2017. június 23., péntek

XIV. Búvárfotós Országos Bajnokság


A Magyar Búvár Szakszövetség ez év őszén ismét megrendezi a Búvárfotós Országos Bajnokságot. E nagy hagyományokkal rendelkező, fotópályázat formájában lebonyolított versenyen minden magyar búvárfotós részt vehet, ha majd a BOB új hivatalos honlapján (www.buvarfotosob.econtest.hu később lesz aktív!, a korábbi: www.buvarfotosob.hu) elfogadja a nevezési feltételeket és díjtalanul feltölti képeit. A három hagyományos kategória (A: Nagy látószögű felvételek, B: Hal felvételek, és C: Makro felvételek) mellett ezúttal két új kategóriában is pályázni lehet:

E: Víz alatti sportágak felvételei
Bármely típusú géppel és objektívvel, medencében vagy nyílt vízben készült víz alatti, vagy legalább fele részben vízfelszín alatti felvételek az uszonyosúszás, a tájékozódási búvárúszás, a víz alatti hoki, a víz alatti rögbi, vagy az apnoea sportágak edzésein és versenyein.

D: Új pályázók felvételei
A búvárfotós országos pályázatokon, illetve bajnokságokon először indulók által, nem cserélhető objektíves kompakt vagy bridzs géppel nyílt vizekben készült, az A, B vagy C kategóriának megfelelő képek.

Nevezési és feltöltési időszak: 2017. szeptember 20. -- október 8.

Manapság szinte minden második búvár valamilyen fényképezőgéppel, leggyakrabban kompakt kamerával merül a vízfelszín alá és örökíti meg élményeit. Az ő sokezres táboruknak kínál most egyedülálló lehetőséget e pályázat, mutassák meg búvárokról, víz alatti tájakról, vagy élőlényekről készített, legjobban sikerült képeiket. A győztest a pályázat legértékesebb tárgyjutalmával díjazzák: a Red Sea Boats Holidays Kft. egyhetes vörös-tengeri búvárútjával.


MBSZ - BOB közlemény, ismertetője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2017. május 26., péntek

Érintetlen amfórák az Adrián


Régebben nem is volt annyira szokatlan amforára bukkanni az Adrián. Sajnos az emberi önzés és egyfajta rosszul értelmezett gyűjtőszenvedély miatt ezek az edények mára egyre inkább megfogyatkoztak, legalábbis a víz alatt, hiszen a polcokon, szobasarkokban továbbra is fellelhetők egy-egy szűkebb kör számára. A Pag sziget mellett talált lelet esetében szerencsére már azt is megoldották a felfedezők, hogy eredeti helyükön bárki megcsodálhassa az amfórákat, és még a gyenge jellemek sem tudnak kísértésbe esni.

A Római Birodalom annak idején erősen terjeszkedett az Adria keleti partvidékén. Miután a 9. században végleg legyőzte a lázadó őslakos illír törzseket, Dalmácia és Pannónia tartományokra osztotta a területet. Pag szigetén a rómaiak egy erősen ellenálló illír törzsre, a Liburokra bukkantak. Ezek híresen jó hajósok voltak, a Krisztus előtti évezred korai századaiban ők uralták az adriai tenger legnagyobb részét. A római hatalom végül a birodalom egyéb részeiből érkező telepesekkel itt is megszilárdult és a sziget északi részén két római település, Cissa és Navalia, politikai és tengerészeti központtá fejlődött. A letelepülőknek köszönhetően fejlődésnek indult a tengeri kereskedelem, ugyanakkor a bennszülött törzsek támadásai, a hiányos navigációs és időjárási ismeretek miatt számos hajó süllyedt el, melyek közül több is előkerült napjainkban. 


Az ókori görögök is használtak már amfórát az olaj, a bor és más dolgok tárolására, de a rómaiak voltak azok, akik az edényeket továbbfejlesztették tengeri szállításra. Az amfóra rugalmas kerámia anyagának köszönhetően, mely kiállta az idő pusztításának próbáját, lehetővé válik hogy ma is tanulmányozzuk az ókori hajók rakományát, ilyen módon bepillantást nyerve a kor gazdasági és kereskedelmi életébe.

Drazen Peranic horvát búvár 2004 tavaszán bukkant az ie. 1 századból származó kereskedelmi hajó maradványaira, közöttük mintegy száz amfórára és két horgony darabjaira. A Pag sziget északi részén lévő Vlaška Mala öbölben talált edények régészek szerint az ún. Lamboglia 2 típusú amfórák közé tartoznak, amilyeneket már az Adria más részén is találtak korábban, és amiket elsősorban bor szállítására használtak a helyi kereskedelemben. Az egyik felszínre hozott amfórán "Timo" felirat látható, ami valószínűleg a gyártó jelzése lehet. Az edények és a horgony maradványok mellett még két kerámia tálat és egy kézi malmot is találtak, illetve a teljes régészeti feltárás során később, egy vélhetően mélységmérésre használt ólomsúly is a felszínre került. 


