoktól a mexikói cenotékig, nem lenne elég az életem, hogy mindent végigmerüljek, amit szívesen megnéznék. Szponzorokat ezúton keresek, jut eszembe. De álljon azért itt is egy konkrétum, ha James Cameron újra leszállna a Challenger Deep mélységébe és hívna, nem mondanék nemet. Bár nyilván a tengeralattjárós merülés nem számít ide.

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata?

K.A.: Úgy, hogy a Szenteltvíz Búvárközpontban megkérdezték tőlem anno, hogy szeretném-e képezni magam, dolgoznék-e szívesen egy adriai búvárbázison. Ezen eltöprengtem, mérlegeltem előnyöket-hátrányokat, majd a kérdés elhangzását követő második másodpercben nyújtottam a kezem a megállapodás megpecsételéseként. Amit 20 év közös munka, máig tartó barátság követett.

UEF: Miért éppen a UEF-re esett a választásod?

K.A.: Már oktató voltam, amikor megalakult a UEF. Ott voltam az első oktatói tanfolyamán, mert tetszett az elképzelés, a szándékok. A későbbiekben sem kellett csalatkoznom benne, plusz jó érzés volt látnom a fejlődését. Majd szerepet is kaptam különböző feladatokban, egyes építőköveket részben én faraghattam meg, így még jobban sajátoménak érezhetem. Ami számomra óriási érték, az a megbízhatósága. A kezdetektől - lassan negyed évszázada - töretlenül fejlődik, úgy hogy semmit fel nem adott a kezdeti elvekből, a minőségből.

UEF: Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet?

K.A.: Egyértelműen alapjaiban. Az életem központi eleme lett, nem csak egy kedvtelési tevékenység, amit szabadidőmben végzek. Azért az nagyon szerencsés, ha az ember abból élhet, ami egyben szenvedélye is.

UEF: Búvároktatóként hogyan telnek a dolgos hétköznapjaid?

K.A.: Jelen időben nem oktatok. A kamratechnikus munka tölti ki napjaimat, aminek persze erős búvár vonatkozásai vannak, de azért persze nem a klasszikus búvároktató élet. Mostanában új tananyagok születésénél segédkezhetek, a legújabb Safety Diver nemrég startolt el, jelenleg a mentőbúvár tankönyv kéziratának szerkesztésén dolgozó csapat része vagyok. Persze nem szeretnék csak „íróasztalbúvár” lenni, meglátjuk merre visz a sorsom.

UEF: Szerinted milyen az ideális búvároktató?

K.A.: Visszakérdezhetek? Van ilyen? Nem akarom megkerülni a kérdést, de biztosan hiányos lenne, ha megpróbálnánk néhány gondolatban összegezni az ismérveket. De azért kísérletezhetünk pár alapvonallal felskiccelni a profilt. Legyen lelkiismeretes. Ne gondolja magáról, hogy tévedhetetlen, hogy őt nem érheti meglepetés. Képes legyen felismerni és kimondani, ha már „meló” számára a búvároktatás, merülésvezetés. Akkor hagyja abba. Legyen felkészült, alapos, kedves, empatikus, nyugodt. Nagy ez a témakör és már csak sorolom a jelzőket. Ami kinyilatkoztatásszerű. Erről érdemes sokat beszélgetni. És ami a legfontosabb: a búvártanfolyamok hallgatóit bevonni. Hisz ők a leginkább hivatottak megítélni az oktató munkáját.

UEF: A családdal hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat?

K.A.: Csak időrendet szükséges egyeztetni. Mindhárman úgy vagyunk vele, hogy támogatjuk a másik kettőt abban, amit szeret, szeretne csinálni.

UEF: Oktatóként mire vagy a legbüszkébb?

K.A.: Nem akarok szavakon lovagolni, de a büszkeség kifejezést cserélném örömre, megtiszteltetésre. És természetesen az a leginkább megtisztelő, hogy számosan bizalmat adtak nekem, hogy taníthatom őket búvárkodni, ez a felelősség mellett örömöt adott, sokat. Jó az elmúlt szűk három évtizedre emlékeznem. Úgy volt jó, ahogy volt.

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

K.A.: Jelenleg semmi konkrét tervem nincs. Ha lesz valahol dolgom, akkor az úgyis megtalál. Addig meg intézem a ma feladatait.

Csak a vízig jussak el valahogy, aztán találkozunk a jövő héten...

Fotók: Dezső Erika - Balance Medical Center

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Titkovics Lajos mester búvároktató

Nemrég volt a UEF - Víz alatti Felfedezők Szövetsége oktatói kollégiuma, a magyar alapítású búvároktatási rendszer éves szakmai fóruma. Hagyományosan ilyenkor adják át az “Év oktatója” elismerést is, amelyet az előző évben legtöbb kiadott minősítést elért oktatónak ítélnek oda. Ezúttal Titkovics Lajos (MSI) lett az “Év oktatója”, ebből az alkalomból beszélgettünk vele és kérdeztük a búvárkodással, búvároktatással való kapcsolatáról. Ismerkedjünk meg kicsit jobban az emberrel a maszk mögött!

UEF: Hol laksz és mivel foglalkozol még a búvároktatás mellett?

T. L.: Budapest egyik kertvárosi részén élek. 2004-ben vonultam nyugdíjba a titkosszolgálattól… az mondjuk nem titok, hogy a becenevem is “TITOK”, amit egyébként a búvároktató társak ragasztottak rám... Viccet félretéve, ezt követően alapítottam és azóta is irányitok egy közel 5500 tagot számláló nemzetközi magánnyomozói hálózatot, emellett üzleti hírszerzést és védelmet oktatok multiknak, nagyobb cégeknek.

UEF: Mi volt a legelső búvár élményed?

T. L.: Gyerekkoromban egyik barátommal házilag készítettünk egy víz alatt látó eszközt és egy légzőrendszer-szerű tákolmányt, amivel a koszos Duna alját néztük - természetesen kincset kerestünk - és akár 7-8 percig is víz alatt tudtunk lenni vele. Mindenesetre érdekes élmény volt. A népszerű Cousteau dokumentumfilmek hatására természetesen mindketten tengerbiológus-búvár és/vagy felfedezők akartunk lenni, mint oly sokan akkoriban. Végül a barátom bányamérnök lett, én pedig - hiába tanultam tovább tengerésznek - későbbi felsőbbfokú tanulmányaimmal már eltávolodtam a víztől, sajnos.

UEF: Hogyan lettél búvár?

T. L.: Egy egyiptomi vakció alkalmával felfedező merülést tettem a Vörös-tengerben, ezt követően döntöttem úgy, hogy a hazaérkezésem után folytatni fogom és beiratkozom egy búvártanfolyamra.

UEF: Te mit szeretsz a búvárkodásban?

T. L.: Szinte mindent, mert számomra ez egy komplex egész, de talán a legjobban azt, hogy rendkívüli és különleges embereket ismerhetek meg, akikkel akár életre szóló barátságok is születhetnek. Ezért is lett a búvár csoportunk neve Búvár Baráti Kör, alias BBK.

UEF: Melyik a kedvenc búvár specialitásod, vagy merülési formád?

T. L.: Kedvenc búvár specialitásom a „Víz alatti Régész”. Javaslatomra 3-4 éve kezdtük el a felkészülést, hogy ez a specialitás megfelelő formában oktatható legyen és bekerüljön a UEF oktatási rendszerébe. Szerintem ez az egyik legszórakoztatóbb, legérdekesebb speciális búvártanfolyam, amely játékos formában mutatja be a búvár régészet alapjait. Itt a „játékos” jelzőt kiemelném, mivel nyilvánvalóan nem végzünk tudományos munkát, ellenben a levizsgázott búvároknak lehetőségük van a továbbfejlődésre, erre lett kidolgozva a “Víz alatti Régész” specialitás folytatása. Az érdeklődést jól jellemzi, hogy az első kurzus mindjárt tizennyolc fős volt, és azóta már a negyedik, vagy ötödik ilyen búvártanfolyam megy, nem is tudom pontosan. Külön öröm, hogy az eddigi tanfolyam résztvevők között volt már két “öreg” búvároktató (scuba-szaurusz) is, Nagy Gábor és Halász Karcsi. Komoly segítséget jelent számomra, hogy Gábor nemcsak egy résztvevő volt, hanem azóta is infrastruktúrával és hasznos tanácsokkal segíti a munkámat, sőt Máltán már egy komplett régész búvár gyakorló hely lett a segítségével kialakítva, ahol a víz alatti gyakorlatokat végezzük.

Emelőballonos gyakorlat a víz alatt

A “Víz alatti Régész” búvár specialitás egyébként nem várt eredményekkel is járt. Például, az uszodai gyakorláshoz víz alatti „lézer pályát” építünk kötelekből és bójákból. Ezt úgy kell elképzelni, hogy különböző mélységekben vagy egy tucat bója lebeg a víz alatt, a medence aljához éppen csak rögzítve egy-egy 1 kg-os ólom súllyal. A kötél a legkisebb érintésre is kicsúszik a súly alól és a bója fellebeg a víz felszínére. A tanoncok ezen a pályán úszkálnak óvatosan, miközben mérési, vagy ballonos emelési feladatokat hajtanak végre, és jegyzetelnek. A cél az, hogy ne érjenek hozzá a kötelekhez. Megfigyeltem, hogy a kontrollált lebegéssel amúgy hadilábon álló tanítványaim észre sem vették, hogy parádésan stabil lebegés közben jegyzetelgetnek… Talán azért, mert annyi mindenre kell egyszerre figyelni, hogy a lebegés kontrollálása másodlagos problémává alakul át, így aztán észrevétlenül is ráéreznek gyakorlás közben.

