Profil: az év oktatója Rajky Attila

(fotó: Rajky Attila)

UEF: Az Év Legeredményesebb Oktatója elismerést minden évben a legtöbb kiadott minősítést elért búvároktató kapja, 2016-ban te voltál az, amihez szívből gratulálok! Kérlek mesélj egy kicsit arról, hogy mi van a teljesítmény mögött, mi a titkod Attila?

R. A.: Őszintén megmondom, hogy meglepetésként ért a megtiszteltetés. Nem volt tudatosan megcélozva, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs benne munka és csak a fejemre esett. Ellenkezőleg, igen sok munka van a búváriskolában, talán ezért is nem jutott időm arra, hogy még erre is odafigyeljek. Így aztán nagy titok sincsen benne, csak a hosszú évek munkája, egyre több tanfolyam és kiadott minősítés, az elégedett búvárok ajánlanak az ismerőseiknek, talán beérett a hógolyó effektus. Azért most már figyelek erre is, és legközelebb direkt megcélzom az Év Oktatója címet. 

UEF: Hogyan lettél búvár? 

R.A.: Nincs mögötte nagy sztori, szembejött és nem ugrottam el. Egyik ismerősöm szólt, hogy volna-e kedvem megtanulni búvárkodni, éppen indult egy tanfolyam Esztergomban, ennek már több mint tizenöt éve. Kapásból igent mondtam, és amikor először dugtam a fejemet a víz alá már tudtam hogy ezt keresem, ez az ami hiányzott. 

UEF: Hogyan jött a hivatásos karrier gondolata? 

R.A.: Szerettem volna többet tudni a búvárkodásról, ami mindig hozta magával a következő tanfolyamot és minősítést. Gyakorlatilag nálam ez egy többéves, folyamatos búvárképzés volt, határozottan lépkedtem egyre feljebb a búvárlétrán. Hamar kiderült az is, hogy megbíznak bennem a kezdők, ezért aztán szinte már az elejétől fogva segédkeztem búvárok oktatásban is. Innen már egyenes volt az út a hivatásos karrier felé. Meg kell említenem Szabó Tamás barátomat, akivel annak idején együtt végeztük el az oktatói tanfolyamot, és gyakorlatilag azóta együtt működtetjük az Atlantisz búváriskolát, ezért a megtisztelő elismerés az ő érdeme is. 

UEF: Van kedvenc merülőhelyed? 

R.A.: A szívem egyik csücske ma is a dorogi Pala-tó, ennek nyilván érzelmi okai vannak. Ezen kívül az igazi kedvenceim az egzotikus célpontokon lévő merülőhelyek. Talán ezek közül is kiemelkedik a Maldív-szigeteknél található Alimatha Jetty nevű hely. Ez egy jellemzően éjszakai merülés - amit egyébként is nagyon kedvelek -, tulajdonképpen egy nyaralósziget mólója, ahová a rendszeresen beöntött ételmaradék odaszoktatta a rájákat és a dajkacápákat. A merülés abból áll, hogy a búvárok vízbeszállás után elhelyezkednek a 6-8 méter mélyen lévő homokos aljzaton és pontban este 6 órakor, mintha vekkerre működne, megjelennek a ráják és a dajkacápák, indul a mozi. Akkora a tülekedés, hogy gyakran még a búvárt is fellökik, ez megy 45 percen keresztül és minden alkalommal ez van, egyáltalán nem szerencse kérdése. 

UEF: Mennyiben változtatta meg a búvárkodás az életedet? 

R.A.: Nem is tudom, de valahogy már szinte csak búvárok vannak körülöttem egy ideje. Viccet félretéve is tényleg így van. Sok dolgot hozott a búvárkodás az életembe, új embereket, helyzeteket, szerepeket, ezek biztosan faragtak a jellememen és a szemléletemen is. Számomra például az is nagyon érdekes, hogy egy tíz évvel ezelőtt készült víz alatti fotón simán felismerem a búvárt csak a testtartásáról, ilyesmit azelőtt el sem tudtam volna képzelni. Na és persze egy kezemen meg tudom számolni azokat a nyaralásokat, amiket nem tengerpartra szerveztünk, pedig rendszeresen járunk búvártúrákra is.

UEF: Család és a búvárkodás nálatok hogyan fér meg egymás mellett? 

R.A.: Remekül, hiszen nálunk a családban nem maradhat meg olyan aki nem búvárkodik. Csak vicceltem. De tényleg, mindkét lányom merül, sőt a férj, illetve barát is a lányok mellett. Még a nagyobbik lányom esküvője is víz alatt volt, pontosabban volt víz alatti része is. Talán sok lány úgy képzeli el az álomesküvőt, hogy napsütés, tengerpart, pálmafák és mezítláb a fehér homokban, na nálunk ez pontosan így volt. A Maldív-szigeteken, ahová visszajárunk túrázni és jó kapcsolatokat ápolunk, egy helyi ismerős nemrég kis hotelt nyitott, annak a tengerpartján rendeztük a szertartást és a vacsorát, illetve innen mentünk ki hajóval egy közeli merülőhelyre a víz alatti körre, mondhatom felejthetetlen élmény volt.

