2017. szeptember 10., vasárnap

Ćutin - A végtelen falak és mélységek birodalmában II. rész

Az első merülés jócskán kivett mindenkiből. A felszerelések szét-, majd újbóli összeszerelése után ki-ki egy csendes zugot keresett magának a hajón, ahol kicsit egyedül tudott maradni gondolataival, pihenhetett, regenerálódhatott. Jó két órányi felszíni idő várt ránk, amit az árnyékban hűsölve, a tengerben úszkálva, beszélgetéssel pihenéssel töltöttünk.


Természetesen előjöttek a merülés alatt látottak, az élmények, benyomások. Könnyű merülés volt, jócskán kihasználtuk a megengedett merülési mélység és idő adta lehetőségeket. Rá kellett jönnünk, hogy Ćutin tagolt sziklafalai még rengeteg felkutatni valót nyújtanak.


A két óra gyorsan eltelik, ha az ember fáradt. De hív a mélység, hát indulunk. Eligazítás, öltözés, ellenőrzés..., csak a szokásos procedúrák, s már csobban is mindenki a vízbe. A terv az, hogy ugyanezt a falat nézzük meg, csak a másik oldalról. Áramlattal nem kell számolnunk, marad a kényelmes lebegés.


Merülési tervünk sekélyebb vizekbe vezet minket, alattunk tátong a mélység. A plató szélét elérve balra fordulunk, s ereszkedünk a fal mellett, míg el nem érjük mélységünket, ahol még marad elég fenékidőnk, hogy végigmerüljünk a fal ezen szakaszán.



A leszakadás itt is hasonló képet mutat. Alattunk hatalmas lila gorgónia bokrok, míg mélységünkben sárga legyezőkorallok díszítik a szürke sziklákat. A falat tátongó üregek, repedések tagolják, menedéket adva a nem kicsi skorpióhalnak.


Az üregek árnyékos oldala tele van élettel. Lámpánk fénye megtölti színnel a sötétben szürkének tűnő üregeket. Csodálatos látványt nyújtanak.


Nem fukarkodott a természet. Moszatok és szivacsfélék, zsákállatok sokasága teríti be a hasadékot. Nincs egy szabad nézetcentiméter sem, mindent ural az élet.


Leszakadt hálódarabok jelzik, hogy azért ember is jár erre, ha másért nem, hát halászni, horgászni. Rég beszakadt halászhálók foszlányai, kötelek, zsinórok teszik kísértetiessé a falat. Mintha egy elhagyatott vár falán lebegő pókháló lenne, elmúlt időkre utalva.


Varsákat is találunk, üresen tátongnak a mélységben. Régiek már, valószínűleg leakadtak, beszakadtak, azonban, ha bele téved egy-egy hal, esetleg homár, rabjává válik, de ezúttal nincs mit kimenteni.


Ismét túl gyorsan lejár az időnk, persze nem panaszkodásképpen, hisz festői gorgóniás sziklakertet vonultat fel előttünk a természet, de mindig olyan gyorsan elillan az a fránya fenékidő. Jön az emelkedés, a továbbkutatás.


Ebben a kisebb mélységben úszva könnyebben észrevesszük a moszatok közt megbúvó apróságokat. Csőférgek tollseprűre hasonlító nyúlványai lebegnek az épp csak érezhető áramlatban, így szűrik ki az apró planktonokat.


A viaszrózsa karjai közt apró garnélákra bukkanunk, alig észrevehető áttetsző kis testük. A hatalmas árnyék közeledtére vissza is húzódnak a rózsa biztonságot nyújtó karjai közé.


Természetesen a kis kedvenceim is felvonultatnak egy-két apróságot. A barnamoszat lágy ágain alig 1-2 centiméteres ház nélküli tengeri csigákat találhatunk. A lila fonalcsiga a legelterjedtebb az Adria vizeiben, de számos más példányával is összefuthatunk.


Ismét magashátú durbincs rajokba botlom, kísérem őket egy darabig szikláról-sziklára. Ha óvatosan közelítek egészen közel engednek.

