Miért merüljünk édesvízben

A közelmúltban egy internetes búvár csoportban feltettem egyik süllős fotómat, amit egy új-zélandi búvár így kommentelt: “Milyen jó végre látni édesvízi képet is!”. Mire én azt válaszoltam: “Igen, ha egy országnak nincs tengere.....”

Amikor az ember képzeletében megjelenik egy búvár, azt magától értetődően egy kristálytiszta tengeri környezetben képzeli el, a tavak pedig nem pont ezt nyújtják. Az édesvízi merülés legfőbb hátránya a korlátozott látótávolság. Sokan ezért nem szeretik, sőt lenézik. Pedig ha valaki egy évben többször szeretne víz alá kerülni, de nem teheti meg, hogy állandóan a tengerpartot válassza, akkor a hazai vizek felé fordul. Az ilyen merüléseknek megvan a maga sajátossága, technikája. Ha megismered az édesvízi merülőhelyeket, ki tudod hozni azokból is a maximumot. Nem kell megijedni a látótávolságtól, meg kell tanulni navigálni a víz alatt, figyelni a társadra. Gyakorolni kell a tökéletes lebegést, és persze kell egy meleg búvárruha, sőt inkább szárazruha, így a búvárszezon januártól-decemberig tarthat. Csupa olyan tudás, készség, ami más merülőhelyeken is jól jön. Ezt a tudást pedig bármelyik búvár megszerezheti. A mai napig meglep, amikor egy tengeri merülőhelyen a helyi vezetők figyelmeztetnek: “Vigyázat, ma a látótávolság csupán 5-10 m!”... Öt méter?? Az nekünk maga a Kánaán! - és csak mosolygok magamban. 

Ha túllépünk a látótáv kérdésén, nézzük meg mit nyújthatnak számunkra a környező vizek. Minden évszaknak megvan a maga sajátossága. Íme néhány a teljesség igénye nélkül: 

Tavasszal a felszíni természet megújul, de a víz alatti sem marad el mögötte. Ahogy a vizek kezdenek melegedni, úgy változik az élővilág. Először a ragadozó halak ívnak, majd a békés fajok. A süllők ívása pl. látványos, mert kedvelik a mesterséges fészkeket, és bőszen őrzik az ikrákat. A dévérek és a pontyok nagy csapatokban barangolják be a területet. Ilyenkor még nem szaporodnak el az algák a vízben, ezért a látótávra sincs panasz.

Ez a fészkét örző süllő nagyon harcias volt, még a vakumnak is nekiesett

Nyáron a melegebb vízben, nedves ruhában is hosszabb merüléseket tervezhetünk. Ilyenkor érdemes egy-egy helyen jobban elidőzni és megfigyelni az élővilágot. Ha nem mozgunk és finoman buborékolunk, előbb-utóbb a elfogadják a jelenlétünket és betekinthetünk az életükbe. A trepnik alatt hűsölő pontyok, a kíváncsi gébek, vagy az ágak között rejtőző csukák mind-mind gyakori látnivalók. A nyári melegben a család nem búvár tagjait is könnyebb kicsábítani a vízpartra. Akár egy esti grillezés, vagy sátrazás is könnyedén megszervezhető. Igen, ilyenkor merülünk éjszakait is! Ha az adott tóban vannak angolnák, akkor leginkább éjszaka találkozhatunk velük.

A gébek félénkek, de rendkívül kíváncsiak

Kora ősszel szoktak megjelenni az édesvízi medúzák. Ők tengeri társaiktól eltérően teljesen veszélytelenek az emberre. Látványos búvárfotós téma. Aki végigköveti a víz alatti őszt, láthatja hogyan készülnek fel a halak a télre. Bár egész évben találkozhatunk velük, de ősszel láthatunk leggyakrabban harcsákat. Ahogy hűl a víz, úgy vonulnak el lassan a halak a vermelő helyekre, előbb a kisebbek, utóbb a nagyok.

Az édesvízi medúzák csak a tiszta állóvizekben fordulnak elő.

