2023. január 7., szombat

Gondolatok a UEF Safety Diver képzéssel kapcsolatban

Búvárok biztonsági megálló közben

Arra a kérdésre, hogy ki miért merül, nyilvánvalóan több válasz létezik. Így hálás téma egy búvárkodással foglalkozó felületen megosztani élményeket, közzétenni szép fotókat, videókat. Nyilvánvalóan. Nem csak a valóságban, a képernyőn is szívesen nézegetünk roncsokat, barlangokat, a vízi élet ezerarcú csodáját. Az ilyetén búvárkodás ráadásul szinte száz százalékban biztonságos. Az igazi merüléseknek ennél azért nagyobb a kockázata.

Merülések biztonsága, balesetek megelőzése. 

Egyértelműen alapvető fontosságú fogalmak, de kevésbé „kattintásvadász” hívószavak. Persze lehet, hogy rosszul látom. 
Neked mi a véleményed? 
Te hogy fognál hozzá a megelőzés fontosságának népszerűsítéséhez? 
Hogy lehet ezt a legjobban megközelíteni és ami talán még fontosabb, úgy megfogalmazni, hogy az el is jusson mindenkihez? 
Hogy továbbgondolásra, változtatásra sarkalljon? 
Hogy azokat is elérjük, akik még csak fontolgatják, hogy megtanulnak búvárkodni, és a sokszínű kínálatból egy három napos tanfolyamot választanak, mert az hamar megvan. 
Hogy azokhoz is szóljunk, akik bár jól megtanulták az alapokat, de rávilágítsunk, hogy ezzel nem örökbérletet váltottak a balesetmentes merülések világába. 
Hogy nem ciki, nem „kockaság” betartani a szabályokat, hogy ne adják lejjebb, mint amit megtanultak. 
Hogy a vagánykodás, a hányavetiség – ha nem is mindig – de időnként benyújtja a számlát. Amit az egészségünkkel fizetünk meg. 
Lehet, hogy nem azonnal. Lehet, hogy sok évvel később, mondjuk csontritkulás képében. Vagy valamely idegrendszeri tünet jelentkezik, de a kapcsolatot az elrontott merülésekkel már senki sem fogja összefűzni. Bár ha felismerjük az összefüggést, segíteni már akkor sem lehet rajta, mert megelőzni kellett volna. 

Hogyan lehet mindezt jól elmondani? 
Nem tudom, de próbálkozni nagyon is érdemes. 

Kiemelt felelőssége persze a búvároktatóknak, merülésvezetőknek van. 
No és az oktatási rendszereknek.
A UEF tavaly decemberben indította útjára képzési programjának legújabb elemét, a Safety Diver képzést. Ez egy specialitás tanfolyam, és ahogy az a nevében is szerepel, a merülések biztonságával kapcsolatos tényezőket összegzi, ismétli, tanítja. A tananyag a merülések egészségügyi kockázataira fókuszál, természetesen azzal a céllal, hogy meg tudd előzni, el tudd kerülni azokat. Emellett pedig az oxigénes elsősegélynyújtás eszközeivel, módszereivel ismertet meg elméletben és gyakorlatban egyaránt. A tananyag záróakkordjaként pedig a hiperbár oxigén kamrában történő kezelésekről is szerezhetsz ismereteket. 
Az új Safety Diver program a UEF e-Learning rendszerében érhető el, digitális tananyagot és digitális minősítést (igazolványt) tartalmaz. 
Aktuálisan induló UEF Safety Diver tanfolyamokról és a további részletekről kérdezd UEF oktatódat. Erre jó szívvel biztatunk.

Élvezetes tanfolyamot, jó egészséget, további sok-sok szép merülést kívánok!


Fotó: @Szita Balázs

A bejegyzés először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója, hiperbár kamratechnikus.

Ha tetszett oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2022. december 9., péntek

Safety Diver képzést indít a UEF

Safety Diver képzést indít a UEF

A UEF - Víz alatti Felfedezők Szövetsége örömmel jelenti be oktatási programjának legújabb elemét a Safety Diver képzést.

