Merülés krónikus betegséggel

fotó: UEF

A búvárkodás napjainkban töretlen népszerűségnek örvend és a legtöbb ember számára viszonylag könnyen elérhető szabadidős tevékenység. Ugyanakkor a fiatalabb generációhoz tartozók közül egyre többen asztmában vagy légúti allergiában szenvednek, a középkorúakra pedig cukorbetegség, magas vérnyomás és egyéb népbetegségek jellemzők. Ráadásul az ezek miatt szedett gyógyszerek által okozott mellékhatások, kölcsönhatások is veszélyt jelentenek. Sajnos, ezek egy része kizáró oka lehet a búvárkodásnak, mivel a merülések kockázatát elfogadhatatlanul magas szintre emeli. A krónikus betegség diagnózisának felállítását követően a búvár számára alapvetően két megoldás kínálkozott eddig.

• A legrosszabb és egyben legveszélyesebb, amikor a búvár eltitkolja a merülést veszélyeztető betegségét. Ebben az esetben a merülésvezető/oktató, mivel nincsen információja, nem tud felkészülni a várható helyzetre.
• A másik eset, amikor a búvár inkább önszántából int búcsút kedvenc időtöltésének azért, hogy ne veszélyeztesse magát és merülőtársait. Pedig van már más lehetőség is.

Merülés protokollal

A merülések kockázatát úgy tudjuk elfogadható szintűre csökkenteni, hogy szakemberek által direkt erre a célra kidolgozott merülési protokollokat használunk. A protokoll a viselkedési szabályok (eljárások) követendő rendszere, ami jelen esetben a kockázatok csökkentését két oldalról támogatva éri el:

• A krónikus betegségben szenvedő búvárt merülési korlátozásokkal megóvja a számára túlzott teljesítmény kényszerétől.
• A protokollal merülő búvár teljesítményét kezelési célértékek meghatározásával az egészséges búvárokéhoz közeli értékűre növeli.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden krónikus betegségben szenvedő búvár merülhet. Akik viszont a protokollokban rögzített szabályokat képesek betartani, azoknál a merülések kockázata alig nagyobb, mint a velük azonos korú nem krónikus beteg búvároké.
A protokollok kidolgozásának másik fontos célja, hogy a jövőben elkerülhető legyen a betegségek letagadása, hiszen éppen ezzel borítékolható az életveszélyes helyzet megteremtése.

Milyen krónikus betegségekhez léteznek jelenleg ilyen protokollok?

• Cukorbetegség (diabetes melitus)
• Asztma (asthma bronchiale)
• Parkinson-kór
• Szívkoszorúér keringés helyreállító műtétei (PTCA, coronaria bypass) utáni állapot
• Magas vérnyomás (hipertónia)
• Béta receptor blokkoló szedése

Mit tartalmaz a krónikus beteg merülési protokoll?

A merülési protokoll egy olyan praktikus segédlet a merülésben érintettek számára (búvárorvos, merülésvezető/oktató, krónikus beteg búvár, merülőtárs), ami egyszerűen használható és a merülés helyszínén is könnyen alkalmazható. 

1. Elméleti anyag. A protokollok használatához szükséges elméleti tananyagból a felhasználó megismeri az adott betegség lényegét, a merülésekre vonatkozó veszélyeket, a kockázat fokozódásának szempontjait (fizikai kondíciók, szellemi működések, gyógyszerszedési kockázatok), a betegoktatás követelményeit és a szükséges merülési korlátozásokat.
2. Gyakorlati segédletek. Az egységes orvosi igazolás mintából, ellenőrző listából, az adott krónikus betegséghez kapcsolódó szükséges felszerelések listájából, valamint a protokoll szerint végzett merülések dokumentálására szolgáló űrlapokból áll.

Miért kell tudnunk, hogy...

• milyen krónikus betegségben szenved a búvár? - azért, hogy tudjuk, milyen protokollt alkalmazzunk.
• melyek a kockázat fokozódásának szempontjai? - azért, hogy mindegyik szempontra figyelhessünk.
• melyek azok a paraméterek, amelyek az adott betegségben szenvedőt, elfogadható szintű kockázattal való merülésre teszik képessé? - azért, hogy a kezeléssel/gondozással ezeket a célértékeket elérje és jobbak legyenek a mindennapi életkilátásai is.

Kik használhatják a protokollokat?

A protokollok használata csak azoknak a merülésvezetőknek és búvároktatóknak engedélyezett, akik igazolt jártasságot szereztek (Medical Protocol User), azaz a protokollok kidolgozói által szervezett, vagy engedélyezett tanfolyamon vettek részt, és azt eredményes vizsgával zárták.