Novalja városa, a Kulturális Minisztérium támogatásával, védett archeológiai területnek nyilvánította a helyet. A védelmet nagyon ötletesen oldották meg. A 22 m-es mélységben található kis területet egy hatalmas vasketreccel fedték le. A ketrecen belülre csak régészek úszhatnak be, a búvárok pedig a ketrecen kívülről gyönyörködhetnek az amfórákban. Az elgondolás tökéletesen bevált, hiszen az utóbbi évek során egyetlen amfóra sem tűnt el a helyszínről. Akiknek pedig nem áll módjában lemerülni ehhez a különös víz alatti tárlathoz, azok a helyi múzeumban kiállított fotókon és videókon tekinthetik meg a feltárás emlékezetes pillanatait, illetve megcsodálhatnak néhány szépen helyreállított edényt és emléktárgyat. 



Merülj velük: Bluebay DC - UEF Training Dive Center (Pag sziget, Stara Novalja)


A cikk először a Búvármester blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2017. április 28., péntek

Gondolatok az elsősegélynyújtásról


Az idei évtől a UEF, mint hivatalos React Right Régiós Oktatási Központ, elsősegélynyújtó tanfolyamot és minősítést kínál, illetve ezzel egyidejűleg megkezdődött az elsősegélynyújtó trénerek képzése. Ennek kapcsán szeretnék az elsősegélynyújtásról úgy általában néhány gondolatot megosztani. 

Mi az elsősegély és ki az elsősegélynyújtó 

Majd kétévtizedes aktív mentős múlttal a hátam mögött is úgy gondolom, hogy az elsősegély igen egyszerűen összefoglalható, ez pedig gyors segítségnyújtást, beavatkozást jelent, amit a sérült kap a mentők megérkezése előtt. Talán elsőre meglepő lehet, de a legtöbben képesek vagyunk rá, hogy ilyen helyzetben hasznos és hatékony segítséget nyújtsunk. Mindössze el kell végezzünk egy elsősegélynyújtó tanfolyamot és szakmailag ellenőrzött vizsgát kell tennünk. Ha ez megvan, máris képzett elsősegélynyújtónak tekinthetjük magunkat.

Mit jelent elsősegélynyújtónak lenni 

A tanfolyamon elsajátított elsősegélynyújtás nem pontosan ugyanolyan, mint amilyen az a valóságban lesz. Sokan éreznek egyfajta lámpalázat éles helyzetben. Bevallom, mentősként néha nekem is összeszorult a gyomrom egy-egy nehezebb eset láttán, azonban ha számolunk ezekkel az érzésekkel, akkor könnyebben lehetünk úrrá rajtuk. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá a már megtanult és begyakorolt eljárások, mozdulatok jelentősége. El kell fogadnunk, hogy bizonyos körülmények között a sérült akár meg is halhat, még a legjobb orvosi kezekben is. Ha azonban mindent megteszünk, ami egyrészt elvárható tőlünk, másrészt pedig helyesnek gondolunk, akkor tiszta maradhat a lelkiismeretünk. Ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő felkészítés és a gyakorlás.  

Mentőbúvárok medencés képzése (fotó: UEF archívum)

Mentőbúvár körökben is ismert a “ne okozzunk nagyobb bajt” szemlélete. Ezt egészíti ki egy másik, a “számítható kockázat”’ elve. Ez azt jelenti, hogy még akkor is helyes olyan beavatkozást alkalmazni ami valószínűleg segíthet, ha az bizonyos kockázattal jár. Ugyanakkor sohasem szabad kétes értékű beavatkozást végezni csak azért, hogy csináljunk valamit.

Sokaktól hallottam már, hogy ugyan ők szívesen segítenének, de félnek egy esetleges felelősségre vonástól, ha valami rosszul sül el. Szerencsére ilyen esetekre létezik a “jó szamaritánus” elve is, amely azokat igazolja akik vészhelyzetben cselekszenek, természetesen az ésszerűség elfogadott korlátait nem átlépve. Ha nem veszítjük el a fejünket, alkalmazzuk a megtanult és begyakorolt technikákat, akkor nem kell tartanunk elmarasztaló következményektől sem.

Az elsősegélynyújtó program 

A React Right (fordítása kb. “reagálj helyesen”) elsősegélynyújtó programja nemcsak a búvároknak, de minden segíteni akaró embernek hasznos útmutatással szolgálhat. Megtanulhatjuk a helyes reagálást és cselekvést - megfelelő hozzáértéssel, higgadtsággal és teljességgel - a vészhelyzetekben. Gyakorlati alkalmazásával pedig képessé válhatunk a hasznos és hatékony segítségnyújtásra. A kurzus elméleti tananyagból és gyakorlati képzésből áll, ahol életszerű helyzetekben, szakképzett oktató irányításával gyakoroljuk a különböző technikákat és eljárásokat. Ne feledjük, hogy az elsajátított ismeretek idővel megkophatnak, ezért kétévenként újabb oktatáson és vizsgán célszerű részt vennünk.

Fontos a gyakorlás, az időszakos ismeretfrissítés (fotó: UEF archívum)

A tanfolyamokkal kapcsolatban további tájékoztatást a UEF központi irodája nyújt, illetve szívesen válaszolok én is az ezzel kapcsolatos kérdésekre: Vas László búvároktató és React Right tréner.  


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!