Egy sziklaperem érdekes alagútszerű képződményt formál, körülötte zsong az élet. Kisebb-nagyobb kétsávos tengeri durbincsok úszkálnak körülötte. Ezüstszínű pikkelyeik csillognak a napfényben. Mint egy akváriumban, elképesztő a látvány! Átengedem magam a pillanatnak, a lebegésnek, a kellemesen langyos víznek.


Már nem sietünk sehova, hisz mindenki épp biztonsági megállóját tölti a hajó alatti sekély vízben. Nagyon szeretek ebben a kis mélységben kutatni. Számos apró élőlény bújik meg a sziklák között, nem is beszélve arról, hogy a polipok kedvelt helye is éppen a plató üreges, köves, néhol fűvel benőtt aljzata.


Próbálkozásom siker koronázza, az egyik üregből kíváncsi szemek néznek vissza rám. Nem nagy, talán harminc centis kis példány lehet. Karjaival, tapogatói segítségével gyorsan köveket húz ürege bejáratához. Így próbálja megtéveszteni a hívatlan vendéget. Odébbállok. Értem én…


Átúszóm a tengerifű mező fölé, hátha itt is szerencsém lesz. Csikóhal, esetleg szépia után kutatok. Sajnos most nem járok sikerrel, ellenben örömmel nyugtázom, hogy egyre több sonkakagyló található a környéken. A ma már védett puhatestű egy időben szinte teljesen eltűnt a közeli vizekből, azonban az utóbbi egy-két évben számos fiatal példánnyal találkoztam. Ez mindig örömmel tölt el, látni, ahogy a természet regenerálja önmagát.


Második merülésünk is lassan lejár, több, mint hatvan perce vagyok a víz alatt. Bár nem vágyakozom túlságosan a felszínre, lassan a felszínre emelkedem én is. Visszaérve a hajóra már jókedv fogad, csak rám vártak, jöhet az ebéd.  A merüléstől még kissé kábultan, fáradtan ülünk asztalhoz. Az ebéd finom illata azonban meghozza az étvágyat. Hal, hús, mi szem s szájnak ingere. Mindenki megtalálja a fogára valót. Hajónk is elindul, visszatérünk az öbölbe, ami előző este is alvóhelyül szolgált. Ahogy végignézek a horizonton ismét csak az olajsima tenger.


Ahogy az itteniek mondanák „bonaca” - nekem béke és csend. Holnap újabb merülésekkel gazdagítjuk helyismeretünket Ćutin végtelen mélységekbe szakadó sziklafalairól. De addig még előttünk az éjszaka.


Későn sikerül álomra hajtanom fejem, megállt a levegő, csak a kabócák mindenen átszűrődő ciripelése hallatszik. Lassan álomba ringat a hajó, a monoton ciripelés. Elengedem a napot, pihenek a holnapra, újabb kalandokra.


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója, a fotók a szerző saját fotói.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2017. augusztus 2., szerda

Ćutin - A végtelen falak és mélységek birodalmában I. rész

Mindent körülvesz a csend. A tenger sós illata átjárja a testem, jól esik minden lélegzetvétel. Nincs más, csak az olajsima kékség. A lassan beszűrődő fénysugarak megcsillannak a hajó korlátján. Hamarosan megtelik élettel, nyüzsgéssel. Kihasználva a kábult csendet, végiggondolom a mai napom. Régi álmom válik valóra. Na, nem túl nagy álom, de számomra kedves. Végre eljutottam a sokak által kedvelt merülőhelyhez, Ćutinhoz. Elképzelem a gyönyörű gorgóniákat, a körülöttem úszkáló halakat. Merengésemből a generátor mélyen búgó hangja riaszt fel, ébresztőt fújva hajónk utasainak is. 


Szafarink fő állomásának Ćutint választottuk, terveink szerint két egész napot szentelünk a helynek. Ćutin két kisebb szigetből áll az Adriai tengeren: Mali és Veli Ćutinból, Cres sziget keleti partvonalán fekszenek.
Lassan ébred a hajó, kávé illata csalogat a szalonba, megédesítve az ébredés nehéz pillanatait. Gyors reggeli után átmeneti szálláshelyünket elhagyva indulunk Ćutin felé.