Útban a víz alatti oltár felé a búvároktató örömapa kíséretében 

(fotó: Rajky Attila) 

UEF: Miért a UEF-re esett a választásod? 

R.A.: Már abban az időben is a dorogi tó volt a hazai kedvenc terepünk, itt futottunk össze Nagy Sanyival, a UEF egyik alapító tulajdonosával, akkoriban ő is sokszor járt oda merülni. Többször beszélgettünk és egy alkalommal felvetette, hogy miért nem a UEF-nél jelentkezünk búvároktató tanfolyamra. Tényleg - néztünk össze Tamás barátommal - miért is nem gondoltunk erre? Addig az egyik nagy amerikai oktatási rendszerben képeztem magamat, és igazából mindig zavart, hogy a tananyagok csak jól-rosszul lefordított, igénytelen fénymásolatok, ráadásul az oktatás felfogása mintha kissé távol állna a magyar néplélektől. Úgy látom, hogy a UEF tananyagai nemzetközi viszonylatban is nyugodtan színvonalasnak mondhatók, és figyelembe veszik a hazai búvárok elvárásait és lehetőségeit is. Vállalkozóként pedig azt gondolom, hogy mi a fenének küldjem a pénzemet egy távoli kontinensen működő cégnek, amikor ezt megtehetem az országhatáron belül is. Emellett nagyra értékelem, hogy a UEF esetében nem egy elérhetetlen vízfejű szervezetről van szó, hanem valódi és személyes emberi kapcsolatokról.

UEF: Szerinted milyen az ideális búvároktató? 

R.A.: Pont olyan mint én! Na jó, most csak csak vicceltem. Szerintem az ideális oktató a búvártanuló szemszögéből nézi a helyzetet, mert mindenki másmilyen, ebből következően mások az igényei, a lehetőségei és a korlátai is. Az oktatónak ezekhez kellene igazítani a képzést, már amennyire ez lehetséges. Ezen túlmenően az oktatási szabályzatot egyfajta bibliának tekinti, mert ez jelöli ki a mozgásterét, tehát aki ezeken belül marad az nem nagyon tud tévedni, és persze ettől lesz UEF-es a képzés. Végül, de nem utolsó sorban a sikeres tanfolyam után sem engedi el a búvár kezét, segíti tanácsokkal (ha kéri), programot és fejlődési lehetőséget kínál számára. Persze mindehhez jó ha van egy összetartó és vidám búvártársaság, klub, akikkel a jó hangulat szinte mindig garantált. 

UEF: Mit szeretsz a hivatásos búvároktatói karrierben? 

R.A.: Az egyik dolog amit szeretek benne, hogy itt nem kell megfeszülni, azt csinálom amit szeretek és ami tényleg érdekel. Fogalmazhatok úgy is, hogy nekem a merülés és az oktatás is egyfajta kikapcsolódás, nem pedig stressz. Emellett folyamatosan szükségem van új kihívásokra és célokra. A kihívások megtalálnak az oktatásban, hiszen - ahogyan már mondtam - minden búvártanuló más, és emiatt más utat is jár be a búvárkodás elsajátítása során. Ezt az utat pedig együtt tesszük meg, így az öröm is közös lehet a végén, aminek megélése szerintem az egyik legnagyszerűbb oktatói élmény. Szeretem azt is, hogy a célokat nem mások, hanem saját magam tűzhetem ki, ez most éppen az új dorogi búvárbázis beindítása. 

UEF: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? 

R.A.: Talán a legfontosabb most a régi-új búvárbázis nyitása Dorogon. A tervek szerint április végén nyíló Öbölbeach Búvár Centrum teljes mértékben UEF Training Divecenter lesz, ahol a búvárkodás minden feltétele adott és ideális nemcsak a víz alatt, de a parton is. Megfelelően kialakított hely az összeszereléshez, öltöző, vizesblokk és igényes búvárfelszerelések. Komolyan gondoljuk, hogy minden szempontból európai színvonalat kívánunk nyújtani. Ezen kívül szeretném fejleszteni saját búváriskolánkat egy állandó oktató- és klubhelyiséggel. Privát terveim között szerepel még egy indonéziai búvártúra, ahol a déli sark felől érkező ámbrásceteket átutazóban lehet elkapni néhány percre a víz alatt az év egy bizonyos időszakában, remélem összejön, nagyon kíváncsi vagyok.

UEF: Sok sikert kívánunk a tervekhez, különösen az új bázishoz, és köszönöm a beszélgetést. 

(fotó: Szabó Tamás)

A cikk először a UEF blogon jelent meg, szerzője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!