A cikk szerzője dr. Garay Erzsébet búvárorvos, a Búvárorvostani Tudományos Egyesület elnöke és Jenei Zoltán búvároktató, ismertetője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Hosszú Attila - a technikai búvároktató

(fotó: Hosszú Attila)

UEF: Mi volt a legelső búvár élményed?

H.A: A búvárkodás iránti érdeklődés ugyan már korábban is megvolt, de az első valódi búvár élményemet 18 éves koromban szereztem, amikor a haverokkal az Adrián nyaraltunk. Igaz, itt még csak sznoriztunk, készülékünk nem volt, de nekem az is nagyon tetszett. El is határoztam, hogy egyszer majd elmegyek egy búvártanfolyamra. De persze mindig közbejött valami, mígnem 1997-ben megnősültem és a feleségemmel elhatároztuk, hogy nászútra búvárkodni megyünk, ez lesz a hab a tortán. Be is iratkoztunk egy tanfolyamra ahol már a nyílt vízi merüléseket is a Vörös-tengerre terveztük, és talán mondanom sem kell, hogy meghatározó élmény volt.

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier?

H.A: Tudatosan alakítottam. Igaz, eleinte csak annyi volt a célom, hogy legalább ne kelljen sokat költeni erre a hobbira. Ezt úgy tudtam megoldani, hogy amikor tehettem besegítettem a búvárok képzésébe. Idővel egyre többet vállaltam, és innen már egyenes volt az út a búvároktató pályához, ami egyébként is közel áll hozzám, hiszen mindig szerettem emberekkel foglalkozni.

UEF: Van kedvenc merülőhelyed?

H.A: Őszintén, nem igazán tudok mondani ilyet. A merülést elsősorban a merülés érzése miatt szeretem és nem annyira a látnivalók miatt. Oké, merültem már például hatalmas pöröjcápa rajban, tényleg nagy fless, felszökött az adrenalin, de nem mondanám hogy ezért a kedvenc merülőhelyem. Inkább azok közé a búvárok közé tartozom, akik mindenhol találnak valamit ami érdekes a számukra. Például a mai napig szeretek Gyékényesen merülni, nyilván van benne egy csomó emlék is, de arra sem mondanám hogy a kedvenc merülőhelyem, mert nincs ilyen.

UEF: Nem titok, hogy a UEF technikai búvár vonalának, a TechLine-nak te vagy az egyik “atyja”. Ez hogyan kezdődött?
H.A: Egy idő után már kevésnek éreztem a rekreációs merüléseket, ezért újfajta kihívást kerestem és így adódott a technikai vonal. Ez hasonlóan épül fel mint a hobbi merüléseknél, mindig egy szinttel előrébb, feljebb lépsz tudásban és tapasztalatban egyaránt. A probléma ott kezdődött, hogy nem találtam itthon olyan rátermett technikai oktatót, akivel végigvihettem volna a képzésemet. Nem járok távol az igazságtól ha azt mondom, hogy az egyik tanfolyamot az egyik oktatónál, a másikat viszont már másik oktatónál végeztem. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért nem lehet egy helyen és egy rendszerben megoldani a technikai képzést Magyarországon. Gondoltam egyet és megkerestem Nagy Sándort, a UEF egyik alapító tulajdonosát, leültünk beszélgetni és nyitott fülekre találtam, ezzel indult a UEF TechLine.

UEF: Hogyan telnek a dolgos hétköznapjaid?
H.A: Még csak néhány hete hogy hivatalosan is megnyitotta kapuit új búvárbázisunk a budapesti Molnár János-barlangban. Gyakorlatilag most teljesen ennek szentelem minden időmet. A fő tennivalók a merülések előzetes időpont egyeztetése, illetve a napi merülések köré szerveződnek. Ezeken felül a barlangban folyó tudományos kutatómunka koordinálása és a technikai búvárképzés ad még tennivalót.

A családdal hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat?
H.A.: Szerencsére a családban mindenki, feleségem és a két fiam is merül, így van fogalmuk róla mit csinálok amikor dolgozom. Ráadásul a feleségem is vállalkozó, úgyhogy tökéletesen érti a helyzetemet és lelkileg is támogat. A vakációkat viszont lehetőség szerint mindig együtt töltjük, most is a téli szünetben családi síelésre mentünk.

UEF: Mire vagy a legbüszkébb?

