Ćutin - A végtelen falak és mélységek birodalmában II. rész

Az első merülés jócskán kivett mindenkiből. A felszerelések szét-, majd újbóli összeszerelése után ki-ki egy csendes zugot keresett magának a hajón, ahol kicsit egyedül tudott maradni gondolataival, pihenhetett, regenerálódhatott. Jó két órányi felszíni idő várt ránk, amit az árnyékban hűsölve, a tengerben úszkálva, beszélgetéssel pihenéssel töltöttünk.

Természetesen előjöttek a merülés alatt látottak, az élmények, benyomások. Könnyű merülés volt, jócskán kihasználtuk a megengedett merülési mélység és idő adta lehetőségeket. Rá kellett jönnünk, hogy Ćutin tagolt sziklafalai még rengeteg felkutatni valót nyújtanak.

A két óra gyorsan eltelik, ha az ember fáradt. De hív a mélység, hát indulunk. Eligazítás, öltözés, ellenőrzés..., csak a szokásos procedúrák, s már csobban is mindenki a vízbe. A terv az, hogy ugyanezt a falat nézzük meg, csak a másik oldalról. Áramlattal nem kell számolnunk, marad a kényelmes lebegés.

Merülési tervünk sekélyebb vizekbe vezet minket, alattunk tátong a mélység. A plató szélét elérve balra fordulunk, s ereszkedünk a fal mellett, míg el nem érjük mélységünket, ahol még marad elég fenékidőnk, hogy végigmerüljünk a fal ezen szakaszán.

A leszakadás itt is hasonló képet mutat. Alattunk hatalmas lila gorgónia bokrok, míg mélységünkben sárga legyezőkorallok díszítik a szürke sziklákat. A falat tátongó üregek, repedések tagolják, menedéket adva a nem kicsi skorpióhalnak.

Az üregek árnyékos oldala tele van élettel. Lámpánk fénye megtölti színnel a sötétben szürkének tűnő üregeket. Csodálatos látványt nyújtanak.

Nem fukarkodott a természet. Moszatok és szivacsfélék, zsákállatok sokasága teríti be a hasadékot. Nincs egy szabad nézetcentiméter sem, mindent ural az élet.

Leszakadt hálódarabok jelzik, hogy azért ember is jár erre, ha másért nem, hát halászni, horgászni. Rég beszakadt halászhálók foszlányai, kötelek, zsinórok teszik kísértetiessé a falat. Mintha egy elhagyatott vár falán lebegő pókháló lenne, elmúlt időkre utalva.

Varsákat is találunk, üresen tátongnak a mélységben. Régiek már, valószínűleg leakadtak, beszakadtak, azonban, ha bele téved egy-egy hal, esetleg homár, rabjává válik, de ezúttal nincs mit kimenteni.

Ismét túl gyorsan lejár az időnk, persze nem panaszkodásképpen, hisz festői gorgóniás sziklakertet vonultat fel előttünk a természet, de mindig olyan gyorsan elillan az a fránya fenékidő. Jön az emelkedés, a továbbkutatás.

Ebben a kisebb mélységben úszva könnyebben észrevesszük a moszatok közt megbúvó apróságokat. Csőférgek tollseprűre hasonlító nyúlványai lebegnek az épp csak érezhető áramlatban, így szűrik ki az apró planktonokat.

A viaszrózsa karjai közt apró garnélákra bukkanunk, alig észrevehető áttetsző kis testük. A hatalmas árnyék közeledtére vissza is húzódnak a rózsa biztonságot nyújtó karjai közé.

Természetesen a kis kedvenceim is felvonultatnak egy-két apróságot. A barnamoszat lágy ágain alig 1-2 centiméteres ház nélküli tengeri csigákat találhatunk. A lila fonalcsiga a legelterjedtebb az Adria vizeiben, de számos más példányával is összefuthatunk.

Ismét magashátú durbincs rajokba botlom, kísérem őket egy darabig szikláról-sziklára. Ha óvatosan közelítek egészen közel engednek.

Egy sziklaperem érdekes alagútszerű képződményt formál, körülötte zsong az élet. Kisebb-nagyobb kétsávos tengeri durbincsok úszkálnak körülötte. Ezüstszínű pikkelyeik csillognak a napfényben. Mint egy akváriumban, elképesztő a látvány! Átengedem magam a pillanatnak, a lebegésnek, a kellemesen langyos víznek.

Már nem sietünk sehova, hisz mindenki épp biztonsági megállóját tölti a hajó alatti sekély vízben. Nagyon szeretek ebben a kis mélységben kutatni. Számos apró élőlény bújik meg a sziklák között, nem is beszélve arról, hogy a polipok kedvelt helye is éppen a plató üreges, köves, néhol fűvel benőtt aljzata.

Próbálkozásom siker koronázza, az egyik üregből kíváncsi szemek néznek vissza rám. Nem nagy, talán harminc centis kis példány lehet. Karjaival, tapogatói segítségével gyorsan köveket húz ürege bejáratához. Így próbálja megtéveszteni a hívatlan vendéget. Odébbállok. Értem én…

Átúszóm a tengerifű mező fölé, hátha itt is szerencsém lesz. Csikóhal, esetleg szépia után kutatok. Sajnos most nem járok sikerrel, ellenben örömmel nyugtázom, hogy egyre több sonkakagyló található a környéken. A ma már védett puhatestű egy időben szinte teljesen eltűnt a közeli vizekből, azonban az utóbbi egy-két évben számos fiatal példánnyal találkoztam. Ez mindig örömmel tölt el, látni, ahogy a természet regenerálja önmagát.

Második merülésünk is lassan lejár, több, mint hatvan perce vagyok a víz alatt. Bár nem vágyakozom túlságosan a felszínre, lassan a felszínre emelkedem én is. Visszaérve a hajóra már jókedv fogad, csak rám vártak, jöhet az ebéd.  A merüléstől még kissé kábultan, fáradtan ülünk asztalhoz. Az ebéd finom illata azonban meghozza az étvágyat. Hal, hús, mi szem s szájnak ingere. Mindenki megtalálja a fogára valót. Hajónk is elindul, visszatérünk az öbölbe, ami előző este is alvóhelyül szolgált. Ahogy végignézek a horizonton ismét csak az olajsima tenger.

Ahogy az itteniek mondanák „bonaca” - nekem béke és csend. Holnap újabb merülésekkel gazdagítjuk helyismeretünket Ćutin végtelen mélységekbe szakadó sziklafalairól. De addig még előttünk az éjszaka.

Későn sikerül álomra hajtanom fejem, megállt a levegő, csak a kabócák mindenen átszűrődő ciripelése hallatszik. Lassan álomba ringat a hajó, a monoton ciripelés. Elengedem a napot, pihenek a holnapra, újabb kalandokra.

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF oktatója, a fotók a szerző saját fotói.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!