UEF: Biztosan van egy emlékezetes búvár sztorid

T. L.: A legemlékezetesebb ilyen sztorim talán az volt, amikor az egyik vöröstengeri hajós szafarin, egy nevenincs helyen, check dive közben beúszott közénk egy nagyobb delfin család és cirka 10 percig önfeledten játszottak velünk. Azóta tudom, hogy piros pingpong labdákat kakilnak...

UEF: Van kedvenc merülőhelyed, tereped?

T. L.: Legkedvesebb merülő terepem most egyértelműen Málta. Minél többet vagyok ott, annál jobban szeretem! Minden alkalommal mutat egy új kis titkot magából. Szerintem parádés hely, és nem mellesleg itt található az egyik legjobb UEF búvárbázis.

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata?

T. L.: Mindent maximálisan csinálok. Nem tudok csak kicsit foglalkozni dolgokkal, ezért számomra nem is volt kérdés, hogy ha merülésről van szó akkor búvároktató leszek. Szeretek oktatni, emberekkel foglalkozni, segíteni nekik és követni a fejlődésüket.

UEF: Miért a éppen a UEF-re esett a választásod?

T. L.: Mondjuk ez egy szerencsés véletlen volt. Amikor eldöntöttem hogy hivatásos leszek, megkerestem egy - általam egyébként nagy becsben tartott - véleményem szerint igen szigorú, ámde nagytudású instruktor trénert, és jelentkeztem nála. Véletlenül épp a UEF oktatója volt.

UEF: Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet?

T. L.: Mióta nyugdíjba mentem azóta az életemnek az „élek” szakaszában létezek, nem érdekel különösebben a pénz, ezért nem is tudnak lázba hozni vele. Már korábban is sokat utaztam, de mostanában évi 12-14 búvártúrát minimum letolunk, és ezek mellé jön még néhány privát vakáció. Jelenleg a búvár és a nem búvár elfoglaltságom aránya 50-50%, és nem hagyom, hogy az egyik befolyásolja, vagy terhére legyen a másiknak.

UEF: Szerinted milyen az ideális búvároktató?

T. L.: Úgy gondolom, hogy egy búvároktató szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen kell legyen, emellett naprakész, türelmes és megfelelő pedagógiai érzéke van az emberekhez. Ha picit bohém se baj....

UEF: Oktatóként mire vagy a legbüszkébb?

T. L.: Leginkább talán arra, hogy létrehoztam egy búvár klubot, ami egy csodálatosan jó dolog. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy a szeretet, önzetlenség, egység és a harmónia ilyen formában is létezik! Ezért is lett a csoportunk neve Búvár Baráti Kör, alias BBK. Jó fej és különleges személyiség szerintem mindenki! Egyébként nem is olyan egyszerű bekerülni közénk, külön protokollounk van erre: a „vének tanácsa” dönt a jelöltről miután legalább három búvártúrán részt vett. Nagyon vigyázunk az egységre és a harmóniára. Saját sörünk is van már, a Búvár Baráti Sör (BBS), ami Sanyi barátom-tanítványom segedelmével készült el nemrég.

UEF: Búvároktatóként hogyan telnek a dolgos hétköznapok?

T.L.: Nálam leginkább online megy a búvároktatás, és nemcsak tartom a búvártanfolyamokat, de természetesen magamat is képzem, ugyanis minél többet tanulok, annál nagyobb a tudásvágyam. Ezen kívül mindig vannak aktuális ötleteim, amiknek a megvalósításán folyamatosan dolgozom.

UEF: Akkor beszélj egy kicsit erről. Milyen terveid vannak, ha nem titok?

T. L.: Az első Máltára szervezett gyerektábor nagyon jól sikerült és a nagy létszám ellenére is zökkenőmentesen tudtuk menedzselni. A búvár programot vetélkedőkkel, szárazföldi túrákkal és geocachinggel egészítettük ki. Imádták a gyerekek - és mi is. Egyrészt ezt a programot szeretném továbbfejleszteni, másfelől a búvár régészettel kapcsolatos terveim is folyamatos tervezést, tanulást és fejlesztést igényelnek. Legutóbb például full face maszkokat és fülhallgatókat vásároltunk, hogy ezek segítségével bővítsük a víz alatti oktatást, kommunikációt. Jelenleg is azon vagyok, hogy mint új specialitás a full face maszk képzés is része legyen a UEF oktatási rendszerének. Ezen kívül tervezem az elsüllyedt városok és búvár régészeti relevanciával bíró területek, romok meglátogatását, ezért minden évben szeretnék szervezni legalább egy ilyen túrát. Idén például Baiae elsüllyedt városa az úti célunk.

UEF: A koronavírus milyen hatással volt/van a búvároktatói működésedre

T. L.: Úgy látom, hogy felgyorsult búvároktatás digitalizációja, itt az elméleti képzésre gondolok elsősorban. A magam részéről biztosan többet oktatok már online. Továbbá a búvár régész tanítványaimmal és a víz alatti régészet iránt érdeklődő búvárokkal közösen létrehoztunk egy online felületet, ahol minden e témában megjelent írást, cikket, egyebet megosztunk egymás között.

UEE: Sok sikert kívánunk a terveidhez, gratulálunk az elismeréshez és köszönjük a beszélgetést! 


Fotók: Titkovics Lajos

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Túri Béla - instruktor tréner, önkéntes mentőbúvár

Túri Béla oktató kiképzővel beszélgettünk arról, hogy mit jelent számára a búvárkodás és a hivatásos karrier, de mesélt az önkéntes mentőbúvár csapatról és a közeljövőben tervezett 100 méteres trimix mélymerüléséről is. Ismerkedjetek meg egy kicsit jobban az emberrel a maszk mögött.     

UEF: Hol laksz és mivel foglalkozol még a búvárkodás mellett?

T.B. : Jászberényben lakom és ott is születtem. Főállásban egy építőipari vállalkozást vezetek és talán ezért is tudom jól összeegyeztetni a búvároktatást a hétköznapi tevékenységekkel.

UEF: Emélkszel még az első búvár élményedre?

T.B. : Kisgyermek koromban édesapám egyszer hazajött a sorkatonai szolgálatból, ahol éppen a búvárkodással ismerkedtek, a kimenőre pedig magával hozott egy-két kezdetleges búvárfelszerelést, hogy lám mivel merülnek a búvárok. Ez olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig emlékszem rá. Ettől a naptól kezdve ha kimentünk a strandra, engem a vízből ki sem lehetett rángatni, többet voltam víz alatt mint a felszínen. Már akkor arról ábrándoztam milyen fantasztikus lenne a víz alatt lélegezni. Később, már felnőtt koromban aztán erre is sor került, mégpedig a helyi strandon. Amint feljöttem a víz alól már tudtam, hogy ez az amit kerestem, és innen már nem volt visszaút….

UEF: Te mit szeretsz a búvárkodásban?

T.B. : Számomra a búvárkodás az egyetlen olyan tevékenység, amiben igazán el tudok lazulni; átélem a súlytalanság állapotát és szinte eggyé válok a vízzel. Élvezem, hogy különösebb összpontosítás nélkül  kontroll alatt tudom tartani a légzésemet, és ezzel képes vagyok a lebegésem finomhangolására is. Engem tökéletesen ki tud kapcsolni a víz alatti létezés.

UEF: Melyik a kedvenc búvár specialitásod, vagy merülési formád?

T. B. : A trimix merülés a kedvencem. Ellentétben a hobbi merülésekkel, ez olyan extrém technikai sport, ami egyszerre jelent fizikai és mentális kihívást a búvár számára, szerintem egyfajta felfogás, életforma is egyben. Azt szeretem benne, hogy minden egyes merülés egy összetett feladat, ami nagyfokú összpontosítást, aprólékos merüléstervezést és precíz kivitelezést igényel, amit ha sikeresen végrehajtottam az remek érzés. Persze szeretem azért is, mert trimix légzőgázzal nagyobb mélységeket lehet elérni mint normál levegővel, de azért itt sem lehet céltalan a mélység hajszolása. Nekem például a 100 méteres mélység elérése a következő cél, erre készülünk jelenleg is a csapatommal.

UEF: Biztosan van egy emlékezetes búvár sztorid...

T. B. : Egy Vörös-tengeri hajós szafari jut eszembe, ahol az egyik merülés elején a csapat egy része már elindult előre, miközben én még a kamerás barátomat vártam, hogy befejezze a gép összekészítését. Tulajdonképpen ez volt a szerencsénk, mert hirtelen három delfin jelent meg közvetlenül a hajó alatt, nem kellett 20 métert sem odébbúszni. Ezek a delfinek majd egy órát játszottak velünk, szórakoztattak a víz alatt, bár szerintem ez kölcsönös volt. Végül annyira a bizalmába fogadott egyikük, hogy odajött hozzám, szabályosan lefeküdt a homokos aljzatra és hagyta hogy simogassam, vakargassam a hasát… nagyon nagy élmény volt!

UEF: Van kedvenc merülőhelyed, tereped?

T. B. : Nagyon szeretem a meleg, trópusi vizeket, az egzotikus úti célokat, de talán nem is a hely az ami megfog, hanem az ott található élővilág. Rajongok a nagytestű vízi élőlényekért, mint a cápák, vagy a manták, de lenyűgöznek a delfinek és a teknősök is. Ugyanakkor bármikor szívesen merülök a Dorogi tóban, ahol az óriási harcsák és a nagy pontyok a kedvenceim.

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata?

T. B. : Maximalista vagyok, miért tettem volna kivételt a búvárkodás esetében?! Elhatároztam hogy megtanulok mindent, amit a búvárkodással kapcsolatban csak módomban áll és eljutok az elérhető legmagasabb szintre. Azóta is ezen vagyok, trénerként búvároktatókat képzek, ami egy állandó tanulási folyamat számomra is, emellett pedig a technikai merülések irányába fordult az érdeklődésem.

UEF: Miért pont a UEF-re esett a választásod?

T. B. : Adta magát. Amikor eldöntöttem hogy búvár leszek, akkor elkezdtem kutakodni a neten, így bukkantam rá a UEF-re. Egyből szimpatikus volt és megfogott, hogy ez egy teljesen magyar alapítású és székhelyű szervezet, búvároktatási rendszer. Úgy gondolom hogy szerencsém volt, mert személyesen Nagy Sanyi - a UEF egyik alapítója - karolt fel már az elején, így az összes búvárvizsgámat nála tettem le, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy ő volt végig a mentorom, és tényleg nagyon sokat köszönhetek neki.

UEF: Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet?

T. B. : Mondhatni gyökeresen. Először is hozott egy új hivatást az életembe, ez pedig nem kevés. Ezzel együtt pedig sok új ember jött, és jön ma is. Másfelől van már saját egyesületünk, a JászBúvár SE, ahol a tanfolyamok, túrák mellett egyéb programokat is szervezünk, bulikat, összejöveteleket, és folyamatosan nő a taglétszámunk.

UEF: A családdal hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat?

T. B. : Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a családom maximálisan támogat mindenben, különösképpen a búvárkodás terén. Egyébként a feleségem és a gyermekeim is búvárkodnak, így jobban belelátnak az oktatás szakmai részébe is. Sokszor egy búvártúra alkalmával reggeltől estig ki sem tudok jönni a vízből, ilyenkor nagyon sokat jelent, ha van mellettem egy társ, aki támogat, segít.

UEF: Búvároktatóként mire vagy a legbüszkébb?

Amikor az egyesületünk évadzáró rendezvényén végignézek az asztaloknál ülő arcokon, és elgondolom, hogy ez a sok ember mind azért van itt mert közünk van egymáshoz, kaptak tőlem valamit, egyszer megtanítottam őket merülni - olyankor úgy érzem hogy igen, létrehoztam valami mindannyiunk számára értékeset. Többen is kérdezték már, hogy mi a titka, miért működik ilyen jól a mi kis csapatunk. Én úgy látom, hogy egy kisvárosban, mint Jászberény, összetartóbbak, közvetlenebbek az emberek és bármiben számíthatunk egymásra a hétköznapokban is, talán ezért működik ez is ilyen jól.

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

T. B. : Búvároktatóként és trénerként szeretném folytatni a búvárképzést, és az egyesületünkön belül korábban elindított hivatásos utánpótlás nevelést, azaz a mentőbúvár fokozatot megszerző búvárok számára felvillantani ennek az iránynak a lehetőségét. Azért fogalmazok így, mert szerintem nem kell mindenkinek ezt az utat választania, az oktató képzésben is a minőséget helyezem a mennyiség elé. Ezen kívül a terveim között szerepel egy 100 méteres trimix mélymerülés végrehatjása a Blue Hole-nál, Dahabban. Tulajdonképpen ennek a tervezése már előrehaladott fázisban van, vagyis megvan a merülési terv, a csapat, a helyszín, a dátum, az infrastruktúra és a repjegyek is. Nagyon bízom benne, hogy az utolsó pillanatban már nem fog meghiúsulni ez a projekt.

UEF: Egy önkéntes búvár mentőcsoport is kapcsolódik hozzád, ez hogyan kezdődött és milyen feladatokat jelent a gyakorlatban?

T. B. : A JászBúvároknál a mentőbúvári vizsgát mindig is komolyan vettük, aki nálunk sikeres vizsgát tesz az letett valamit az asztalra, és büszke is a mentőbúvári minősítésére. Amikor az egyesületben már hat fő rátermett mentőbúvár volt arra gondoltam, hogy ezt a tudást érdemes lenne a gyakorlatban is hasznosítani. A gondolatot tett követte, felajánlottam segítségünket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelemnek, amit ők örömmel el is fogadtak. Kezdésnek egy minősítő vizsgát kellett tennünk, amivel bizonyíthattuk szakmai rátermettségünket. A feladatok között szerepelt az árvízvédelemhez kapcsolódó gátfóliázás, műszaki mentés, eltűnt személyek keresése különböző módszerekkel, és vízről mentés is. Minden feladatot sikeresen teljesítettünk, ezért megkaptuk a nemzeti minősítést. Azóta már több éles bevetésen is részt vettünk, ahol mindig eredményes volt önkéntes mentőcsapatunk. Sajnos, amikor minket hívnak akkor már többnyire csak az áldozatok után kutatunk, de az elhunytak hozzátartozóinak nagyon sokat jelent, hogy nem hagyják kétségek között gyötrődni őket, és végül meg tudják adni a végtisztességet szeretteiknek. 

Búvár újraminősítő gyakorlat az Alcsi-Holt Tiszán

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert egy ilyen munkánál, ahol nulla látótávolságban, sokszor teljes sötétségben tapogatva keressük az eltűnteket - annak ellenére, hogy fizikálisan és mentálisan is fel vagyunk rá készülve - borzasztó nagy lelkierőre van szükség. Munkánk elismeréseként a Katasztrófavédelem főigazgatói dicséretben részesített minket a Polgári Védelem napja alkalmából 2020-ban. 

UEF: Szép elismerés, gratulálunk! Köszönjük a beszélgetést, további jó munkát és jó egészséget kívánunk.


Fotók: Túri Béla és BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oladala

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Lengyel László - régészeti búvároktató

A UEF Régészeti búvár specialitása apropóján beszélgettünk Lengyel László búvároktatóval, aki elkalauzol minket a régészeti búvárok világába, és röviden bemutatja a képzést is.

UEF: Mi volt a legelső búvár élményed? 

L. L.: Balatoni gyerek lévén az első élményem is oda kötődik: zöld búvármaszk, pingponglabdás légzőcső, talán 1970 nyarán… A vége az lett, hogy egy derék keletnémet turista mentett ki a vízből, csak annyit tudtam pihegni neki hogy … danke... De még ez sem vette el a kedvemet a víztől és a búvárkodástól.

UEF: Hogyan lettél búvár? 

L. L.: Viszonylag korán, 14 évesen kezdtem el barlangászni „sportszerűen”, a Meteor Vass Imre barlangkutató csoportjában. Egy idő után a barlangjárás már nem annyira kötött le, és inkább a kutatás irányába fordultam, főleg a Baradla-barlang kutatásában vettem részt a róla elnevezett barlangkutató csoport tagjaként. Ottani barlangász barátaimmal együtt kezdtünk el búvárkodni, és 1993-ban szereztem meg az első búvár minősítésemet. Utána sokat utaztunk, merültünk együtt, majd megalapítottuk a Kékség búvárklubot, ahol Vida Pista vezetésével igen szerteágazó búvár tevékenység folyt, például filmeket is készítettünk. 

UEF: Hogyan jött a búvárrégészet? 

L. L.: Pontosabban: régészeti búvár. Fontos a megnevezés, ugyanis a régészet 5 éves egyetemi képzés, legtöbbünk nem esett át ezen, ahogy én sem. A történet 2004-ben kezdődött a Kun-szigeti ásatással Dr. Gaál Attila, Dr. Tóth János Attila régészek, Puskás Norbi (Argonauta kutatócsoport) és több hasonló érdeklődésű személy társaságában. Ahogy korábban a barlangokkal kapcsolatban is inkább a kutatás érdekelt, úgy most is ez történt, és az elmúlt 15 évben már a víz alatt kutatok, többnyire a fent említett urakkal együtt. 

Hajólelet feltárás Dunaföldvárnál

UEF: Mit csinál egy régészeti búvár? 

L. L.: Hazai viszonylatban, tenger híján, a merülések helyszíne elsősorban folyóvíz, kisebb mértékben tavak, melyek egyébként tele vannak a kulturális örökségünket jelentő tárgyakkal. A folyami merülések zöme ugyan part menti folyószakaszban történik, de számolni kell azért a sodrással és főleg a rossz látási viszonyokkal. Azt szoktuk mondani, hogy a régészeti búvár leginkább a “kezével lát”, és persze határozott céllal megy vízbe. Nevezetesen, hogy a különböző forrásokból származó információk, vagy saját szonáros felderítés alapján fellelt, tudományos jelentőségűnek tűnő víz alatti objektumokat azonosítsa, meghatározza azok helyét, és ha „ásatásra” kerül a sor pontosan dokumentálja azt régész irányítása mellett. Az erre kiképzett régészeti búvárok valóban hatékony segítséget jelenthetnek a víz alatti feltárásoknál. 

Régészeti kutatás búvártechnikával

UEF: Milyen jellemző búvár technikák, felszerelések vannak? 

L. L.: Az alap búvárfelszerelésünk nagyjából megegyezik a rekreációs felszereléssel. Használunk kötéltechnikát a sodorban való merüléseknél és a víz alatti útvonalak, tárgyak megjelölésénél. Általában kissé túlsúlyozva merülünk, hogy az aljzaton stabilan tudjunk tevékenykedni. A szükséges műszerek; szonár, iszapszivattyú stb. berendezések használatára kiképezzük a jelentkezőket. 

UEF: Van kedvenc régészeti merülőhelyed? 

L. L.: Minden kutatásunk közel áll a szívemhez, de talán a Dráva melletti eddig a legkedvesebb emlékem, 2005-2010 között kutattunk török kori bödönhajókat Drávatamási térségében. A bödönhajó egyetlen tölgyfa rönkjéből kifaragott vízi eszköz, akár 8 méter hosszú is lehet és olyan széles, hogy egy ember alig éri át. Több mint 30 darab ilyen bödönhajó igen jó állapotban őrződött meg a Dráva folyó medrében, eredetileg török pontonhíd volt, a magyarok égették fel. A feltárás egyébként egy nagyobb nemzetközi akció volt, francia, török és horvát régészek is részt vettek benne. 

UEF: Miből áll a régészeti búvár képzés? 

L. L.: A kurzus tartalmában és hosszában is eltér a többi specialitás tanfolyamtól. A teljes képzés négy napot vesz igénybe, melyből az első két napon a csobánkai oktató medencénknél elméleti oktatást tartunk, szó esik a régészet mibenlétéről, a kutatás lehetőségeiről, a felmérés, dokumentálás módszertanáról. A gyakorlati tevékenységeket (mérőkeret, raszter, rajzolás, stb.) 4 méter mély medencében gyakoroljuk. Előadást tartunk a víz alatti régészet történetéről, különös tekintettel a hazai lehetőségekre, munkáinkra. A második két napot a dorogi Palatinusz-tavon töltjük. Itt természetes, a valós kutatási helyek viszonyaihoz hasonló környezetben gyakoroljuk a tanultakat. Valódi roncs illetve műtárgy víz alatti felmérését végezzük a teljes dokumentáció elkészítésével együtt. Ezen kívül megtanuljuk a keresési módszereket, a kötéltechnikák alapjait a gyakorlatban is. 

"Lelet" felmérési gyakorlat a Dorogi-tóban

UEF: Hová forduljon aki régészeti búvár szeretne lenni? 

L. L.: Az utóbbi időben, elsősorban a közösségi médiának köszönhetően, érezhetően nőtt az érdeklődés a víz alatti régészet iránt, ezért 2019-ben Titkovics Lajos oktatótársam kezdeményezésére elindítottuk a régészeti búvároktatást a UEF keretein belül. Ilyen régészeti búvárképzés tudomásom szerint jelenleg csak itt van Magyarországon. Jelentkezni nálam lehet, a tanfolyamok igény szerint indulnak tavasztól őszig. 

UEF: Búvároktatóként mire vagy a legbüszkébb? 

L. L.: Ez már a tizenharmadik év amióta búvárokat oktatok, és még nem volt balesetünk... Remélem így is marad. 

UEF: Milyen terveid vannak? 

L. L.: Szeretnék minél több kutatásban részt venni és jó régészeti búvárokat képezni, emellett tartalmas búvárprogramokat szervezni, és a lehető legtöbb fiatalt kirángatni a virtualitásból. Meggyőződésem, hogy vannak élmények, amiket a valóságban kell megélni, ilyen a szex és a víz alá merülés szabadsága is. 

UEF: A koronavírus milyen hatással volt/van a búvároktatói működésedre? 

L. L.: Úgy látom, hogy a járvány szétzilált mindent. Ennek ellenére készülök a szezonra, remélem megnyílnak a határok, bár én főleg belföldön tevékenykedem, hiszen oktatni itthon is lehet, a régészeti kutatásokról nem is beszélve. 

UEF: Köszönjük a beszélgetést! 

Fotók: Lengyel László

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF. 

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Komka Tamás mester búvároktató

Komka Tamással az év oktatója elismerés átadása kapcsán beszélgettünk. A civilben IT biztonsági szakemberként tevékenykedő mester búvároktatótól többek között megtudjuk, hogy az első búvárfelszerelését még gyerekkorában próbálta ki, illetve hogy az utóbbi 15 évből 1 évet a Gyékényesi-tó vízfelszíne alatt töltött. Ismerkedjetek meg most egy kicsit az emberrel a búvármaszk mögött.

UEF - A tavalyi munkád alapján kiérdemelted az “Év Legeredményesebb Oktatója” címet, amihez ezúttal is szívből gratulálunk. Ez egy komoly elismerés, de most egy kicsit arról mesélj, hogy mi van mögötte, mi a titkod?

K.T. - Valójában nincs titok, csapatmunka eredménye, az Aquanauta búvárklubban tevékenykedő kollégáimmal, barátaimmal közösen hoztuk össze. Természetesen nagyon sok háttérmunka, szervezés, előkészületek, irodai munka, víz alatti támogatás van mögötte, amit egyedül nem is tudtam volna megoldani.

UEF - Hol laksz és mivel foglalkozol még a búvárkodás mellett?

K.T. - Pécsett lakom, és a búvárkodás mellett főállásban IT biztonsági tanácsadással foglakozom, de sokszor megfordulok hazai autóversenypályák szélén is sportbíróként.

UEF - Mi volt a legelső búvár élményed?

K.T. - Már egész kicsi gyerek koromban volt ciril betűs papucsos uszonyom, ami mindig feltörte a lábfejem, és állandóan megtelő szemüvegem, de az igazi fertőzést, a 90-es évek közepén, egy horvátországi családi nyaralás során egy korábbi vendég által az apartmanba felejtett „profi” búvármaszk kölcsönbe vétele okozta. Pár napig rakosgattuk, hátha visszajönnek érte, aztán elkezdtem próbálgatni, gyakorlatilag 3-4 napig vízben volt a fejem. Aztán pár év szünet (főiskola) után, egy búvárkodáshoz közel álló szomszéd megint megcsillantotta a lehetőséget, és onnantól már folyamatosan képeztem magam.

UEF - Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata?

K.T - Már mesterbúvárként is állandóan ott kavartam az oktatók, merülésvezetők körül, próbáltam minden tudást ellesni tőlük és segíteni ahol lehet. Aztán egyszercsak feltették a nagy kérdést, hogy nem érdekelne-e komolyabban... Érdekelt.

UEF - Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet?

K.T. - Úgy érzem megtaláltam az a tevékenységet, ami teljesen ki tudja kapcsolni az agyam, aktívan pihentet.

UEF - Miért éppen a Víz alatt Felfedezők Szövetségére esett a választásod?

K.T. - Annak idején, amikor UEF megalakult, kezdtem el én is búvárkodni. Az akkori oktatóm, Malmos Attila, feltette a kérdést a tanfolyam végén, hogy milyen kártyát szeretnék; NAUI, vagy UEF... Nálam meg adta magát a dolog, hogy Magyarországon, magyar emberként, magyar oktatási szervezetet válasszak, hisz a UEF ugyanúgy nemzetközileg elismert búvárigazolványt állít ki a búvárok részére, mint bármelyik amerikai szervezet.

UEF - Szerinted milyennek kellene lennie egy oktatóknak?

K. T. - Szerintem itt egy hoszabb felsorolás jöhetne, de talán a két legfontosabb dolog a türelem, és a lehető legnagyobb biztonságra való törekvés a merülések során.

UEF - Van kedvenc merülőhelyed?

K.T. - Több is. Például itthon a Gyékényesi-tavon a Kotro, imádom a tavat és a környezetét, élővilágát, a harcsákat, az édesvízi medúzákat. Nemrég kiszámoltuk egy barátommal, hogy már közel egy évet töltöttem itt összesen a víz alatt az elmúlt 15 év során. Azután a horvát Adrián Pag-szigetnél a Vörös-zátony, ahol 35 méter alatt káprázatos vörös sziklafal van cápatojásokkal, rákokkal, csigákkal, amit a végén megkoronáz még egy levegős barlang is. A Vörös-tengeren az Elphinstone-zátonyt is a kedvenceim közé sorolom, mert eddig bármikor merültem sok látnivalót tartogatott; cápák, sasrája, teknősök, nagy áramlás, és még sorolhatnám.