Télen a hideg víz, főleg ha nyugodt, szélmentes idővel párosul, kiváló látótávolságot eredményez, ezért jól megfigyelhető a víz alatti táj. Ha ismerjük a tavat és tudunk navigálni, bátran elkalandozhatunk a kötélpályáktól. Ilyenkor több rákot láthatunk. A halakat inkább a kis gébek és a sügérek képviselik, de nagyobb ragadozókkal is találkozhatunk. Különleges élmény, ha megtaláljuk a békés halak vermelő helyét. Csapatokban összetömörülve ide-oda elbújva várják a tavaszt. Ilyenkor inaktívak, lassúak, de ha megzavarjuk őket hamar magukhoz térnek. A búvároknak a hideg vízre fel kell készülni! Megfelelő felszerelés és némi hidegtűrés kell hozzá. Ha ez megvan, ugyanúgy lehet élvezni a búvárkodást, mint melegben.

A rákokkal hideg vízben gyakrabban találkozhatunk. 

Amikor igazán bedurvul a tél, akkor jön az egyik kedvencem: merülés a jég alatt. Nem kezdőknek való, de ha van elegendő gyakorlat és kellő elhivatottság, akkor igazán jó móka. Ajánlott a szárazruha, de évről évre találkozok olyan megszállottal, aki ilyenkor is nedves ruhában merül. Fontos: a jég alatti merülés nem játék! A szélsőségesen hideg víz igénybe veszi a testet és a felszerelést is. Az a tény pedig, hogy csak ott juthatunk ki a vízből, ahol bementünk, speciális előkészületeket, felszerelést és tudást igényel. De mi vonz akkor a jég alá minket? Elsőre talán van benne egy kis „ki, ha én nem”, egy erőpróba, hogy igen, én ezt is meg tudom csinálni. Másodjára beleszeretsz a környezetbe. A jég alatt teljesen leülepedik a víz, hihetetlen jó látótávolság jellemző. Napsütésben gyönyörűen játszik a fény, de felhős időben sem marad el, olyankor inkább kísérteties színezetet kap a táj. A jég alatt összegyűlő, általunk kilélegzett buborékok játékát is sokáig lehet csodálni.

Jég alatti merülésre készülő búvárok

Mindezek miatt úgy gondolom, hogy a búvároknak egész évben érdemes felkeresni a helyi vizeket, nem csak a tengerek és a nyár után ácsingózni!

Ezzel az írással szeretnék elindítani egy sorozatot itt a UEF blogon, ami a hazai és környező országok édesvízi merülőhelyeit veszi sorra. Saját élményeimen és tapasztalataimon keresztül mutatom be egy-egy hely jellemzőit, érdekességeit, ezzel is népszerűsítve az édesvízi merüléseket. 

Fotók: Haász Balázs és Fodor Gábor

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Ćutin - A végtelen falak és mélységek birodalmában II. rész

Az első merülés jócskán kivett mindenkiből. A felszerelések szét-, majd újbóli összeszerelése után ki-ki egy csendes zugot keresett magának a hajón, ahol kicsit egyedül tudott maradni gondolataival, pihenhetett, regenerálódhatott. Jó két órányi felszíni idő várt ránk, amit az árnyékban hűsölve, a tengerben úszkálva, beszélgetéssel pihenéssel töltöttünk.

Természetesen előjöttek a merülés alatt látottak, az élmények, benyomások. Könnyű merülés volt, jócskán kihasználtuk a megengedett merülési mélység és idő adta lehetőségeket. Rá kellett jönnünk, hogy Ćutin tagolt sziklafalai még rengeteg felkutatni valót nyújtanak.

A két óra gyorsan eltelik, ha az ember fáradt. De hív a mélység, hát indulunk. Eligazítás, öltözés, ellenőrzés..., csak a szokásos procedúrák, s már csobban is mindenki a vízbe. A terv az, hogy ugyanezt a falat nézzük meg, csak a másik oldalról. Áramlattal nem kell számolnunk, marad a kényelmes lebegés.

Merülési tervünk sekélyebb vizekbe vezet minket, alattunk tátong a mélység. A plató szélét elérve balra fordulunk, s ereszkedünk a fal mellett, míg el nem érjük mélységünket, ahol még marad elég fenékidőnk, hogy végigmerüljünk a fal ezen szakaszán.

