A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvároktató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvároktató. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 5., hétfő

Pofil: Márton Róbert - búvároktató a seregben


(fotó: Márton Róbert)

UEF: Kezdjük talán azzal, hogy hol laksz és mivel foglalkozol, Robi?
M.R: Szentesen lakom a családommal együtt és búvároktató vagyok a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél, a magyar katonabúvárok “bölcsőjében”. Főtörzsőrmester mesterbúvárként az én feladatom a katonabúvárok kiképzése. Büszke vagyok rá, hogy a legmagasabb minősítésű rangidősként idestova 20 éve képzem a bakákat ezen a helyen.

UEF: Hogyan lettél katonabúvár?
M.R: Még a sorkatonaság előtt döntöttem el, hogy búvár leszek. Tulajdonképpen azért, mert azt mondták úgy könnyebb lesz átvészelni az egy évet. A Szentesi Honvéd Búvár Egyesületnél tanultam meg az alapokat, nemzetközi minősítést is szereztem, így könnyebben vettek fel a búváralakulatba. Nagyon megtetszett a dolog, fél év után jeleztem a feletteseimnek, hogy az egy év lejárta után is maradnék. Ez 1994-ben volt. Először továbbszolgáló katona lettem, majd szerződéses.

UEF: Mennyi katonabúvár van jelenleg a seregben, ha nem titok?
M.R: Jelenleg nagyjából 70 katonabúvár van a seregben és ebből hárman vagyunk UEF búvároktatók.

UEF: Ki jelentkezhet katonabúvárnak?
M.R: A jelentkezőknek először egy nagyon szigorú orvosi vizsgálaton kell átesniük. Már ez sem egyszerű, de akinek sikerül, annak kimondottan nehéz gyakorlatokat kell teljesítenie ahhoz, hogy valóban felvételt is nyerjen.

UEF: Mondanál rá példát?
M.R: Például, a búvárbázis medencéjében végrehajtott szabadtüdős feladat, ahol három hosszt kell úszni a 12 méteres medencében a víz alatt egy levegővel, vagyis 36 métert. Az első hossz végén egy kötelet kell megfogni, majd ezzel egy szűk „S” alakú csőben átúszni, ahol egy csomót kell hibátlanul megkötni egy 4 méter mélyen elhelyezett tárgyra. A feladat itt még nem ér véget, ezután még vissza kell úszni és befejezésül szabályosan a felszínre emelkedni. Ez természetesen csak az egyik feladat a sok közül.

UEF: Hogyan néz ki a búvárok kiképzése a seregben?
M.R: Az alapkiképzés általában négy hetet vesz igénybe. A tanfolyam első felében a városi uszodában valamint az ezred búvárbázisán történik a gyakorlati felkészítés, illetve az ezzel párhuzamos elméleti képzés. Először védett vízben majd a tanfolyam harmadik és negyedik hetében már nyílt vízen, tóban, illetve folyóvízben kell a begyakorolt feladatokat alkalmazni. A tanfolyam végén komplex vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek. A sikeres vizsgázók a Magyar Honvédség búvárminősítését kapják kézhez, de felajánljuk a UEF nemzetközi minősítését is. Ebben az esetben természetesen külön képzést kapnak, és megismerkednek a UEF rendszer sajátosságaival.

UEF: Milyen feladatai adódnak egy katona búvárnak?
M.R: A merülési feladatok igen változatosak, vannak különféle víz alatti ipari búvár feladatok, amelyeket Kirby-Morgan félnehéz búvárfelszereléssel hajtunk végre. De van úgy, hogy nehéz tárgyakat kell emelőballonok segítségével a felszínre juttatni és a partra vontatni. A feladatok sokszínűsége miatt a katonabúvárok nem sokat pihenhetnek, hiszen folyamatosan képezniük kell magukat, ami követelmény a jövőbeni feladatok sikeres és pontos végrehajtásához.

UEF: Melyik a legemlékezetesebb búvár sztorid?
M.R: A legelső keresési feladatom, amikor egy 15 éves fiú holttestét kellett megtalálni. A munkánknak ez a része lelkileg igen megterhelő, de ha sikerül felszínre hozni az elhunytat az mégis megkönnyebbülés, hiszen a hozzátartozók így tisztességgel eltemethetik. Ugyancsak emlékezetes maradt az az eset is, amikor egyszer karácsony és szilveszter között egy elsüllyedt dunai hajón kutakodtunk, vajon van-e rajta robbanóanyag.

UEF: Civilben is merülsz és oktatsz?
M.R: Igen, természetesen civilben is búvár vagyok és oktatok is. Szűkebb családi körömben a fiamat eddig nem fogta meg a búvárkodás, bezzeg a lányom már öt éves korában búvárkodni tanította a pajtásait.
Egyébként nálunk a református iskolásoknak minden vasárnap imaházba kell menniük, ahol mindig más és más a téma. Ateista létemre itt szoktam búvárkodással kapcsolatos előadásokat tartani, ahol a gyerekeket játékos formában ismertetem meg nem csak a vizek lakóival, de a víz és a teremtés szimbolikáján keresztül a búvárkodással is, így terelve őket egy teljesen új terület, a víz alatti világ felfedezésének irányába. Örömmel tölt el, hogy "Robi búvár apu" előadásai annyira népszerűek, hogy általában teltházasak.

UEF: A közelmúltban állami kitüntetést kaptál, engedd meg, hogy gratuláljunk hozzá! De itt is rendhagyó volt a helyzet, ha jól tudom.
M.R: Valóban, az augusztus 20-i ünnepség alkalmával ért a megtiszteltetés, de az elismerést nem tudtam átvenni, mert éppen a Dunán teljesítettem szolgálatot, a tűzijáték előkészítésén dolgozók biztonságára ügyeltünk. Bár meglepődtem hogy kitüntetnek, igazán jólesett az elismerés.

UEF: Köszönjük a beszélgetést és további jó munkát!


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!