UEF - Melyik a kedvenc búvár specialitásod, vagy merülési formád?

K.T - Az áramlásos merülést (Drift dive) imádom, szerintem a legkényelmesebb, csak a fejemet kel mozgatni a látvány élvezetéhez.

UEF - Búvároktatóként hogyan telnek a dolgos hétköznapjaid?

K.T - Civilben, a tanfolyamok és a túrák közötti időben többnyire sokat dolgozom, néha összejön 12-14 óra is egy nap, de közben már alig várom, hogy újra vízben lehessek. A tanfolyamok alatt is sűrű a programom, jellemzően reggel 7-től este 10-ig, de például az éjszakai merüléseknél akár éjfélig is fent vagyunk. A tanfolyamok igen mozgalmasak, valódi csapatmunka, ami segítők, merülésvezetők nélkül kivitelezhetetlen lenne.

UEF - A családdal hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat?

K.T. - Nagyon nehezen, de hála istennek sikerült egy nagyon megértő párt választanom, aki irányítja a családot amikor én távol vagyok, és talán azt is látja rajtam, hogy egy-egy túra, tanfolyam, vagy akár egy merülés is kicserél, aktívan kikapcsol és feledteti velem a szürke hétköznapok taposómalmát.

UEF - Oktatóként mire vagy a legbüszkébb?

K.T. - Talán, amikor látom, hogy a volt búvártanulóim ragaszkodnak hozzám, a családtagjukat is rám bízzák, és pozitívan nyilatkoznak rólam a hátam mögött, az tényleg jó érzéssel tölt el.

UEF - A koronavírus milyen hatással volt/van a búvároktatói működésedre?

K.T. - Minden a karantén idejére előre betervezett dolog elmaradt. Úgy érzem ezt az iparágat súlyosan érintette COVID-19, és ahogy hallom, sajnos sok kolléga csőd közeli állapotba került, mivel kénytelen volt a tartalékait felélnie... Úgy látom, hogy a búvárkodással újonnan megismerkedni vágyok száma is jelentősen megcsappant itthon, és nemcsak a külföldi utazások bizonytalanok, de minden és mindenki bizonytalan most.

UEF - Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

K.T. Régóta érdekel a szabadtüdős merülések világa, és mivel búvároktatóként fontosnak tartom saját magam továbbképzését is, szívesen elvégeznék egy ilyen kurzust. Emellett a merülések technikai oldala is vonz, itt is szívesen kipróbálnám magam a közeljövőben. 

UEF - Kívánjuk, hogy a terveid szerint alakuljon tovább a búvár karriered. Köszönjük a beszélgetést Tamás!   

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Szabó Tamás - a fotós búvároktató

UEF: Hogyan kezdődött nálad a búvárkodás? 

SZ.T: Pici gyerekkoromtól kezdve vonzódom a természethez, ezen belül is a vízhez, a halak kimondottan a kedvenceim. A szüleim szerint előbb horgásztam, mint járni tudtam volna, leültettek a vízpartra egy horgászbottal a kezemben és én horgásztam. Kezdetektől fogva érdekelt mi zajlik lent a mélyben, hogyan élnek az én kedvenceim, de mindennek dacára valahogy soha nem fordult meg a fejemben, hogy lehetséges lenne a halak testközelből történő megfigyelése. Persze én is láttam az összes Cousteau filmet, de a búvárkodás ötlete csak később jött. Már felnőtt fejjel egyik nap bent ültem az irodámban, amikor megszólalt a telefon és egy kollégám a következőt mondta: -Te, megyünk búvártanfolyamra? Egyből rávágtam, hogy - Igen, mikor kezdődik? Másnap kezdődött. Elmentem, és rájöttem, hogy ez az amire egész életemben vágytam. Ez közel 20 éve történt egyébként. 

UEF: A fotózás, vagy a búvárkodás volt előbb? 
SZ.T: A fotózás iránti érdeklődésemet édesapámtól örököltem, aki nagyon sokat fotózott amatőr szinten. Engem is nagyon érdekelt a téma, fiatalabb koromban szintén sokat fényképeztem, de én sem voltam profi. A víz alatti fotózás gondolata akkor jött, amikor már tapasztaltabb búvár voltam és szerettem volna megmutatni másoknak is mi rejtőzik a felszín alatt. Az elgondolást tett követte, vettem egy digitális fényképezőgépet a hozzávaló tokkal együtt és elkezdtem fotózni.

Ponty - Fotó: Szabó Tamás

UEF: Szerinted kiből lehet jó búvárfotós? 

SZ.T: Búvár szemszögből nézve kell egy bizonyos rutin, azaz annyira biztosan kell mozogni és lebegni a víz alatt, hogy a fotózásra koncentrálva se tegyünk kárt a környezetünkben. Fotós oldalról nézve tisztában kell lenni a fényképezés alapjaival és a víz alatti környezet speciális jellemzőivel, továbbá szükségünk lesz némi szépérzékre is - azt gondolom ez a minimum. A fejlődés szempontjából fontosnak tartom a hozzáértő kritikát. Az első víz alatti fotóim szinte eufórikus érzést váltottak ki belőlem és nem értettem, hogy a környezetemben miért kezd el mindenki ásítozni, amikor én büszkén mutatom őket. Aztán megmutattam ezeket egy hozzáértő búvárfotósnak is. Nos, a tőle kapott kritika picit rosszul esett, de rájöttem, hogy csakis az ilyen hozzáértő bírálatokból lehet előrelépni és fejlődni.

UEF: Van kedvenc merülőhelyed? 

SZ.T: Engem a víz alatti élővilág köt le, főleg a halak, akik szerencsére szinte mindenhol megfigyelhetők, ha van látótávolság. Gyakran merülöm és az élővilága miatt kedvelem is Feketenyéket, vagy a dorogi Palatinus tavat, de ez nem jelenti azt, hogy a tengeri merüléseket ne szeretném legalább ugyanennyire. Az édesvízi rablóhalak fotózását különösen kedvelem, ami nyilván a horgászat hozadéka. Van a sporthorgászok között egy irányzat, miszerint “fogd meg és engedd el”, nos én ezt annyiban továbbvittem, hogy “ne is fogd meg, csak fotózd le és hagyd szabadon”. Ezeket a “fotó zsákmányokat” azután szívesen publikálják az ismerőseim a digitális és nyomtatott médiumokban, például több ragadozóhalas képem szerepelt már a Magyar Horgász magazinban és annak címlapján is.

Süllő - fotó: Szabó Tamás

UEF: Van bakancslistás merülőhelyed? 

SZ.T: Több olyan hely is van, ahová szeretnék eljutni. Az egyik ilyen a tengeri jégbarlangban történő merülés valahol a sarkvidéken. Láttam már ilyen merülésen készült fotókat és nagyon megfogott a dolog extremitása, a jéghideg, kristálytiszta víz és a jégbarlang hangulata. Több kép is van már a fejemben, amit szívesen elkészítenék egy ilyen víz alatti környezetben. 

UEF: Hogyan születik egy jó víz alatti fotó? 

SZ.T: Sokan mondják, hogy a jó fotóhoz szerencse kell, én pedig azt gondolom, hogy igen, kell némi szerencse is hozzá. Szerintem minél többet merül és fotózik valaki a víz alatt, annál nagyobb lesz az esélye annak, hogy sikerül egy izgalmas témát jól lefotóznia. Ugyanakkor nem elég a szerencse, vagy a nagyobb esély, de tanulni kell jó fotót készíteni és készülni kell a jó fotó elkészítésére. Ismerek olyan víz alatti fotósokat, akik ezt olyan magas szinten művelik, hogy szabályos forgatókönyvet írnak arról, milyen témákat szeretnének fotózni. De nemcsak a témákat, hanem azt is milyen pozícióból, milyen megvilágítással, milyen háttérrel, milyen szituációban készüljön az adott kép. Ezzel a kész forgatókönyvvel megy azután a búvártúrára, ahol az adott témát megkeresi és megpróbálja megvalósítani a forgatókönyvét. Magam is törekszem erre a szintre, de ettől azért még messze vagyok. Rengetegen fotózták már például az Adrián üres üvegekben előszeretettel pihenő, onnan kukucskáló gébet. Érdekes témának tartom és ezért nagyon sokat foglalkoztam vele hogyan lehetne még jobban megcsinálni, és született is néhány, azt hiszem valóban élvezhető képem erről.

Géb a palackban - Fotó: Szabó Tamás

UEF: Miért éppen a kompakt fényképezőgépekre esett a választásod? 