A leszakadás itt is hasonló képet mutat. Alattunk hatalmas lila gorgónia bokrok, míg mélységünkben sárga legyezőkorallok díszítik a szürke sziklákat. A falat tátongó üregek, repedések tagolják, menedéket adva a nem kicsi skorpióhalnak.

Az üregek árnyékos oldala tele van élettel. Lámpánk fénye megtölti színnel a sötétben szürkének tűnő üregeket. Csodálatos látványt nyújtanak.

Nem fukarkodott a természet. Moszatok és szivacsfélék, zsákállatok sokasága teríti be a hasadékot. Nincs egy szabad nézetcentiméter sem, mindent ural az élet.

Leszakadt hálódarabok jelzik, hogy azért ember is jár erre, ha másért nem, hát halászni, horgászni. Rég beszakadt halászhálók foszlányai, kötelek, zsinórok teszik kísértetiessé a falat. Mintha egy elhagyatott vár falán lebegő pókháló lenne, elmúlt időkre utalva.

Varsákat is találunk, üresen tátongnak a mélységben. Régiek már, valószínűleg leakadtak, beszakadtak, azonban, ha bele téved egy-egy hal, esetleg homár, rabjává válik, de ezúttal nincs mit kimenteni.

Ismét túl gyorsan lejár az időnk, persze nem panaszkodásképpen, hisz festői gorgóniás sziklakertet vonultat fel előttünk a természet, de mindig olyan gyorsan elillan az a fránya fenékidő. Jön az emelkedés, a továbbkutatás.

Ebben a kisebb mélységben úszva könnyebben észrevesszük a moszatok közt megbúvó apróságokat. Csőférgek tollseprűre hasonlító nyúlványai lebegnek az épp csak érezhető áramlatban, így szűrik ki az apró planktonokat.

A viaszrózsa karjai közt apró garnélákra bukkanunk, alig észrevehető áttetsző kis testük. A hatalmas árnyék közeledtére vissza is húzódnak a rózsa biztonságot nyújtó karjai közé.

Természetesen a kis kedvenceim is felvonultatnak egy-két apróságot. A barnamoszat lágy ágain alig 1-2 centiméteres ház nélküli tengeri csigákat találhatunk. A lila fonalcsiga a legelterjedtebb az Adria vizeiben, de számos más példányával is összefuthatunk.

Ismét magashátú durbincs rajokba botlom, kísérem őket egy darabig szikláról-sziklára. Ha óvatosan közelítek egészen közel engednek.

Egy sziklaperem érdekes alagútszerű képződményt formál, körülötte zsong az élet. Kisebb-nagyobb kétsávos tengeri durbincsok úszkálnak körülötte. Ezüstszínű pikkelyeik csillognak a napfényben. Mint egy akváriumban, elképesztő a látvány! Átengedem magam a pillanatnak, a lebegésnek, a kellemesen langyos víznek.

Már nem sietünk sehova, hisz mindenki épp biztonsági megállóját tölti a hajó alatti sekély vízben. Nagyon szeretek ebben a kis mélységben kutatni. Számos apró élőlény bújik meg a sziklák között, nem is beszélve arról, hogy a polipok kedvelt helye is éppen a plató üreges, köves, néhol fűvel benőtt aljzata.

Próbálkozásom siker koronázza, az egyik üregből kíváncsi szemek néznek vissza rám. Nem nagy, talán harminc centis kis példány lehet. Karjaival, tapogatói segítségével gyorsan köveket húz ürege bejáratához. Így próbálja megtéveszteni a hívatlan vendéget. Odébbállok. Értem én…

Átúszóm a tengerifű mező fölé, hátha itt is szerencsém lesz. Csikóhal, esetleg szépia után kutatok. Sajnos most nem járok sikerrel, ellenben örömmel nyugtázom, hogy egyre több sonkakagyló található a környéken. A ma már védett puhatestű egy időben szinte teljesen eltűnt a közeli vizekből, azonban az utóbbi egy-két évben számos fiatal példánnyal találkoztam. Ez mindig örömmel tölt el, látni, ahogy a természet regenerálja önmagát.