A fél órás hajóút kitörli az álom maradék foszlányait is szemünkből. Helyét átveszi a készülődés. A búvárfelszerelések hamar a helyükre kerülnek. Merülőtársak kijelölése, eligazítás, irány a kékség. Bevallom, izgalommal készültem erre a merülésre. Kíváncsi voltam, mi fogad. Merültem már jópár helyen az Adrián, volt ilyen is olyan is, de bármilyen is volt, mindig tartogatott látnivalót, szépséget. Nagy csobbanások egymásutánja, s már indulhatunk is lefelé.


Könnyen elérjük az alattunk fekvő, fűvel benőtt plató szélét, ahol aztán kitárul alattunk a mélység. A 40 méter alá is leszakadó fal fantasztikus látványt nyújt. Húz lefelé a mélység, korlátainkat szem előtt tartva le is merülünk a fal alsó harmadához. Ebben a mélységben még van időnk körülnézni. 


A sziklákat hatalmas lila gorgónia csokrok borítják. Köztük sárga kéményszivacs telepek, tengeri labda, zsákállatok, barna- és vörösmoszat telepek fedik a sziklákat. 


Közülük kiemelkedik egy-egy agancs szivacs. Élénk narancssárga színével megtöri a lila gorgóniák uralmát.


Bár ebben a mélységben már kevesebb fény szűrődik le, ezért lámpát használunk. Midig meglep, micsoda átváltozáson megy át a fal egy kis mesterséges fény hatására. Életre kelnek a sziklák, üregek. A csíkos sepregető rák megriadva húzódik ürege biztonságába, nem mintha bántani akarnánk. 


A szivacsok is megmutatják igazi színüket. A tüskés szivacs fehéres, halvány rózsaszínes, míg a rózsaszín hengerszivacs igazi színorgiát tár elénk. 


Ha kicsit alaposabban megvizsgáljuk a szivacsokat akár leopárdcsigákat is találhatunk. Ezek a lapos testű, csupasz-kopoltyús csigák semmivel össze nem téveszthetők. Fehér alapszínüket, barnás-feketés foltok tarkítják.


A szivacsok közt megakad a szemem egy-egy csodaszép tenyeres bőrkorallon. Vöröses-barnás alapszínén a fehér kis polipok, mint megannyi csillag „ragyognak”, ahogy az apró kis tapogatók mozognak a vízben.


Az üregeket kezdem el vizsgálni, hátha szembe néz velem egy languszta vagy angolna. Hát langusztával most ugyan nem sikerült összefutnom, de egy termetes tengeri angolna azért szembenézett velem az egyik üreg mélyéről.


Az időnk gyorsan fogy, komputerem már figyelmeztet, hogy emelkedjek. Kisebb mélységben folytatom az üregek átkutatását. A lila gorgóniákat a sziklafalon most felváltják a sárgák. Lassan minden színesebb lesz. 



Felemelkedve 5-10 méteres mélységben úszunk vissza a hajóhoz. A barnamoszattal, tengeri fűvel benőtt plató rengeteg halnak ad otthont. Durbincsok, sügér félék, ajakos halak úszkálnak körülöttünk. A barnamoszat mezőn feltűnnek jól ismert barátaink a magas hátú durbincsok. Hatalmas rajuk áthömpölyög a sziklákon. Aranysávjuk meg-megcsillan a napfényben. Elidőzök szédítő táncukat nézve. 


Mennék utánuk, de már nem lehet. Műszereim jelzik, hogy lejárt az időm. A további felfedezéseket egy következő merülésre kell halasztanom. Cutin végtelen falainak csupán egy kis morzsáját ismerhettem meg az imént, de hamarosan újra találkozunk.

Folytatása következik...


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója, a fotók a szerző saját fotói.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

2017. július 25., kedd

Tamás búvár naplója: #01 Szélből a mélybe


Sziasztok! Kotsis Tamásnak hívnak és éppen a horvát Adrián vagyok, a Blue Bay búvárbázison. Terveim szerint rövidesen megkezdem búvár tanulmányaimat és egészen az oktatói szintig meg sem állok. Az ehhez vezető utamat, kétségeimet, sikereimet, azaz a tapasztalataimat szeretném megosztani időről-időre ezen a blogon, hogy mások is betekintést nyerhessenek a búvárrá válás pillanataiba, ezzel együtt saját kis víz alatti világomba.