SZ.T: Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mint sokan mások, én is kompakt géppel kezdtem el fotózni a víz alatt, amiért pedig megmaradtam ennél, annak több oka is van. Bár a felszínen szívesen használok tükörreflexes gépet, a víz alá mégsem akartam levinni. Egyrészt mert túl sok cucc, azaz problémás egy nagy gépnek és tartozékainak a szállítása, mozgatása már a felszínen is, víz alatt pedig egyenesen olyan, mintha egy járókeretet tolnék magam előtt. Másfelől búvároktatóként többnyire oda kell figyelnem másra, másokra is a víz alatt, tehát nem bástyázhatom körbe magamat fotós felszereléssel. Egy szó mint száz, praktikusabb a kompakt gép, hiszen mindig nálam lehet, és ha úgy érzem, hogy valamit éppen meg kell örökíteni, akkor adott a lehetőség. Egy ideje már szinte sportot űzök a kompakt fotózás tökéletesítéséből. Megpróbálok olyan eredményeket elérni, olyan képeket letenni az asztalra, amik megállják a helyüket a tükörreflexes gépekkel készült fotók mellett is. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy a kompakt fotózás mindig kompromisszumot jelent, de aki megnézi a képeimet az megítélheti saját maga, mennyire sikerült felvennem a versenyt a nagy gépekkel.

Korallzátony részlet fotóssal - Fotó: Szabó Tamás 

UEF: Biztosan van egy jó búvárfotós sztorid... 

SZ.T: Sokan kedvelik a cápás merüléseket, magam is imádom azt a szituációt, amikor cápákkal lehet merülni és cápákat lehet fotózni. Többször is kerültem már olyan helyzetbe cápával, hogy elgondolkoztam, most fotózzak, vagy inkább távozzak, esetleg toljam odébb az állatot. Persze tudom, hogy az ember nem szerepel a cápák étrendjében, de egyfajta veleszületett óvatosság azért figyelmezteti a búvárt, ha olyan a helyzet. Volt egy emlékezetes merülés a Vörös-tengeren, ahol a lányom is velem volt. Egy olyan cápáról próbáltam fotókat készíteni, aki túlságosan tolakodóvá vált és a kezemben lévő kamerával, illetve az uszonyommal próbáltam jobb belátásra bírni. Miközben ilyen módon “hadakoztam” a cápával, addig a lányom a hátam mögött visongott a légzőautomatába. Szerencsére nem volt végül semmi probléma, és elég jók lettek a képek is.

"Longi" - Fotó: Szabó Tamás

UEF: Van olyan eredményed, amire ma is büszke vagy? 

SZ.T: Számos hazai fotós pályázatra, ahol téma volt a víz alatti fotózás, küldtem be képeket és szép lassan elkezdtek jönni az eredmények. Több olyan megmérettetés is volt ahol magasra értékelték, esetleg dobogóra kerültek a fotóim. Az egyik ilyen az "Év Természetfotósa" pályázat, ahol egy időben évről-évre beválogatták a legjobbak közé, illetve díjazták a képeimet. A hazai versenyek mellett nemzetközi megmérettetésen is indultam, 2011-ben például az "Our World Underwater" versenyre beküldött fotóimmal nagyon jó összesített eredményt értem el, amit egy 10 napos luxus búvárszafarival díjaztak. A sors iróniája, hogy különböző okok miatt végül nem tudtam elmenni erre a nyeremény szafarira.  

UEF: Van kedvenc saját képed? 

SZ.T: Sok olyan képem is van amit szeretek. Az egyik ilyen a csikóhalas, vagy a korábban említett kandikáló géb fotóm, illetve van még egy cápás képem is amit szívesen mutatok. Utóbbi ugyan kapott némi módosító utómunkát, kicsit játszottam a háttér megvilágításával is, de nagyon szeretem, mert izgalmas képnek gondolom, és talán nem is annyira hétköznapi élőlényt ábrázol.

Csikó portré - Fotó: Szabó Tamás

UEF: A családoddal hogyan tudod összeegyeztetni a víz alatti hobbijaidat? 

SZ.T: Egész jól. Feleségem ugyan nem búvárkodik, de nagyon jól érzi magát a vízparton, szívesen tart velem a merülésekre ilyen módon. A lányom merül, nálam végezte annak idején a búvártanfolyamot, de egyre kevesebbet tudunk együtt merülni, mert külföldön tanul és ezért sajnos egyre ritkább a közös családi program. Amikor viszont tehetjük akkor együtt merülünk és ilyenkor segít nekem jó fotós témákat keresni a víz alatt. 

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? 

SZ.T: Mindenképpen szeretnék többet merülni, mert az utóbbi években a munkám miatt bizony lecsökkent a merüléseim száma, és úgy érzem ez rossz hatással van rám. Természetesen igyekszem folyamatosan népszerűsíteni a búvárfotózást. Teszem ezt azzal, hogy megosztom, megmutatom a képeimet másoknak, továbbá akikben látok fantáziát és tudom, hogy fényképeznek, illetve búvárkodnak, azoknak felajánlom, hogy szívesen segítek jobb eredményeket elérni. Imádom átadni azt a tudást, amit sikerült megszereznem az elmúlt évek alatt, és nagyon jó érzés amikor egy-egy növendékem dobogós helyezést ér el valamelyik fotós versenyen. 

UEF: Sok sikert a tervekhez Tamás, és köszönöm a beszélgetést! 

A képen Szabó Tamás - Fotó: Pohl András

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: az év oktatója Rajky Attila

(fotó: Rajky Attila)

UEF: Az Év Legeredményesebb Oktatója elismerést minden évben a legtöbb kiadott minősítést elért búvároktató kapja, 2016-ban te voltál az, amihez szívből gratulálok! Kérlek mesélj egy kicsit arról, hogy mi van a teljesítmény mögött, mi a titkod Attila?

R. A.: Őszintén megmondom, hogy meglepetésként ért a megtiszteltetés. Nem volt tudatosan megcélozva, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs benne munka és csak a fejemre esett. Ellenkezőleg, igen sok munka van a búváriskolában, talán ezért is nem jutott időm arra, hogy még erre is odafigyeljek. Így aztán nagy titok sincsen benne, csak a hosszú évek munkája, egyre több tanfolyam és kiadott minősítés, az elégedett búvárok ajánlanak az ismerőseiknek, talán beérett a hógolyó effektus. Azért most már figyelek erre is, és legközelebb direkt megcélzom az Év Oktatója címet. 

UEF: Hogyan lettél búvár? 

R.A.: Nincs mögötte nagy sztori, szembejött és nem ugrottam el. Egyik ismerősöm szólt, hogy volna-e kedvem megtanulni búvárkodni, éppen indult egy tanfolyam Esztergomban, ennek már több mint tizenöt éve. Kapásból igent mondtam, és amikor először dugtam a fejemet a víz alá már tudtam hogy ezt keresem, ez az ami hiányzott. 

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata? 

R.A.: Szerettem volna többet tudni a búvárkodásról, ami mindig hozta magával a következő tanfolyamot és minősítést. Gyakorlatilag nálam ez egy többéves, folyamatos búvárképzés volt, határozottan lépkedtem egyre feljebb a búvárlétrán. Hamar kiderült az is, hogy megbíznak bennem a kezdők, ezért aztán szinte már az elejétől fogva segédkeztem búvárok oktatásban is. Innen már egyenes volt az út a hivatásos karrier felé. Meg kell említenem Szabó Tamás barátomat, akivel annak idején együtt végeztük el az oktatói tanfolyamot, és gyakorlatilag azóta együtt működtetjük az Atlantisz búváriskolát, ezért a megtisztelő elismerés az ő érdeme is. 

UEF: Van kedvenc merülőhelyed? 

R.A.: A szívem egyik csücske ma is a dorogi Pala-tó, ennek nyilván érzelmi okai vannak. Ezen kívül az igazi kedvenceim az egzotikus célpontokon lévő merülőhelyek. Talán ezek közül is kiemelkedik a Maldív-szigeteknél található Alimatha Jetty nevű hely. Ez egy jellemzően éjszakai merülés - amit egyébként is nagyon kedvelek -, tulajdonképpen egy nyaralósziget mólója, ahová a rendszeresen beöntött ételmaradék odaszoktatta a rájákat és a dajkacápákat. A merülés abból áll, hogy a búvárok vízbeszállás után elhelyezkednek a 6-8 méter mélyen lévő homokos aljzaton és pontban este 6 órakor, mintha vekkerre működne, megjelennek a ráják és a dajkacápák, indul a mozi. Akkora a tülekedés, hogy gyakran még a búvárt is fellökik, ez megy 45 percen keresztül és minden alkalommal ez van, egyáltalán nem szerencse kérdése. 

UEF: Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet? 

R.A.: Nem is tudom, de valahogy már szinte csak búvárok vannak körülöttem egy ideje. Viccet félretéve is tényleg így van. Sok dolgot hozott a búvárkodás az életembe, új embereket, helyzeteket, szerepeket, ezek biztosan faragtak a jellememen és a szemléletemen is. Számomra például az is nagyon érdekes, hogy egy tíz évvel ezelőtt készült víz alatti fotón simán felismerem a búvárt csak a testtartásáról, ilyesmit azelőtt el sem tudtam volna képzelni. Na és persze egy kezemen meg tudom számolni azokat a nyaralásokat, amiket nem tengerpartra szerveztünk, pedig rendszeresen járunk búvártúrákra is.

UEF: Család és a búvárkodás nálatok hogyan fér meg egymás mellett? 

