Szenzációs eredmény született Az Év Természetfotósa pályázaton!

Selmeczi Dániel: Citromcápa portré - Állatok szemtől szemben 1. díj

A Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2016 pályázat díjait 2016. november 8-án este adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.

A felnőttek versenyében Selmeczi Dániel - UEF búvároktató - és Daróczi Csaba végzett az élen, a fiatalok között pedig ugyanígy aratott győzelmet Ceglédi Ádám és Szekeres Levente.

A naturArt tehát mind a felnőtteknél, mind az ifjúsági kategóriában ezúttal két-két első helyezettet (és nem megosztott első díjat!) hirdetett meg!

A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 24. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, amely névadó támogatója a Saubermacher Magyarország Kft.

Az idei év a kiemelkedő kollekciók éve! Volt a mezőnyben két olyan világklasszis fotós - Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel - , akik egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe, ami igen ritka ezen a pályázaton Ráadásul mindketten 2-2 kategóriában győztek, és a többi pályaművük szereplésével is csaknem hajszálra ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így a zsűri döntése értelmében ők ketten nyerték el 2016-ban Az Év Természetfotósa címet. Nem sokkal volt mögöttük Potyó Imre, akinek 8 képe került a falra és ugyancsak 2 kategóriát tudott megnyerni.

Selmeczi Dániel, 38 éves búvárfotós az egész világot bejárta, a cápák védelmében kifejtett munkájával komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Lebilincselő fotóival számos rangos nemzetközi pályázaton nyert már díjat, mint például a BBC Wildlife Photographer of the Year és a német GDT. Legnagyobb hazai sikere „Az év természetfotósa” díj elnyerése 2o14-ben.

Az Év Természetfotósa és az Év Búvárfotósa 2016-ban 

Selmeczi Dániel UEF búvároktató

Az Év Természetfotósa 2016 pályázat fotógalériája

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Veszélyben a tengerek és az óceánok!

Az egészséges óceánok létfontosságúak a földi élet fenntartásához. Az óceánok adják bolygónkon az életre alkalmas élőhelyek 97%-át, és 700 000 fajnak szolgálnak otthonul. Az óceánok állítják elő az általunk belélegzett oxigén 50%-át, a tengeri élőlények pedig több milliárd embert táplálnak, azokról a tömegekről nem is beszélve, akik számára tengerek munkát, szórakozást, sportot, vagy éppen pihenést biztosítanak.

Elég a tengerek kifosztásából!

Az összes ragadozóhal, köztük a tonhalak, tőkehalak állományainak 95%-át már lehalászták. A kékúszójú tonhal közvetlenül a kipusztulás szélére került.

A fenntarthatatlan ipari halászati módszerekkel nemcsak az a baj, hogy túlságosan nagy mennyiségeket fognak ki, hanem az is, hogy az értékesíthető halak mellett rengeteg más élőlényt is elpusztítanak.

Az európai uniós halászflottát a 2014-ben megújított Közös Halászati Politika a kapacitás visszafogására kötelezi. A világ számos pontján azonban a halászati vállalatok egyáltalán nem gyakorolnak önmérsékletet.

A civil szervezetek ezért több fronton is küzdenek azért, hogy rákényszerítsék a vállalatokat a változtatásra. A cél, hogy a rablógazdálkodásról a fenntartható halászati módszerekre álljanak át.

Tudj meg többet a Greenpeace által javasolt tengeri rezervátumokról és a tonhalvédelmi kampányról.

Szennyeződés a tengerekben

Minden évben több szemetet rakunk a tengerekbe, mint ahány tonnányi halat kiveszünk belőle.

Bár a nagy tengeri környezetszennyezéseknek, például az olajszennyezéseknek súlyos következményeik vannak, valójában csak egy kis töredékét okozzák az óceánok szennyeződésének.

A szennyeződések fele szárazföldi tevékenységből származik: ipari és mezőgazdasági szennyvizekből, hulladéklerakásból és vegyszerkiömlésekből. További jelentős részt a levegőből a vizekbe kerülő szennyező anyagok tesznek ki, mint például a szénerőművekből származó kén-dioxid és higany.