Második merülésünk is lassan lejár, több, mint hatvan perce vagyok a víz alatt. Bár nem vágyakozom túlságosan a felszínre, lassan a felszínre emelkedem én is. Visszaérve a hajóra már jókedv fogad, csak rám vártak, jöhet az ebéd.  A merüléstől még kissé kábultan, fáradtan ülünk asztalhoz. Az ebéd finom illata azonban meghozza az étvágyat. Hal, hús, mi szem s szájnak ingere. Mindenki megtalálja a fogára valót. Hajónk is elindul, visszatérünk az öbölbe, ami előző este is alvóhelyül szolgált. Ahogy végignézek a horizonton ismét csak az olajsima tenger.

Ahogy az itteniek mondanák „bonaca” - nekem béke és csend. Holnap újabb merülésekkel gazdagítjuk helyismeretünket Ćutin végtelen mélységekbe szakadó sziklafalairól. De addig még előttünk az éjszaka.

Későn sikerül álomra hajtanom fejem, megállt a levegő, csak a kabócák mindenen átszűrődő ciripelése hallatszik. Lassan álomba ringat a hajó, a monoton ciripelés. Elengedem a napot, pihenek a holnapra, újabb kalandokra.

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója, a fotók a szerző saját fotói.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Ćutin - A végtelen falak és mélységek birodalmában I. rész

Mindent körülvesz a csend. A tenger sós illata átjárja a testem, jól esik minden lélegzetvétel. Nincs más, csak az olajsima kékség. A lassan beszűrődő fénysugarak megcsillannak a hajó korlátján. Hamarosan megtelik élettel, nyüzsgéssel. Kihasználva a kábult csendet, végiggondolom a mai napom. Régi álmom válik valóra. Na, nem túl nagy álom, de számomra kedves. Végre eljutottam a sokak által kedvelt merülőhelyhez, Ćutinhoz. Elképzelem a gyönyörű gorgóniákat, a körülöttem úszkáló halakat. Merengésemből a generátor mélyen búgó hangja riaszt fel, ébresztőt fújva hajónk utasainak is. 

Szafarink fő állomásának Ćutint választottuk, terveink szerint két egész napot szentelünk a helynek. Ćutin két kisebb szigetből áll az Adriai tengeren: Mali és Veli Ćutinból, Cres sziget keleti partvonalán fekszenek.
Lassan ébred a hajó, kávé illata csalogat a szalonba, megédesítve az ébredés nehéz pillanatait. Gyors reggeli után átmeneti szálláshelyünket elhagyva indulunk Ćutin felé.

A fél órás hajóút kitörli az álom maradék foszlányait is szemünkből. Helyét átveszi a készülődés. A búvárfelszerelések hamar a helyükre kerülnek. Merülőtársak kijelölése, eligazítás, irány a kékség. Bevallom, izgalommal készültem erre a merülésre. Kíváncsi voltam, mi fogad. Merültem már jópár helyen az Adrián, volt ilyen is olyan is, de bármilyen is volt, mindig tartogatott látnivalót, szépséget. Nagy csobbanások egymásutánja, s már indulhatunk is lefelé.

Könnyen elérjük az alattunk fekvő, fűvel benőtt plató szélét, ahol aztán kitárul alattunk a mélység. A 40 méter alá is leszakadó fal fantasztikus látványt nyújt. Húz lefelé a mélység, korlátainkat szem előtt tartva le is merülünk a fal alsó harmadához. Ebben a mélységben még van időnk körülnézni. 

A sziklákat hatalmas lila gorgónia csokrok borítják. Köztük sárga kéményszivacs telepek, tengeri labda, zsákállatok, barna- és vörösmoszat telepek fedik a sziklákat. 

Közülük kiemelkedik egy-egy agancs szivacs. Élénk narancssárga színével megtöri a lila gorgóniák uralmát.

Bár ebben a mélységben már kevesebb fény szűrődik le, ezért lámpát használunk. Midig meglep, micsoda átváltozáson megy át a fal egy kis mesterséges fény hatására. Életre kelnek a sziklák, üregek. A csíkos sepregető rák megriadva húzódik ürege biztonságába, nem mintha bántani akarnánk. 

A szivacsok is megmutatják igazi színüket. A tüskés szivacs fehéres, halvány rózsaszínes, míg a rózsaszín hengerszivacs igazi színorgiát tár elénk. 