R.A.: Remekül, hiszen nálunk a családban nem maradhat meg olyan aki nem búvárkodik. Csak vicceltem. De tényleg, mindkét lányom merül, sőt a férj, illetve barát is a lányok mellett. Még a nagyobbik lányom esküvője is víz alatt volt, pontosabban volt víz alatti része is. Talán sok lány úgy képzeli el az álomesküvőt, hogy napsütés, tengerpart, pálmafák és mezítláb a fehér homokban, na nálunk ez pontosan így volt. A Maldív-szigeteken, ahová visszajárunk túrázni és jó kapcsolatokat ápolunk, egy helyi ismerős nemrég kis hotelt nyitott, annak a tengerpartján rendeztük a szertartást és a vacsorát, illetve innen mentünk ki hajóval egy közeli merülőhelyre a víz alatti körre, mondhatom felejthetetlen élmény volt.

Útban a víz alatti oltár felé a búvároktató örömapa kíséretében 

(fotó: Rajky Attila) 

UEF: Miért a UEF-re esett a választásod? 

R.A.: Már abban az időben is a dorogi tó volt a hazai kedvenc terepünk, itt futottunk össze Nagy Sanyival, a UEF egyik alapító tulajdonosával, akkoriban ő is sokszor járt oda merülni. Többször beszélgettünk és egy alkalommal felvetette, hogy miért nem a UEF-nél jelentkezünk búvároktató tanfolyamra. Tényleg - néztünk össze Tamás barátommal - miért is nem gondoltunk erre? Addig az egyik nagy amerikai oktatási rendszerben képeztem magamat, és igazából mindig zavart, hogy a tananyagok csak jól-rosszul lefordított, igénytelen fénymásolatok, ráadásul az oktatás felfogása mintha kissé távol állna a magyar néplélektől. Úgy látom, hogy a UEF tananyagai nemzetközi viszonylatban is nyugodtan színvonalasnak mondhatók, és figyelembe veszik a hazai búvárok elvárásait és lehetőségeit is. Vállalkozóként pedig azt gondolom, hogy mi a fenének küldjem a pénzemet egy távoli kontinensen működő cégnek, amikor ezt megtehetem az országhatáron belül is. Emellett nagyra értékelem, hogy a UEF esetében nem egy elérhetetlen vízfejű szervezetről van szó, hanem valódi és személyes emberi kapcsolatokról.

UEF: Szerinted milyen az ideális búvároktató? 

R.A.: Pont olyan mint én! Na jó, most csak csak vicceltem. Szerintem az ideális oktató a búvártanuló szemszögéből nézi a helyzetet, mert mindenki másmilyen, ebből következően mások az igényei, a lehetőségei és a korlátai is. Az oktatónak ezekhez kellene igazítani a képzést, már amennyire ez lehetséges. Ezen túlmenően az oktatási szabályzatot egyfajta bibliának tekinti, mert ez jelöli ki a mozgásterét, tehát aki ezeken belül marad az nem nagyon tud tévedni, és persze ettől lesz UEF-es a képzés. Végül, de nem utolsó sorban a sikeres tanfolyam után sem engedi el a búvár kezét, segíti tanácsokkal (ha kéri), programot és fejlődési lehetőséget kínál számára. Persze mindehhez jó ha van egy összetartó és vidám búvártársaság, klub, akikkel a jó hangulat szinte mindig garantált. 

UEF: Mit szeretsz a hivatásos búvároktatói karrierben? 

R.A.: Az egyik dolog amit szeretek benne, hogy itt nem kell megfeszülni, azt csinálom amit szeretek és ami tényleg érdekel. Fogalmazhatok úgy is, hogy nekem a merülés és az oktatás is egyfajta kikapcsolódás, nem pedig stressz. Emellett folyamatosan szükségem van új kihívásokra és célokra. A kihívások megtalálnak az oktatásban, hiszen - ahogyan már mondtam - minden búvártanuló más, és emiatt más utat is jár be a búvárkodás elsajátítása során. Ezt az utat pedig együtt tesszük meg, így az öröm is közös lehet a végén, aminek megélése szerintem az egyik legnagyszerűbb oktatói élmény. Szeretem azt is, hogy a célokat nem mások, hanem saját magam tűzhetem ki, ez most éppen az új dorogi búvárbázis beindítása. 

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? 

R.A.: Talán a legfontosabb most a régi-új búvárbázis nyitása Dorogon. A tervek szerint április végén nyíló Öbölbeach Búvár Centrum teljes mértékben UEF Training Divecenter lesz, ahol a búvárkodás minden feltétele adott és ideális nemcsak a víz alatt, de a parton is. Megfelelően kialakított hely az összeszereléshez, öltöző, vizesblokk és igényes búvárfelszerelések. Komolyan gondoljuk, hogy minden szempontból európai színvonalat kívánunk nyújtani. Ezen kívül szeretném fejleszteni saját búváriskolánkat egy állandó oktató- és klubhelyiséggel. Privát terveim között szerepel még egy indonéziai búvártúra, ahol a déli sark felől érkező ámbrásceteket átutazóban lehet elkapni néhány percre a víz alatt az év egy bizonyos időszakában, remélem összejön, nagyon kíváncsi vagyok.

UEF: Sok sikert kívánunk a tervekhez, különösen az új bázishoz, és köszönöm a beszélgetést. 

(fotó: Szabó Tamás)

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Vígh Zsolt - oktatóképző (Instructor Trainer)

(fotó: Vígh Zsolt)

UEF: Hogyan lettél búvár?

V. ZS: A búvárkodással 10 éves koromban találkoztam először, amikor a nagybácsim Elba szigete mellett levitt a víz alá. Azonnal megfogadtam, hogy az életben soha többé nem fogok búvárkodni. Később mégis megváltozott a hozzáállásom, a természet szeretete és tisztelete visszacsábított a víz alá. 1985-ben tettem le az első búvárvizsgámat, amit sorban követett a többi minősítés egészen a merülésvezetői szintig. 

UEF: Mi hajtott hivatásos irányba?

V. ZS: Egy ismerősöm egyszer megkeresett azzal, hogy búváriskolát akar alapítani Szegeden és felajánlotta az oktatói státuszt, amit el is fogadtam. Ez 1998-ban volt. 

UEF: Miért a UEF-re esett a választásod? 

V. ZS: Akkoriban még nem létezett a UEF, ezért az egyik amerikai oktatási rendszerhez mentem, az oktatói minősítésemet Németországban szereztem. Ezután évekig dolgoztam oktatóként, majd a saját búváriskolámat is elindítottam. A UEF-ről búvároktató ismerőseimtől hallottam először és csupa pozitív dolgot, ez felkeltette az érdeklődésemet. Megkerestem a UEF vezetőségéből Nagy Sándort, akivel nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, úgyhogy nem volt kérdés hol folytatom tovább az oktatói karrieremet. Ma is úgy gondolom, hogy egy lendületes, fiatalos, profi csapathoz tartozom és büszke vagyok rá. 

UEF: Van emlékezetes búvárélményed, vagy merülőhelyed?

V. ZS: Talán a Blue Hole a Vörös-tengeren, ami egy híres-hírhedt, éppen ezért kultikus merülőhely Dahab mellett. Szenzációs, életre szóló élmény, sohasem fogom elfelejteni azt a merülést. A másik, szerencsére gyakoribb de nem kevésbé meghatározó élmény, amikor egy búvártanuló megköszöni neked, hogy egy új világ kapuit nyitottad meg előtte. 

UEF: Szerinted milyennek kellene lennie egy oktatóképzőnek?

V. ZS: A búvároktatókat képző tréner - akárcsak a többi oktató - lelkiismeretesen végzi a munkáját, tanfolyamokat tart miközben viselkedésével példát is mutat. Ezen felül részt vállal a UEF életében úgy, hogy gyakorlati tudását és tapasztalatát proaktív módon ajánlja fel a közös szellemi tőke gyarapításához. Legalábbis én így képzelem. 

UEF: Nem titok, hogy a UEF szerbiai nyitása hozzád köthető, van valamilyen új információd ezzel kapcsolatban?

V. ZS: A nemzetközi terjeszkedés egy új stratégiai irány a UEF történetében, ehhez kapcsolódik a szerbiai nyitás gondolata is. Mivel a Vajdaságban születtem azt hiszem elég jó rálátásom van a szerbiai búvár életre, viszonyokra. Első körben olyan aktív búvárokat kerestem itt, akik felismerik a UEF oktatási rendszer előnyeit, és nemcsak szimpatikusnak találják azt, de kellő perspektívát is látnak benne saját üzleti elképzeléseik megvalósításához. Az előkészítés és puhatolózás periódusa után 2016-ban sikeres oktatói vizsgát tett az első szerb UEF búvároktató, Vladislav Ivkovic. Ezt követően indulhatott el a szerbiai UEF búvárképzés, és azóta mintegy tucatnyi búvárminősítést adtunk már ki. A következő jelentősebb lépés egy oktató átminősülő (crossover) tanfolyam lesz 2017-ben. Most úgy látom, hogy a szerb piac hosszútávon is komoly üzleti lehetőségeket és stabil partneri kapcsolatokat jelent a UEF számára. 

UEF: A családod hogyan "viseli" a búvár karrieredet?

