Hihetetlen de igaz: magyar találmány volt a világ első sűrített levegős légzőkészüléke

Kérdezd meg bármelyik búvárt ki találta fel a légzőkészüléket és százból kilencvenkilenc azonnal rávágja, hogy Cousteau. És tulajdonképpen igazuk is van, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ezt megelőzően is voltak eredményes próbálkozások ezügyben. Ebben az írásban a legelső ilyenről olvashatsz ami, talán hihetetlen, de tényleg magyar találmány volt!

Történeti áttekintés légzőkészülék ügyben

• 1828 - Petőfi Sándor ekkor 5 éves! A tudomány számára még ismeretlen a hegesztés, a nyomáscsökkentő, a nyomásmérő műszerek, a műanyag, stb.
• 1866 - 38 évvel később a francia Benoit Rouquayrol szabadalmaztatta az első tüdőautomatát, amely a felszínről kapott levegőt adagolta a búvárfelszerelésnek - Palack még sehol!
• 1878 - H. A. Fleuss 48 évvel később dolgozta ki az első, kereskedelmi forgalomba került zárt rendszerű önálló víz alatti légzőkészüléket. Ez tiszta oxigénnel működött, Fleuss rendszerét hamarosan elvetették, mert kiderült, hogy a nyomás alatt belélegzett tiszta oxigén mérgezést okoz - Ejnye!
• 1926 - Maurice Fernez és Yves Le Prieur 98 évvel később Párizsban bemutatja a közös fejlesztésű Fernez - Le Prieur légzőkészüléket, amely hasonlít a magyar találmányra, de még elmarad annak technikai fejlettségétől! Le Prieur 1934-ben megalapítja a világ első búvár klubját. Respect!
• 1943 - Jacques-Yves Cousteau és Emil Gagnan szabadalmaztatja “Aqualung” néven a világ első autonóm, automatikus működésű, sűrített levegős légzőkészülékét. Na végre!

A magyar légzőkészülék sztori

Főhősünk a soproni születésű Kőszeghy-Mártony Károly a korszak egyik hadmérnök zsenije. 1827-ben megbízást kap a vezérkartól - katonáéknál ezt parancsnak hívják -, hogy oldjon meg egy akut problémát. A XIX. században a korabeli harcászati eljárások során a várak ostrománál alkalmazott aknaharc közben aknászok tömegessen esnek áldozatul. Ennek oka a robbantáskor felszabaduló mérges-bűzös-gonosz kis gázok. Főhősünk addig töri a fejét, míg egyszer csak feltalálja az első sűrített levegős légzőkészüléket. A találmányon megfigyelhető a józan paraszti ész, a magyar kézműipar trükkös megoldásai, valamint a haditudomány szerencsés keveredése. Az eszközt 1828-29-ben elkészíti, véglegesíti, majd 1830-ban bemutatja a bécsi vezérkarnak. Parádés!

Egy korabeli cikk igy számol be erről: „Bizonyára nem csekély örömére szolgál édes Hazánknak, hogy egy magyarnak jutott oly készületnek a felfedezése, amely minden ilyen célú készületnek űgyetlenségét nyilvánabbá teszi, és amely nemsokára egész Európában az emberiség javára kőzőnségessé tétetik.”

Az "életmentő készület" hordhelyzetben

A légzőkészülék működése

A készülék két részből állt. Egyik része egy háton hordozható acél palack, amely kovácsolási technikával készült és 60 bar nyomást bírt, 30 percig biztosította a normál légzést. A palack töltését az aljára szerelt szelepen keresztül végezték. A palacktól két hajlékony cső vezetett az ún. angolcsapig, ezek egyikén sűrített levegő jött, a másikat, mely szintén ide csatlakozott, kiegyensúlyozó szerepéből következően ónnal töltötték fel. A sűrített levegőt a kiegyensúlyozott csapon keresztül egy pálca segítségével vezették a kecskebőr sisakba. A pálcából áramló levegő mennyiségét egy kis csavarral lehetett szabályozni. A kecskebőrből készült sisakba vezető csőbe egy kis síp volt elhelyezve, amely jelezte a megfelelő mennyiségű levegőt. Ha elegendő levegő érkezett a síp tisztán szólt, de más volt a hangja ha több, és más ha kevesebb levegő érkezett. Amikor már csak gyenge, szaggatott hangot adott, azzal jelezte hogy kifogyóban van. Mivel a sisakban a környezetinél nagyobb nyomás volt, oda mérgező gázok nem juthattak be. Pont mint egy mai full face maszk.

No, ennyi izgalom után lássuk a találmányt:

Az angolcsap

A sisakra szemmagasságban egy pár lencsét is elhelyeztek, amely a leírás szerint „a körüllátásra szolgált”.

A Tűzoltó Múzeumban kiállított légzőkészülék

A találmány utóélete

A légzőkészüléket a katonaságon kívül a bécsi tűzoltóság is használta, a „sorozatgyártást” pedig egy Kraft nevű bécsi mechanikus végezte - aki a feltaláló halála után saját neve alatt hozta forgalomba az életmentő eszközt - ami finoman szólva sem volt elegáns eljárás Kraft úrtól.

Ha összehasonlítjuk Kőszeghy-Mártony Károly 1828-ban, valamint Fernez - Le Prieur 1926-ban elkészült találmányait, szinte nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy főhősünk közel 100 évvel előzte meg a korát. Mivel az (osztrák) Császári Haditengerészet akkoriban nem volt még jelentős tengeri hatalom, így ez a korszakalkotó találmány nem a (harci) búvárok között terjedt el. A magyarok pechére.


Fotók, illusztrációk: Tűzoltó Múzeum és a szerző saját felvételei.