A kidobott műanyag hulladékok törmelékei a világ összes óceánján ott lebegnek, a sarkvidékektől az Egyenlítőig. Rengeteg állat - teknősök, fókák, halak, bálnák és tengeri madarak - szenved vagy pusztul el a műanyag darabkák lenyelése miatt, vagy ha belegabalyodik a hulladékba.

De nemcsak a látható szennyezés okoz problémát. Apró, szabad szemmel szinte láthatatlan műanyag részecskékkel, úgynevezett mikroszemcsékkel (microplastics) is elárasztjuk az óceánt. A kozmetikai szerek (bőrradír, bőrápolók, fogkrémek), a súrolószerek és sok más háztartási szer tartalmaz ilyen szemcséket.

Ne hagyd, hogy az óceánok élettelen szemétlerakóvá váljanak. Csak Magyarországon körülbelül 300 000 millió műanyag zacskó fogy évente. Cselekedj most! Csökkentsd a háztartási hulladékod! Ne vegyél a boltban szatyrot, ne zacskózz be mindent, és amit csak lehet, hasznosítsd újra!


A cikk forrása a Greenpeace, ismertetője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Profil: Nagy Gyula - a barlangi búvároktató

(fotó: Nagy Gyula)

UEF: Mi volt előbb a búvár vagy a barlang?

N. GY: A búvárkodás volt előbb. Még 1987-ben a sorkatonaság előtt elhatároztam, hogy nem akarom tétlenül tölteni azt a másfél évet a seregben, ezért jelentkeztem egy MHSZ búvár előképzésre. A bevonuláskor mélységi felderítő voltam egy elit csapatban Szolnokon, majd egy hirtelen jött lehetőséggel élve bekerültem ennek az egységnek a búvárcsoportjához. Tényleg nem unatkoztam, még a nehézbúvár minősítést is megszereztem. Leszerelés után, már ezt a tudást kamatoztatva, a Vízműveknél helyezkedtem el mint ipari búvár, itt az ivóvízkutak karbantartása volt a feladatom. 

UEF: Hogyan kerültél kapcsolatba a barlangi búvárkodással?

N. GY: Ugyanaz a késztetésem vitt a barlangba, ami annak idején a búvárkodást eredményezte, újabb kihívást, érdekes feladatot keresetem, de már a búvárkodás területén. Így jutottam el a Molnár János-barlangba merülni. Tetszett nagyon, így kezdődött a barlangi búvár történet, ennek már több mint tíz éve.

UEF: Egy barlangi búvár palack nélkül is járja a barlangokat?

N. GY: A barlangi merüléseken összeismerkedtem néhány hasonló érdeklődésű emberrel. Egy idő után nem csak az az igény fogalmazódott meg bennünk, hogy más barlangokat is felfedezzünk, de az is, hogy elinduljunk a száraz barlangokba. Hamar rájöttünk ugyanis, hogy a biztonságos barlangi búvárkodáshoz a száraz gyakorlat szinte elengedhetetlen. Erre jó példa Izverna, ahol 300-400 méterre kell becipelni a felszerelést. Ha életedben nem voltál még barlangban, akkor ezt a feladatot sokkal nehezebben oldod meg. Egy sor izgalmas kérdés vetődik fel: mi van akkor, ha az összes cuccot át kell vinni egy folyón? vagy ha fel kell húzni a magasba? vagy ha kizárólag olyan járatokon tudsz bejutni, ahol kúszva lehet csak közlekedni? Világos, hogy előbb találunk jó választ ezekre a kérdésekre is, ha tisztában vagyunk a barlangok jellegzetességeivel. Valójában nem is lehet élesen különválasztani a száraz és a vizes barlangászkodást, de egy biztos, a barlangászok vágyakozva nézik a barlangi búvárokat…, gondold el, szerencsétlenek kúsznak-másznak a szűk járatokban, köteleken csüngenek, mi meg bemegyünk a barlangba és repülünk, akár hatalmas tereken át. 

UEF: Melyik volt a legemlékezetesebb barlangi élményed?