Ha kicsit alaposabban megvizsgáljuk a szivacsokat akár leopárdcsigákat is találhatunk. Ezek a lapos testű, csupasz-kopoltyús csigák semmivel össze nem téveszthetők. Fehér alapszínüket, barnás-feketés foltok tarkítják.

A szivacsok közt megakad a szemem egy-egy csodaszép tenyeres bőrkorallon. Vöröses-barnás alapszínén a fehér kis polipok, mint megannyi csillag „ragyognak”, ahogy az apró kis tapogatók mozognak a vízben.

Az üregeket kezdem el vizsgálni, hátha szembe néz velem egy languszta vagy angolna. Hát langusztával most ugyan nem sikerült összefutnom, de egy termetes tengeri angolna azért szembenézett velem az egyik üreg mélyéről.

Az időnk gyorsan fogy, komputerem már figyelmeztet, hogy emelkedjek. Kisebb mélységben folytatom az üregek átkutatását. A lila gorgóniákat a sziklafalon most felváltják a sárgák. Lassan minden színesebb lesz. 

Felemelkedve 5-10 méteres mélységben úszunk vissza a hajóhoz. A barnamoszattal, tengeri fűvel benőtt plató rengeteg halnak ad otthont. Durbincsok, sügér félék, ajakos halak úszkálnak körülöttünk. A barnamoszat mezőn feltűnnek jól ismert barátaink a magas hátú durbincsok. Hatalmas rajuk áthömpölyög a sziklákon. Aranysávjuk meg-megcsillan a napfényben. Elidőzök szédítő táncukat nézve. 

Mennék utánuk, de már nem lehet. Műszereim jelzik, hogy lejárt az időm. A további felfedezéseket egy következő merülésre kell halasztanom. Cutin végtelen falainak csupán egy kis morzsáját ismerhettem meg az imént, de hamarosan újra találkozunk.

A cikk folytatása itt olvasható >>


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója, a fotók a szerző saját fotói.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

5 meglepő tény a holdhalról

fotó: U.S. NOAA

Az elnevezés és annak eredete

A Hodhal (Mola mola) név a latin “mola” (malomkő) szóból ered, mivel a hal teste szürke, durva felületű és kerekded, mint egy malomkő. William Beebe írja: „Amikor hajdanában Linné legelőször látott ilyen monstrumot, így kiáltott fel - Mola mollium! a legnagyobb malomkő valamennyi között!” Ennek ellenére a legtöbb nyelvben, így a magyarban is, holdhalnak mondják. Az angolok a hal napozási szokásai után "sunfish"-nek hívják, a németek találóan "Schwimmender Kopf" -nak, azaz úszó fejnek nevezik.

Rekorder a halak között

A holdhal sok szempontból rendkívüli. A világ legnehezebb csontos hala, a kifejlett példányok átlagosan akkorára nőhetnek mint egy kisteherautó, de a legnagyobbak tömege eléri a 2300 kg-ot is. Nagyjából olyan magasak mint hosszúak és nem ritka a 3-4 méteres átmérőjű egyed sem. Óriási méretét ráadásul rekord gyorsasággal éri el, a Monterey Bay akváriumban volt egy példány, amelyik bő egy év alatt több mint a tizenháromszorosára nőtt. Egy gerinces sem rak annyi ikrát, vagy petét, mint a holdhal nőstények, akik 300 millió ikrát is képesek termelni.

UFO a halak között

Halhoz képest furcsa korong alakú, oldalról összenyomott és nincs farka. Sokkal inkább tűnik valamiféle idegen lénynek, mint halnak. De nem csak ezért érdekes, pikkelyek helyett vastag és érdes tapintású bőre van. Színe többnyire a barnától az ezüstös szürkéig változik, de vannak tiszta fehérek és tarkák is. Az álcázásban segíti, hogy a háti rész gyakran sötétebb mint a hasi, vagyis alulról és felülről is nehéz észrevenni.

Az élősködők megkeserítik az életét

Még egy ilyen gigászi halnak is vannak problémái, hiszen negyven különböző fajú élősködő támadhatja meg. Próbál megszabadulni tőlük, de azért elkél a segítség, amit leginkább a tisztogató halak adnak meg a számára. A tisztogató állomáson szájával jelez a kis halaknak, hogy kezdhetik a tisztítást. Amikor a víz felszínen napozik még a sirályok is közreműködnek a gyógykezelésében. Azt is megfigyelték, hogy akár három méterre is kiugrik a felszín fölé, valószínűleg ezzel is az élősködőket próbálja lerázni.