Imádom a kalandos életet. Tulajdonképpen már a születésem is kalandosra sikerült, mert éppen a nagy budapesti taxis tüntetés idejére esett (1990-ben), de szerencsére anyukámat átengedték a blokádon a kórházig amikor megindult a szülés. 
Korán, már kisgyerek koromban megtanultam úszni, versenyszerűen űztem is ezt sportot, így a víz szeretete sosem volt kérdés számomra. Az uszodában mindig próbáltam többet a víz alatt maradni és hosszabb távokat megtenni egy levegővel. A nyári úszótáborokban többször is megdorgáltak amiért a víz alatt egy levegővel úsztam át a 25 méteres medencét (nem is értettem miért...), és tudat alatt lassan elkezdett megfogalmazódni bennem mit is szeretnék, bár erre csak sokkal később ébredtem rá. 

Talán a kalandvágyam miatt, később sportoktató lettem, és az elmúlt években szörf-, vitorlás-, illetve sí- és snowboard oktatóként működtem, vagyis elmondhatom hogy a víz minden halmazállapota közel áll hozzám. Szeretem ezt az életmódot, ráadásul mindig van valamilyen új élmény, sztori is. Például a nyári “harcos” szelekben történt, amikor egyszerre öt szörfössel foglalkoztam a vízen, és hiába a részletes parti gyakorlatok, a szélrózsa minden irányába szétszéledtek, én pedig hol szörffel, hol kajakkal cikáztam közöttük (mondjuk számomra jó kis edzésnek bizonyult). Egy másik alkalommal ketten mentünk be egy holland sráccal, aki nagyon szerette volna erős szélben is próbára tenni a tudását. Ugyan a kezdetekben kevesebb, de később egyre több sikerrel szált harcba az elemekkel és a méteres hullámokkal, szóval a végén már jókat szörfözhettünk oda vissza a tajtékzó balcsin. 

Szörfös szelfi

De nemcsak a nyarak, a telek sem voltak soha unalmasak. Minden évben jöttek hozzánk egyetemisták buli sítáborozni, ahol a hangsúly sosem a sporton volt, viszont jókat mulattunk egy-egy hegyrefutás, matracverseny alkalmával, vagy egy buli után a homályos tekintetekkel megjelenő leendő sielők és snowboarderek között, akik a hóban háton fekve “túlélésre” játszottak. (pl. a Technoviking alias Kertitörpe, de ez egy másik blog sztorija...) 

Sípályán

A téli síszezonban ismerkedtem meg egy olyan búvároktatóval, akinek búvárbázisa van az adriai tengerparton. Beszélgetésünk közben eleinte csak kérdésekkel bombáztam és próbáltam betekintést nyerni egy búvárbázis életébe, de hamar eluralkodott rajtam a gondolat, hogy ha eddig sikerrel oktattam négy sportágat, miért ne képezhetném magam tovább egy újabb, számomra nem teljesen ismeretlen, de mégis merőben más világban. Miért ne ismertethetném meg másokkal a víz alatti létezés szó szerint felemelő, súlytalan élményét, vagy akár a víz alatti karikafújás tudományát. Én kérdeztem rá először hogy alkalmazna-e, hogyan lehetnék búvároktató, és hogyan fogjak hozzá az egészhez. Tisztában voltam vele, hogy nem megy majd egyik napról a másikra, hanem egy hosszabb folyamata lesz, egyik uszonycsapásról a másikra "merülni lefelé" a búvár ranglétrán. Végül is megállapodtunk és a nyári szezont már itt kezdtem az Adrián, a Blue Bay búvárbázison. Célom, hogy búvároktató legyek, élményt, tudást szerezhessek az itt töltött idő alatt, és mindezt megoszthassam másokkal is a naplómban, vagy később akár személyesen is a leendő búvár tanítványaimmal. 

Várnak tehát az első lépések a víz felé, de ez már a következő bejegyzésem témája lesz. 


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője vendégszerző.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!