N. GY: Jóformán csak ilyen élményeim vannak. Nem is kell messzire menni, a Molnár János-barlang például egyszerűen gyönyörű, minden merülés elbűvöl. De hogy mondjak mást is, a Szlovéniában található Jelovicska-barlang is nagyon sokat adott. Ez egy félig vizes, félig száraz barlangüreg a hegyoldalban, kis barlangi folyóval, tavacskákkal, gyorsan lefolyó vizekkel, sárral, szóval nehéz, bonyolult terepnek számít. Merülték már mások is korábban, de úgy gondolták, hogy nincs már tovább járat. Mi mást gondoltunk. Két-három támadással megmerülve kiderítettük, hogy tényleg van. További három négy alkalommal merülve meg is találtuk az átjárást. Így elmondva gyorsan megy, a valóságban egy-két hónap telt el a fázisok között. Néhány szifon és felszín átúszása után végül átértünk egy új, hatalmas terembe, ahol felbukkanva leírhatatlan érzés volt, hogy ezt előttünk még a világon senki sem látta. Összesen 1,5 km barlangjáratot fedeztünk fel a hegy gyomrában, amit egy csomó filmmel, videóval és poligon térképpel dokumentáltunk.

UEF: Nem régen minősültél át, miért pont a UEF-re esett a választásod?

N. GY: Engem kifejezetten a technikai vonal, azon belül is a barlangi búvárkodás érdekelt, éppen ezért egy ilyen külföldi búvárszervezet oktatói minősítését szereztem meg annak idején. Egy idő után láttam, hogy a technikai sztenderdek nem teljesen életszerűek és nem is mindig érik el a céljukat. Na meg, miért is toljam egy távoli kontinensen lévő vállalkozás szekerét, ha van itthon is? Így jött a UEF, ami egy magyar búvároktatási rendszer, magyar búvároktatókkal, magyar tananyagokkal, és ami talán ennél is fontosabb, magyar lélekkel és teljesen gyakorlatias nézőponttal. Mindig is úgy gondoltam, hogy a magyar szürkeállomány nemcsak megállja a helyét, de képes felvenni a nemzetközi versenyt is. Ez igaz a búvárkodásra is. A hazai hivatásos búvárok szerintem vannak olyan jók szakmailag, mint a nemzetközi élvonal. A UEF-nél még új a technikai búvároktatás, a sztenderdeket folyamatosan fejlesztik, így megfelelő szakmai háttérrel és kellő ambícióval megvan a lehetősége a konstruktív szakmai párbeszédnek, az egyéni hozzáadott érték közössé konvertálásának. 

UEF: Mire vagy a legbüszkébb?

N. GY: Büszke vagyok rá, hogy barlangi búvároktató vagyok, hogy sokat merültem barlangokban, és hogy komoly kutatómunka van a hátam mögött. Úgy érzem mindezek kellőképpen megalapozzák a szakmai hátteremet, ami elengedhetetlen a hitelességhez. Nem tudok egyetérteni vele és elszomorít a tudat, hogy léteznek ma Magyarországon olyan “technikai” búvároktatók, akik különösebb gyakorlati tapasztalat nélkül, néhány merüléssel a hátuk mögött képeznek barlangi búvárokat, valamiféle rosszul értelmezett üzleti érdeknek alárendelve, általa szentesítve. Azt is látom, hogy a barlangi búvárkodás egyeseknek divatsport, a minősítés pedig csak egy trófea a többi között, de én inkább komolyan veszem. A búvárkodásnak ez a válfaja szerintem olyan embereknek való, akik lelkesek, rászánják a kellő időt, pénzt és energiát a tudás megszerzésére, folyamatos fejlesztésére.

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

N. GY: Természetesen szeretnék minél többet merülni a Molnárban a jövőben is, illetve tenni a barlang további fejlesztéséért, hiszen nagyon szeretem és élvezem is ezt a fajta tevékenységet. Szeretném folytatni a szlovéniai kutatásainkat, hiszen nagyon sokat adott nekünk ez a terep, illetve minél több szép, izgalmas barlangot megmerülni, ahol csak lehetséges. Búvároktatás oldalról azon vagyok, hogy nem futószalagon, de folyamatosan legyenek körülöttem olyan barlangi búvár tanulók, akikkel érdemes foglalkozni, és akik közül kikerülhetnek majd a jövő barlangi búvároktatói is. Azt gondolom, hogy a feltételek most ideálisak, a Molnárnál jobb helyszínt pedig el sem tudok képzelni a hazai barlangi búvárképzés fellegváraként.

UEF: Ehhez kívánunk neked jó munkát és balesetmentes merüléseket!

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!