H.A: A Molnár János-barlangban évekig nem, vagy csak “fű alatt” lehetett merülni. A búvárok értetlenül álltak a jelenség előtt: adott egy világklasszis barlang de tilos merülni benne, hogy lehet ez?? Na ennek most vége, aki kíváncsi rá megnézheti a helyet, az ajtó nyitva áll. Eddig jobbára külföldiek jöttek, de egyértelműen pozitívak a visszajelzések. Nemcsak a barlangról és a merülésekről, de a kiépítettségről, a merülések szervezéséről és biztonságáról is elismerően szólnak. Erre tényleg büszke vagyok, de nagyon sok munka van benne.

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

H.A: Szeretném a hazai különleges merülőhelyeket, mint amilyen a Molnár János-barlang, a nemzetközi búvárkörökben is ismertté és elismertté tenni. Olyan vonzó, speciális merülési lehetőségeket teremteni és ajánlani a külföldi búvároknak ami idecsábítja őket. Véleményem szerint Magyarország adottságai ilyen szempontból kimagaslóak. Emellett szeretném a hazai technikai búvárképzés fellegvárává tenni az új búvárbázist. Ehhez persze nemcsak lelkes érdeklődőkre, de elhivatott oktató utánpótlásra is szükség lesz. Azért nem aggódom, a kezdet biztató, én pedig továbbra is optimista vagyok.

UEF: Sok sikert a tervekhez és köszönöm a beszélgetést!

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Mi a freediving?

Az utóbbi időben mintha megélénkült volna az érdeklődés a szabadtüdős merülések iránt. Nem csoda, hiszen ez a merülési forma nemcsak alternatívája lehet a víz alatti világ felfedezésének, de igazi sport is, ráadásul az újabb kihívások mellett a búvár készségeket is komolyan fejleszti.

fotó: Wikimedia Commons

Az angolszász nyelvterületen freediving-ként ismert merülési típus magyarul "szabad merülést" jelent, azaz olyan merülést, ahol a búvár megszabadul a felszerelésétől. A hazai búvár terminológiában a “szabadtüdős merülés” kifejezés terjedt el, ezért a továbbiakban én is ezt használom. A szabadtüdős búvárok tehát egyáltalán nem használnak búvárpalackot, a merülés egyetlen lélegzetvételnyi levegővel történik. Általában mindenki azt gondolja elsőre, hogy ez egy olyan sport amit csak szupermenek űznek. Valószínűleg azért gondolják így, mert az internet tele van olyan videókkal, amelyekben a búvárok egy szál semmiben merülnek le olyan elképesztően mélyre, ahová a legtöbb búvár még palackkal sem fog lemerülni soha. Egyébként az eddigi legjobb ilyen videót szerintem Guillaume Néry, francia szabadmerülő bajnok követte el, íme:

Azt persze nem állítom, hogy némi gyakorlás után hasonló produkcióra vállalkozhatna bárki is, de azt igen, hogy egészséges önbizalommal és kitartással elsajátíthatók a szabadtüdős búvártechnikák. Mint bármi más, ez is csak elszántság és gyakorlás kérdése.

Nagyobb kihívás

A merülés bármely változatában egy közös cél biztosan vezérli a búvárt, ez pedig a víz alatti világ felfedezése. Ám a szabadtüdős búvárok ennél egy kicsit tovább mennek. A búvárok általában a víz alatti életre kíváncsiak, ezt szeretnék nyugodtan szemlélni akár egy akváriumot. A szabadtüdős búvár viszont mélyebbre szeretne menni, esetleg kicsivel több időt eltölteni a víz alatt mint tegnap. Elsősorban ez a kihívás sarkallja, persze őt is elvarázsolja a vízi környezet szépsége, de a valódi cél önmaga legyőzése, saját korlátainak kijjebb tolása.

fotó: Wikimedia Commons

Kevesebb probléma

Egy készülékkel merülő búvárnak nem szabad visszatartani a lélegzetét, különben sérülhet (veszélyesen tágulhat) a tüdeje. A szabadtüdős búvárnak ellenben vissza kell tartania a lélegzetét, mégpedig a merülés teljes ideje alatt. Lemerülés közben csökken, felemelkedéskor nő a szabadtüdős búvár tüdejében lévő levegő térfogata, ugyanakkor a mennyisége sohasem lesz több mint induláskor volt, hiszen a víz alatt már nem vesz levegőt. Nem is kell aggódnia a tüdőtágulásos sérülések miatt. Emellett a szabadtüdős búvár szervezetében nem oldódik nagy mennyiségű nitrogén sem (mivel nincs belőle többlet), így aztán nem is kell az emelkedési sebességre, a no dekó időre, vagy a biztonsági megállóra figyelnie. A szabadtüdős búvár olyan gyorsan merülhet le és emelkedhet föl, ahogyan csak kedve tartja.