Mélymerülő bajnok

Táplálékát rendkívüli módon szerzi, hiszen akár 600 méteres mélységbe is lemerül mélytengeri medúzáért, de nem csak a mélyben táplálkozik, hanem a tenger minden rétegében. Medúzákból álló étrendje kiegészül kalmárokkal, rákokkal, kisebb halakkal, lárvákkal és tengerifűvel is. Fogai csőrszerű képződménybe forrtak össze, ez elég erős ahhoz, hogy a keményebb vázú állatokat összeroppantsa, de arra is alkalmas, hogy a csigák puha testét kiszívja vele a házukból.


A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Érdekességek a halak világából

fotó: Selmeczi Dániel

A halak csodálatos példáit adják a változó életkörülményekhez való alkalmazkodóképességnek. Az élőlények szüntelenül harcolnak egymással, vadásznak, vagy védekeznek. A másik nagyon fontos kérdés a fajfenntartás biztosítása. Vannak magányos és vannak csoportosan élő fajok. Igen érdekesek az egymással hasznos kölcsönhatásban (szimbiózisban) élő fajok. Ez a kapcsolat hasznos lehet mindkét fél számára, de előfordul, hogy csupán egyiküknek származik előnye belőle.

A támadás és védekezés egyik fontos eszköze az álcázás művészete. A halak egy része tökéletesen alkalmazkodik a környezetéhez, homoknak (pl. nyelvhal), vagy sziklának (kőhalak) vélhetjük őket. A csikóhalak igen kedves, de nagyon lassan úszó állatok, van olyan fajuk (ausztráliai cafranghal), amely megtévesztésig hasonlít a lakóhelyéül szolgáló moszatokhoz.

fotó: Wikimedia

Egyes halak lassúságukat félelmetes fegyverekkel ellensúlyozzák. A sünhal a normális testméretének a háromszorosára is megnő, amikor veszély esetén vízzel felpumpálja magát, miközben tüskéi is kimerednek.

A menekülés egy különös módját választja több hal: az őt üldöző elől kiugrik a vízből és mellúszói mozgatása segítségével akár 200 méter repülésre is képes (repülőhalak).

fotó: Wikimedia

Egyes fajok más állatok védelmét keresik: ilyenek a szép és kedves bohóchalak, amelyek egy tengeri rózsa (anemona) védelmében élnek. A kicsiny hal számára életfontosságú a rózsája, bátran megtámadja még a búvárt is, ha úgy gondolja, hogy veszélyeztetve van a biztonságát szolgáló élettere.

Megint más halfajok nagy csoportokba verődve egy nagyobb élőlény benyomását keltik, megzavarva ezzel támadóikat. A csoportok alkotása nem csak a védekezésre ad módot, számos halfaj csoportosan él és csoportosan is vadászik (kis méretű barrakudák, tüskés makrélák).

fotó: Wikimedia

Vannak minden hal által tiszteletben és békében hagyott fajok, ilyenek például a tisztogatóhalak, akik a "tisztogató állomásokon" a legfélelmetesebb ragadozók szájába, kopoltyúnyílásába beúszva megtisztítják azokat az élősködőktől, majd "békében" távoznak.

Vannak kisebb halak, amelyek a nagyok kíséretében töltik életüket, annak zsákmányának maradékait fogyasztva (pl. a cápák és kalauzhalak). Léteznek "potyautasok": a gályatartóhal fejének felső részén lévő tapadókoronggal nagytestű élőlényekre tapad, és nagy távolságokra szállíttatja magát.

fotó: Selmeczi Dániel

A tengerek mélyének sötét világában nem egyszerű a zsákmány megszerzése és a pár megtalálása. A horgászhal szája elé nyúló "lámpával" ellátott horgászfelszerelésével vadászik. A korallszirtek halai pompás színekben díszelegnek, aminek a fajtársak megtalálásában és a szaporodás elősegítésében van szerepe.

fotó: Selmeczi Dániel

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!