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Tamás búvár naplója: #01 Szélből a mélybe

Sziasztok! Kotsis Tamásnak hívnak és éppen a horvát Adrián vagyok, a Blue Bay búvárbázison. Terveim szerint rövidesen megkezdem búvár tanulmányaimat és egészen az oktatói szintig meg sem állok. Az ehhez vezető utamat, kétségeimet, sikereimet, azaz a tapasztalataimat szeretném megosztani időről-időre ezen a blogon, hogy mások is betekintést nyerhessenek a búvárrá válás pillanataiba, ezzel együtt saját kis víz alatti világomba.

Imádom a kalandos életet. Tulajdonképpen már a születésem is kalandosra sikerült, mert éppen a nagy budapesti taxis tüntetés idejére esett (1990-ben), de szerencsére anyukámat átengedték a blokádon a kórházig amikor megindult a szülés. 

Korán, már kisgyerek koromban megtanultam úszni, versenyszerűen űztem is ezt sportot, így a víz szeretete sosem volt kérdés számomra. Az uszodában mindig próbáltam többet a víz alatt maradni és hosszabb távokat megtenni egy levegővel. A nyári úszótáborokban többször is megdorgáltak amiért a víz alatt egy levegővel úsztam át a 25 méteres medencét (nem is értettem miért...), és tudat alatt lassan elkezdett megfogalmazódni bennem mit is szeretnék, bár erre csak sokkal később ébredtem rá. 

Talán a kalandvágyam miatt, később sportoktató lettem, és az elmúlt években szörf-, vitorlás-, illetve sí- és snowboard oktatóként működtem, vagyis elmondhatom hogy a víz minden halmazállapota közel áll hozzám. Szeretem ezt az életmódot, ráadásul mindig van valamilyen új élmény, sztori is. Például a nyári “harcos” szelekben történt, amikor egyszerre öt szörfössel foglalkoztam a vízen, és hiába a részletes parti gyakorlatok, a szélrózsa minden irányába szétszéledtek, én pedig hol szörffel, hol kajakkal cikáztam közöttük (mondjuk számomra jó kis edzésnek bizonyult). Egy másik alkalommal ketten mentünk be egy holland sráccal, aki nagyon szerette volna erős szélben is próbára tenni a tudását. Ugyan a kezdetekben kevesebb, de később egyre több sikerrel szált harcba az elemekkel és a méteres hullámokkal, szóval a végén már jókat szörfözhettünk oda vissza a tajtékzó balcsin. 

Szörfös szelfi

De nemcsak a nyarak, a telek sem voltak soha unalmasak. Minden évben jöttek hozzánk egyetemisták buli sítáborozni, ahol a hangsúly sosem a sporton volt, viszont jókat mulattunk egy-egy hegyrefutás, matracverseny alkalmával, vagy egy buli után a homályos tekintetekkel megjelenő leendő sielők és snowboarderek között, akik a hóban háton fekve “túlélésre” játszottak. (pl. a Technoviking alias Kertitörpe, de ez egy másik blog sztorija...) 

Sípályán

A téli síszezonban ismerkedtem meg egy olyan búvároktatóval, akinek búvárbázisa van az adriai tengerparton. Beszélgetésünk közben eleinte csak kérdésekkel bombáztam és próbáltam betekintést nyerni egy búvárbázis életébe, de hamar eluralkodott rajtam a gondolat, hogy ha eddig sikerrel oktattam négy sportágat, miért ne képezhetném magam tovább egy újabb, számomra nem teljesen ismeretlen, de mégis merőben más világban. Miért ne ismertethetném meg másokkal a víz alatti létezés szó szerint felemelő, súlytalan élményét, vagy akár a víz alatti karikafújás tudományát. Én kérdeztem rá először hogy alkalmazna-e, hogyan lehetnék búvároktató, és hogyan fogjak hozzá az egészhez. Tisztában voltam vele, hogy nem megy majd egyik napról a másikra, hanem egy hosszabb folyamata lesz, egyik uszonycsapásról a másikra "merülni lefelé" a búvár ranglétrán. Végül is megállapodtunk és a nyári szezont már itt kezdtem az Adrián, a Blue Bay búvárbázison. Célom, hogy búvároktató legyek, élményt, tudást szerezhessek az itt töltött idő alatt, és mindezt megoszthassam másokkal is a naplómban, vagy később akár személyesen is a leendő búvár tanítványaimmal. 

Várnak tehát az első lépések a víz felé, de ez már a következő bejegyzésem témája lesz. 

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője vendégszerző.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Víz alatti felfedezők szövetsége

A Víz alatti Felfedezők Szövetségét (Underwater Explorers’ Federation), az első magyar alapítású búvároktatási rendszert 2000-ben alapította Köhegyi András, Nagy Gábor, Nagy Sándor és Schmuck Viktor. A következő év tavaszán megtartották az első búvároktatói- és átminősítő tanfolyamot, mellyel egyidőben jelent meg a UEF Alapfokú búvárismeretek c. tankönyv is.

Az alapítás óta eltelt években a UEF növelte búvárbázisainak és búvároktatóinak létszámát, amivel jelentős tényezővé vált a hazai búvároktatásban. Az első tankönyvet további hat, színvonalas könyv követte. Érdekes momentum, egyfajta elismerés is, hogy a UEF tankönyveket a más szervezeteknél működő búvároktatók is előszeretettel használják saját búvártanfolyamaikon.

A UEF a CMAS (World Underwater Federation), a Búvár Világszövetség tagja.
A UEF az MBSZ-ben (Magyar Búvár Szakszövetség) önálló Búvároktatói Kollégummal képviselteti magát.

Az első oktatói tanfolyam résztvevői (Dorog, 2001)

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.