V. ZS: Szerencsés vagyok, mert nagyon megértő és a munkámban tökéletesen támogató családi hátteret tudhatok magam mögött, amit soha nem tudok eléggé meghálálni, szóval ezúton is köszönöm nekik! 

UEF: Van olyan amire büszke vagy? 

V. ZS: A szerbiai pozíciók eddigi kiépítésében meglehetősen sok munkám fekszik, ezért talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha az elért eredmények legalábbis jóérzéssel töltenek el. 

UEF: Úgy tudom, hogy hallássérült búvárokat is képzel...
V. ZS: Igen, már évek óta nagyon jó a kapcsolatunk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ). A szövetség elnöke Tapolczai Gergő is nálam tette le a búvárvizsgát. Mindig felemelő élmény látni, hogy - a felszínen egyébként hendikepes embertársaink - a víz alatt mennyire felszabadultan érzik magukat, a szó szoros értelmében megszabadulva a felszíni lét gyötrelmeitől, hátrányos helyzetük tudatának átmeneti elvesztésétől. 

UEF: Milyen terveid vannak a közeljövőben?

V. ZS: A következő lépés, hogy a kiépített szerbiai pozíciónkat megerősítsük és lehetőség szerint növeljük is a UEF piaci részesedését. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az év elején már három olyan búvárklub/iskola is lesz, ahol kizárólag UEF rendszerben oktatnak majd, illetve nyárra talán már meglesz az első tengerparti UEF Training Dive Center is, ami (de ez még titok ;) Montenegróban lesz. Személyes terveim között természetesen továbbra is szerepel az eddigi oktatói munkám folytatása, és a fogyatékkal élők búvárképzése, hogy még többek számára tárhassam szélesre a kék világ kapuit.

UEF: További sikeres munkát és balesetmentes merüléseket kívánunk Zsolt!

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Nagy Gyula - a barlangi búvároktató

(fotó: Nagy Gyula)

UEF: Mi volt előbb a búvár vagy a barlang?

N. GY: A búvárkodás volt előbb. Még 1987-ben a sorkatonaság előtt elhatároztam, hogy nem akarom tétlenül tölteni azt a másfél évet a seregben, ezért jelentkeztem egy MHSZ búvár előképzésre. A bevonuláskor mélységi felderítő voltam egy elit csapatban Szolnokon, majd egy hirtelen jött lehetőséggel élve bekerültem ennek az egységnek a búvárcsoportjához. Tényleg nem unatkoztam, még a nehézbúvár minősítést is megszereztem. Leszerelés után, már ezt a tudást kamatoztatva, a Vízműveknél helyezkedtem el mint ipari búvár, itt az ivóvízkutak karbantartása volt a feladatom. 

UEF: Hogyan kerültél kapcsolatba a barlangi búvárkodással?

N. GY: Ugyanaz a késztetésem vitt a barlangba, ami annak idején a búvárkodást eredményezte, újabb kihívást, érdekes feladatot keresetem, de már a búvárkodás területén. Így jutottam el a Molnár János-barlangba merülni. Tetszett nagyon, így kezdődött a barlangi búvár történet, ennek már több mint tíz éve.

UEF: Egy barlangi búvár palack nélkül is járja a barlangokat?

N. GY: A barlangi merüléseken összeismerkedtem néhány hasonló érdeklődésű emberrel. Egy idő után nem csak az az igény fogalmazódott meg bennünk, hogy más barlangokat is felfedezzünk, de az is, hogy elinduljunk a száraz barlangokba. Hamar rájöttünk ugyanis, hogy a biztonságos barlangi búvárkodáshoz a száraz gyakorlat szinte elengedhetetlen. Erre jó példa Izverna, ahol 300-400 méterre kell becipelni a felszerelést. Ha életedben nem voltál még barlangban, akkor ezt a feladatot sokkal nehezebben oldod meg. Egy sor izgalmas kérdés vetődik fel: mi van akkor, ha az összes cuccot át kell vinni egy folyón? vagy ha fel kell húzni a magasba? vagy ha kizárólag olyan járatokon tudsz bejutni, ahol kúszva lehet csak közlekedni? Világos, hogy előbb találunk jó választ ezekre a kérdésekre is, ha tisztában vagyunk a barlangok jellegzetességeivel. Valójában nem is lehet élesen különválasztani a száraz és a vizes barlangászkodást, de egy biztos, a barlangászok vágyakozva nézik a barlangi búvárokat…, gondold el, szerencsétlenek kúsznak-másznak a szűk járatokban, köteleken csüngenek, mi meg bemegyünk a barlangba és repülünk, akár hatalmas tereken át. 

UEF: Melyik volt a legemlékezetesebb barlangi élményed?

N. GY: Jóformán csak ilyen élményeim vannak. Nem is kell messzire menni, a Molnár János-barlang például egyszerűen gyönyörű, minden merülés elbűvöl. De hogy mondjak mást is, a Szlovéniában található Jelovicska-barlang is nagyon sokat adott. Ez egy félig vizes, félig száraz barlangüreg a hegyoldalban, kis barlangi folyóval, tavacskákkal, gyorsan lefolyó vizekkel, sárral, szóval nehéz, bonyolult terepnek számít. Merülték már mások is korábban, de úgy gondolták, hogy nincs már tovább járat. Mi mást gondoltunk. Két-három támadással megmerülve kiderítettük, hogy tényleg van. További három négy alkalommal merülve meg is találtuk az átjárást. Így elmondva gyorsan megy, a valóságban egy-két hónap telt el a fázisok között. Néhány szifon és felszín átúszása után végül átértünk egy új, hatalmas terembe, ahol felbukkanva leírhatatlan érzés volt, hogy ezt előttünk még a világon senki sem látta. Összesen 1,5 km barlangjáratot fedeztünk fel a hegy gyomrában, amit egy csomó filmmel, videóval és poligon térképpel dokumentáltunk.

UEF: Nem régen minősültél át, miért pont a UEF-re esett a választásod?

N. GY: Engem kifejezetten a technikai vonal, azon belül is a barlangi búvárkodás érdekelt, éppen ezért egy ilyen külföldi búvárszervezet oktatói minősítését szereztem meg annak idején. Egy idő után láttam, hogy a technikai sztenderdek nem teljesen életszerűek és nem is mindig érik el a céljukat. Na meg, miért is toljam egy távoli kontinensen lévő vállalkozás szekerét, ha van itthon is? Így jött a UEF, ami egy magyar búvároktatási rendszer, magyar búvároktatókkal, magyar tananyagokkal, és ami talán ennél is fontosabb, magyar lélekkel és teljesen gyakorlatias nézőponttal. Mindig is úgy gondoltam, hogy a magyar szürkeállomány nemcsak megállja a helyét, de képes felvenni a nemzetközi versenyt is. Ez igaz a búvárkodásra is. A hazai hivatásos búvárok szerintem vannak olyan jók szakmailag, mint a nemzetközi élvonal. A UEF-nél még új a technikai búvároktatás, a sztenderdeket folyamatosan fejlesztik, így megfelelő szakmai háttérrel és kellő ambícióval megvan a lehetősége a konstruktív szakmai párbeszédnek, az egyéni hozzáadott érték közössé konvertálásának. 

UEF: Mire vagy a legbüszkébb?

N. GY: Büszke vagyok rá, hogy barlangi búvároktató vagyok, hogy sokat merültem barlangokban, és hogy komoly kutatómunka van a hátam mögött. Úgy érzem mindezek kellőképpen megalapozzák a szakmai hátteremet, ami elengedhetetlen a hitelességhez. Nem tudok egyetérteni vele és elszomorít a tudat, hogy léteznek ma Magyarországon olyan “technikai” búvároktatók, akik különösebb gyakorlati tapasztalat nélkül, néhány merüléssel a hátuk mögött képeznek barlangi búvárokat, valamiféle rosszul értelmezett üzleti érdeknek alárendelve, általa szentesítve. Azt is látom, hogy a barlangi búvárkodás egyeseknek divatsport, a minősítés pedig csak egy trófea a többi között, de én inkább komolyan veszem. A búvárkodásnak ez a válfaja szerintem olyan embereknek való, akik lelkesek, rászánják a kellő időt, pénzt és energiát a tudás megszerzésére, folyamatos fejlesztésére.

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

N. GY: Természetesen szeretnék minél többet merülni a Molnárban a jövőben is, illetve tenni a barlang további fejlesztéséért, hiszen nagyon szeretem és élvezem is ezt a fajta tevékenységet. Szeretném folytatni a szlovéniai kutatásainkat, hiszen nagyon sokat adott nekünk ez a terep, illetve minél több szép, izgalmas barlangot megmerülni, ahol csak lehetséges. Búvároktatás oldalról azon vagyok, hogy nem futószalagon, de folyamatosan legyenek körülöttem olyan barlangi búvár tanulók, akikkel érdemes foglalkozni, és akik közül kikerülhetnek majd a jövő barlangi búvároktatói is. Azt gondolom, hogy a feltételek most ideálisak, a Molnárnál jobb helyszínt pedig el sem tudok képzelni a hazai barlangi búvárképzés fellegváraként.

UEF: Ehhez kívánunk neked jó munkát és balesetmentes merüléseket!

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!