Az új program - amely 2022 november 26-án indult az oktatóképző és -minősítő tanfolyammal - célja a búvárok és a merülések biztonságának növelése. Ennek megfelelően az elméleti anyagrész a merülés biztonságát növelő tényezőkkel és a potenciális veszélyforrásokkal foglalkozik, valamint az oxigénes elsősegélynyújtás fontosságával, eszközeivel, egészségügyi, műszaki hátterével, alkalmazásának módjával. A tanfolyam gyakorlati részében pedig az elsősegélynyújtó felszereléssel, annak összeszerelésével, a normobár oxigén lélegeztetésének módszereivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Safety Diver program a UEF e-Learning rendszerében érhető el, digitális tananyagot és digitális minősítést (igazolványt) tartalmaz. A tananyagot Kerékgyártó Attila UEF (IC) búvároktató készítette el Dr. Gőbl Anna szakmai irányítása és lektorálása mellett. 

A Safety Diver specialitás minősítés megszerzéséhez - a betöltött 14 éves életkor mellett - a tantermi gyakorlatok sikeres bemutatása és az eredményes elméleti vizsga szükséges. Az érvényes Safety Diver minősítés pedig előfeltétele a Rescue Diver, Master Scuba Diver, Divemaster és bármely oktatói minősítés megszerzésének, kétévente megújítandó ismeret felfrissítéssel.


A bejegyzés először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2022. november 25., péntek

Elindult a UEF e-Learning

e-Learning a UEF mobil alkalmazásban
A UEF digitális fejlesztéseinek következő elemeként elkészült az e-Learning képzési rendszer, amelynek köszönhetően már online és a mobil alkalmazásban is adott a tanulás modern és kényelmes módja.
 
Az e-Learning rendszer első körben a Night Diver és a Safety Diver digitális tananyagokkal lesz bevezetve, a jövőben pedig folyamatosan bővülni fog a meglévő tankönyvek digitalizációjával. Az újabb tankönyvek, illetve a különböző nyelvi változatok már kizárólag az elektronikus rendszerben lesznek elérhetőek. A webes hozzáférhetőség mellett a UEF e-Learning iOS és Android felhasználók számára is elérhető mobilon, zökkenőmentesen integrálva a megszokott UEF színvonalat, így a búvárok bármikor és bárhol tanulhatnak.

Az új fejlesztés a UEF digitális stratégiájának fontos eleme, egy elektronikus többletszolgáltatás, amely a felhasználói élményt növeli. Emellett az elektronikus tananyagok kialakítása hatékonyabb mint a hagyományos nyomdai formátum, nem igényel külön logisztikát sem, ezért az új tananyagok, illetve a meglévő tananyagok különböző nyelvi változatai a jövőben sokkal gyorsabban kerülhetnek a UEF közösség kezébe.

A UEF-nél komolyan vesszük a búvár és a merülés biztonságát, éppen ezért nem gondoljuk, hogy a búvárkodás (akár alapminősítés, akár specialitás) kizárólag egy tananyag elolvasásával és egy önellenőrző teszt kitöltésével megfelelő minőségben elsajátítható. Továbbra is azt valljuk, hogy a tanulás sikerének kulcsa a tanuló és az oktató közös együttműködése. 

Elkötelezettek vagyunk amellet, hogy a búvárok legalább évente egyszer, szezon kezdéskor átlapozzák a tananyagokat, felfrissítsék búvárismereteiket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a búvárok biztonságosan, baleset és kellemetlenségek nélkül gyűjthessenek életre szóló élményeket. Éppen ezért az e-Learning anyagokat automatikusan, külön kérés nélkül elérhetővé tesszük azon búvárok számára, akik az adott minősítést korábban már megszerezték, vagy a minősítés megszerzése éppen folyamatban van. Egyúttal arra biztatjuk a búvárokat, hogy éljenek a lehetőséggel és újítsák fel ismereteiket a digitális tananyag használatával, az önellenőrző teszt kitöltésével. Továbbá javasoljuk, hogy aki a tananyagban vagy a tesztben új információkat, meglepő tényeket talál, keresse fel oktatóját egy ismeretfelújító konzultációra.

A UEF-nél bízunk abban, hogy az új fejlesztéssel környezetbarátabban, modernebben és a tankönyvek nyomdai költségének folyamatos növekedésétől függetlenedve tudunk oktatni a jövőben.


A bejegyzés először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!