2021. július 6., kedd

COVID-19 és a búvárkodás

Merülés COVID-19 után

Már több mint egy éve az egész világ, ideértve az orvostársadalmat is, a COVID-19 járványra összpontosít. A megelőzés és a kezelés terén jelentős előrelépések történtek, ideértve a hatékony oltásokat, valamint a pandémia kezdete óta felfedezett és folyamatosan növekvő számú, megbízható tudományos információt.

Riasztó spekulációk is szárnyra keltek egyes megjelent tudományos tanulmányok nyomán, pedig a többség tisztában van vele, hogy a megfelelő alapossággal lefolytatott vizsgálatok hosszabb időbe telnek. A vizsgálati eredmények széleskörű terjesztése még nehézségekbe is ütközhet, különösen akkor, ha ezek nem jelentenek kellő szenzációt. Például, kezdetben voltak olyan ajánlások, hogy véglegesen el kell tiltani a merüléstől, vagy a katonai szolgálattól azokat akiknek COVID-19 fertőzése volt. Szerencsére a tudomány közbeszólt, és ezeket az ajánlásokat azóta elutasították, eltávolították.

Ugyanakkor még nagyon sokat kell tanulnunk, különösen a betegség fertőzés utáni hatásairól. A vírus sejtekbe jutásához szükséges receptorhelyek a test különböző pontjain találhatók, így a legtöbb szervrendszernél beszámoltak hatásokról, az adott szervrendszerrel kapcsolatos különböző megállapításokkal együtt. A közvetlen sejtfertőzésen túlmenően több korai jelentés is olyan szövődményekről számolt be, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül a fertőzéshez, hanem olyan másodlagos problémákhoz, amelyek később súlyos betegségekhez vezettek; hosszan tartó kórházi tartózkodás, mögöttes egészségügyi állapotok, mesterséges lélegeztetés, másodlagos bakteriális fertőzések, vagy egyéb olyan probléma, amelynek negatív hatása lehet a gyógyulásra. A búvárkodással kapcsolatban különösen a pulmonális és a kardiovaszkuláris szempontok aggasztóak. Előfordulnak olyan neuropszichológiai problémák is, amelyeket tovább kell tanulmányozni a teljes gyógyulás okainak és következményeinek meghatározása érdekében.

Nyilvánvaló, hogy a COVID-19 betegség utáni merülésre való alkalmasság orvosi értékelésére nincs és nem is lehet mindenki számára egyaránt alkalmazható megközelítés, az orvosoknak minden pácienst és esetet külön kell kezelnie. Az egészségügyi ellátórendszerekben emberfeletti munkát végeznek az otthoni betegek azonosításában és kezelésében, valamint “csak a nagyon betegek” kórházi kezelésében. Az ellátás sikeresen alakul, az egészségügyi dolgozók értékes tapasztalatokat szereznek, és a kezelésben a páciensek tényleges igényeihez igazodnak, nem pedig egy egyszerű, mindenki számára megfelelő protokollhoz. A betegek többsége a sikeres gyógyulás után visszatér a munkába és a testmozgáshoz. A gyógyultak állapotát az orvosoknak később is folyamatosan figyelemmel kell kísérnie, mivel komoly aggodalmak vannak a szív-, a tüdő- és az érrendszer teljes regenerációjával kapcsolatban. Mint minden súlyos állapotból történő felépülés után, így a COVID-19 esetén is, a búvárkodáshoz való visszatérés előtt tanácsos orvoshoz fordulni, vagyis ne feltételezzük, hogy egy gyógyult beteg máris alkalmas a merülésre, anélkül hogy egy orvos megvizsgálta volna.

DAN ajánlások a visszatéréshez:


1# Ha arra gyanakszik, vagy tudja, hogy COVID-19 fertőzött, azonnal lépjen kapcsolatba a háziorvosával, a búvárorvoslás ismerete ezen a ponton nem döntő fontosságú. Kritikus pontok: a diagnózis, a karantén, a kezelés, a gyógyulás, majd a normál teljesítőképességéhez való visszatérés. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a páciens mentes minden komplikációtól, beleértve a mellkasi fájdalmat, a fáradtságot és a légszomjat.

2# A fertőzés súlyossága a tünetmentességtől akár az intenzív osztályon történő gépi lélegeztetésig terjedhet. Különböző szakorvosok vehetnek részt az ellátás különböző szakaszaiban. Ez magában foglalhat további kiértékelést és tesztelést még az akut szakaszt követően is, ha a gyógyulás után fennmaradnak panaszok.

3# A panasz nélküli teljes felépülést követően akkor veheti fontolóra a búvárkodáshoz való visszatérést, ha visszatért a normál teljesítőképessége, nincs szüksége további orvosi kontrollra, valamint megszabadult a megerőltető testmozgás korlátozása alól is.

4# Javasoljuk, hogy keressen fel egy búvárorvost, aki igazolhatja a búvárkodáshoz történő biztonságos visszatérését. Azonban ilyen igazolást csak annak a búvárnak adhat az orvos, akinél fennállnak a #3 pontban felsorolt ismérvek (teljesen felépült, tünetmentes, visszatért a normál teljesítőképessége, nincs szüksége további orvosi kontrollra, valamint megszabadult a megerőltető testmozgás korlátozása alól). Tartós panasz, vagy rendellenesség esetén javasolt búvárorvossal konzultálni, vagy felvenni a kapcsolatot a DAN-nal.

5# Az egyes búvárszervezeteknek saját ajánlásaik lehetnek a COVID-19 fertőzés után a búvárkodáshoz való visszatérésre, és ezeket be kell tartani, ha részt kívánunk venni a szervezet búvártevékenységében. Konkrét útmutatásért forduljon saját szervezetéhez.

6# Számos algoritmus létezik, mint például a Sadler és munkatársai által kifejezetten búvárok számára készített algoritmus, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy segítsen az orvosoknak a még alaposabb értékelésben. Mint ismeretes, ezek az ajánlások még módosítást igényelhetnek.

7# Valószínűleg már jó ideje nem merült. Ha így van, akkor ajánlott a búvárfelszerelés alapos átvizsgálása, majd egy gyakorló merülés sekély vízben, hogy áttekinthesse az alapvető búvár készségeket és meggyőződjön róla, hogy képes elhárítani a jellemző problémákat. Ne hagyja, hogy a hosszú kihagyás akadályozza a búvárkodáshoz való sikeres és biztonságos visszatérést! A búvárkodáshoz való biztonságos visszatérés 5 pillére:
  • Képzés
  • Egészség
  • Felszerelés
  • Fittség
  • Utazás

A merülés vízi környezete egyedülálló, és a mélységben jelentkező problémáknak súlyosabb következményei lehetnek mint a felszínen jelentkező problémáknak. A teljes felépülés előtti visszatérés a merüléshez sérülést vagy pszichés traumát okozhat. A DAN folyamatosan értékeli az ajánlásokat annak érdekében, hogy mindig a lehető legfrisebb információkkal szolgáljon. A friss információk megtalálhatók a DAN weboldalán, ahol megtudhatjuk hogyan befolyásolja a COVID-19 a búvárkodást, illetve a világjárványhoz kapcsolódó kockázatok mérsékléséhez is szempontokat, ajánlásokat kapunk. Érdemes tehát időnként visszalátogatni a DAN.org/COVID-19 webhelyre, és hasznos lehet megosztani ezeket az információkat a háziorvossal.

A DAN legújabb webes szemináriuma a COVID-19-ről és a búvárkodásról itt megtekinthető.

Amennyiben háziorvosunk nem jártas a búvárorvoslásban, úgy a közzétett információk útmutatást nyújthatnak arra nézve, hogy búvárok esetében miért érdemes különös figyelmet fordítani bizonyos állapotokra, amelyek a nem búvár népesség számára általában nem relevánsak.

További információforrások:
Guidelines for Lifelong Medical Fitness to Dive
Undersea & Hyperbaric Medical Society (UHMS) Recreational Diver Medical Screening System
UHMS Diving Medical Guidance for the Physician
UC San Diego Guidelines for Evaluation of Divers During the COVID-19 Pandemic
Diving after SARS-CoV-2 (COVID-19) infection: Fitness to dive assessment and medical guidance. Diving and Hyperbaric Medicine Journal, Volume 50 No. 3 September 2020 (Sadler et al.)

A DAN jelenleg egy átfogó kutatást végez a COVID-19 utáni búvárkodás kivizsgálására, amelyhez folyamatosan keres COVID-19-ből felépült búvárokat. A kutatás vizsgálati eredményeit, illetve a szerzett tapasztalatokat is közzé fogja tenni. További információ itt.


A cikk forrása a Divers Alert Network, ismertetője a UEF - Víz alatti Felfedezők Szövetsége búvároktatója, fotó: Pixabay.

Ha tetszett az írás oszd meg az ismerőseiddel is. Köszönjük!

1 megjegyzés:

  1. Javaslom, hogy most mindenki csak búvárorvosi vizsgálat után, annak eredményét figyelembe véve kezdjen merülni!

    VálaszTörlés