Kevesebb felszerelés

A szabadtüdős merülés kevésbé felszerelés igényes, mint a palackos verzió. A legtöbb szabadtüdős búvár csupán maszkot, uszonyt és légzőcsövet használ, esetleg még búvárruhát és ólmot, ha hidegebb vízbe készül. De még ezek a felszerelések sem feltétlenül szükségesek. Sőt, minél kevesebb a cucc, annál közvetlenebbül élheti át a búvár a víz alatti szabadság élményét.

Rövidebb, de intenzívebb merülések

A készülékkel merülő búvárok többsége általában 45-60 percet tölt el a víz alatt egy-egy merülésen. Ezzel szemben egy átlagos szabadtüdős merülés egy-két perc csupán. Vajon miért foglalkozik bárki is a szabadtüdős merüléssel, ha készülékkel lényegesen több időt lehet eltölteni a víz alatt? Az élmény intenzitása miatt! Két perc a víz alatt szabadon, felér egy egész órás készülékes merüléssel. Gondolj bele, a készülékes búvár egy sor felszerelést visz magával azért, hogy egyáltalán létezni tudjon a víz alatt. A szabadon víz alá merülő búvár pedig pusztán a saját tehetségével hódítja meg a víz alatti világot - azért ez egészen más teljesítmény. Az élmény, hogy elértél egy adott mélységet, vagy merülési időt, egyszerűen varázslatos!

Búvár készségek tökéletesítése

A legtöbb készülékes búvárnak általában nem okoz gondot a szabadtüdős merülés, hiszen a már elsajátított technikák nemcsak hogy jól jönnek, de egy részük elengedhetetlen is. Ráadásul a szabadtüdős merülés jellegzetességei miatt idővel egyre jobban csiszolódnak, tökéletesednek ezek a készségek.

Alapvető dolog például, hogy a búvár komfortosan és biztonságosan érezze magát a vízben. A készülékes búvár már rendelkezik ezzel a fajta vízbiztonsággal. A szabadtüdős búvárkodás pedig szinte elképzelhetetlen enélkül a komfortérzet nélkül. Mégpedig minél több időt tölt el a búvár a vízben, annál otthonosabban fog mozogni.

Az egyenlítés egy olyan technika, amit minden víz alá merülő búvár alkalmaz. A manőver azt a célt szolgálja, hogy a középfülben lemerüléskor jelentkező nyomáskülönbséget kiegyenlítse, ellenkező esetben beszakadna a búvár dobhártyája. A szabadtüdős búvárok általában több és hatékonyabb módszert is alkalmaznak a kiegyenlítéshez, mivel gyorsabban süllyednek. Készülékes búvárként nagyszerűen hasznosítható ez a tudás.

Egy jó búvár ellazult állapotban van és lehetőleg alig mozog a víz alatt. Egy szabadtüdős búvár számára ez már létkérdés, hiszen a kevesebb mozgás kevesebb oxigén felhasználást jelent, ami pedig a merülési idő szempontjából nagyon lényeges. Világos, hogy az a búvár aki képes ellazulni a víz alatt, több időt tud lent eltölteni mint azok, akik erre nem képesek. Ezzel együtt léteznek olyan relaxációs-, vagy jóga légzőgyakorlatok, amelyek segítenek kitolni a szabadtüdős merülések idejét, de nyilván nem csak a szabadtüdős búvárok alkalmazhatják ezeket sikerrel. Ezek a gyakorlatok tökéletesen alkalmasak a készülékes búvárok levegőfogyasztásának a csökkentésére is.

fotó: Wikimedia Commons

Sport a javából

Aki imádja a vizet és a búvárkodást, annak a szabadtüdős búvárkodás teljesen természetes alternatíva. A merülésnek ez a válfaja nemcsak új perspektívát nyit a búvár előtt, de nagymértékben fejleszti is a búvár képességeket. Ezen felül sok tekintetben komolyabb kihívást jelent, mint egy tipikus szabadidős merülés. Ez bizony sport a javából, ahol a képességek folyamatosan csiszolhatók és az egyéni rekordok állandóan túlszárnyalhatók. A szabadtüdős merülés egyszerre jelent fizikai és mentális kihívást. Talán éppen emiatt válik függővé az, aki egyszer belekóstolt már.


A cikk először a Búvármester blogon jelent meg, szerzője a UEF búvároktatója.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!