2017. október 13., péntek

Hatmilliárd euró az óceánok védelmére


Az Európai Unió által Máltán megrendezett konferencián köz- és magánszektorbeli szereplők hatmilliárd eurót ajánlottak fel az óceánok kezelésének javítására.

Az Európai Bizottság „A mi óceánunk” elnevezésű konferencián bejelentette, hogy több mint 550 millió euró értékben uniós finanszírozású kezdeményezésekkel járul hozzá az óceánokat érintő globális kihívások kezeléséhez. A 2017. évi csúcstalálkozót Federica Mogherini uniós főképviselő és a Bizottság alelnöke, valamint Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős biztos közösen rendezte meg október 5-6 között, Máltán.


A Bizottság és a 112 országból érkező, köz- és magánszektorbeli szereplők által Máltán tett felajánlások összege meghaladja a 6 milliárd eurót. Ezek a források lehetővé fogják tenni a tengerszennyezés elleni küzdelem fokozását, a védett területek kiterjesztését, a tengerhajózási biztonság megerősítését, a kék gazdasággal kapcsolatos kezdeményezések és a fenntartható halászat térnyerését, valamint az éghajlatváltozás elleni uniós intézkedések felgyorsítását, a Párizsi Megállapodással és a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendben megfogalmazott fenntartható fejlesztési célokkal összhangban. A résztvevők azt is bejelentették, hogy több mint 2,5 millió km² kiterjedésű területen - azaz az Európai Unió teljes területének több mint a felén - új védett tengeri területeket hoznak létre.


A kötelezettségvállalások teljes listája megtekinthető online. A több mint 400 vállalás közül 36-ot az EU, legalább 200-at harmadik országok kormányai, legalább 100-at vállalatok, más vállalásokat pedig civil szervezetek, alapítványok, kutatóintézetek és nemzetközi szervezetek tettek.

Frans Timmermans első alelnök a következőket nyilatkozta: „A Bizottság konkrét felajánlásokkal bizonyította az óceánok fenntartható, biztonságos és prosperáló kezelése iránti elkötelezettségét. Ha az óceánok veszélyben vannak, akkor mi is, hiszen az óceánok táplálják bolygónkat és az emberiséget, illetve kötnek össze minket a világ többi részével.”


Frans Timmermans

Federica Mogherini főképviselő/alelnök kifejtette: „A tenger globális közkincs. Azért hívjuk a „mi óceánunknak”, mert az emberiségé, minden egyes ember kapcsolódik hozzá. Mindannyiunk felelőssége, hogy megőrizzük azt, ami közös – hogy közkincs maradjon, és ne váljon fenyegetéssé. Az Európai Unió úgy véli, hogy a globalizált világnak fokozottabb együttműködésen alapuló globális irányításra van szüksége. Hiszünk a diplomácia erejében, sok energiát fektetünk bele. Hiszünk a közös szabályok és a nemzetközi szervezetek erejében. Együttműködésen alapuló óceánpolitikai irányítás nélkül nehéz, sőt, egyenesen lehetetlen elképzelni a globális irányítást.”

Federica Mogherini

Karmenu Vella biztos elmondta: „Juncker elnök három éve engem bízott meg annak meghatározásával, hogy milyen szerepet játsszon az EU az óceánok védelmében világszinten. Azt hiszem, a feladatot együtt sikerült teljesítenünk. Ezt bizonyítja, hogy a szárazföldön elköteleztük magunkat a körforgásos gazdaság kiépítése és a műanyaghulladék csökkentése mellett, míg óceánpolitikánk a tengerszennyezés elleni fellépést, a védett tengeri területek kialakítását és a tiszta óceánenergia kiaknázását foglalja magában. Az Európai Unió kivívta magának a tiszteletet és ösztönző példát mutat a világ többi részének.”

Karmenu Vella

Neven Mimica biztos így fogalmazott: „Ez alatt a két nap alatt közelebb kerültünk az óceánnal kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok megvalósításához. A kisüzemi halászok világszerte nagyobb eséllyel tudnak biztonságosan, jogszerűen és fenntartható módon halászni. Az élelmiszerláncok biztonságosabbak. A part menti térségek védettebbek. Fellépünk az éghajlatváltozás ellen is. Partnereink közül sok fejlődő országnak létkérdés, hogy az óceánpolitikai irányítás fenntarthatóvá váljon. Hosszú út áll még előttünk, de jó irányba indultunk el.”


A konferencián hat kontinens köz- és magánszereplői vettek részt, akik kollektíven elkötelezték magukat az óceánpolitikai irányítás javítása és az óceánok fenntartható hasznosítása mellett. Az uniós vállalások nem korlátozódnak az Unióhoz tartozó vizekre, hanem az egész világ (és különösen a fejlődő országok) fenntartható óceánhasznosítását támogatják.

Ez volt az első alkalom, hogy a magánszektor (Airbus, Unilever, Procter & Gamble, PepsiCo, Marks & Spencer, Carrefour, Royal Caribbean Cruises, AXA, Sky stb.) jelentős összegű kötelezettségvállalást tett.

A vállalásokat nyomon követik, és az eredményekről beszámolót tartana a következő „A mi óceánunk” konferencián (amelynek 2018-ban Indonézia fog otthont adni).




Európa Biztottság - közlemény, ismertetője a UEF.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése